Két fővárosi kompenzációs listát vett nyilvántartásba pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság: az Együtt-PM-ét és az LMP-ét. Ugyanakkor visszautasította a liberálisok kompenzációs listájának nyilvántartásba vételét.
A televíziócsatornák a reklámadó miatt megnövekedett terheik miatt a kábelszolgáltatókra szeretnék terheik egy részét áthárítani. A tévétársaságok terveit azonban a Miniszterelnökség által benyújtott...
Atrocitás történt Miskolc Martin-kertvárosi részében csütörtök este egy lakossági választási fórumon, a rendőrség garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A történtekről mást mond a Fidesz és a Jobbik; a liberális párt által támogatott polgármesterjelölt ugyanúgy elítéli az erőszakot, miként a baloldal által támogatott polgármesterjelölt is.
A Dell nyilvánosságra hozta iskolakezdési felmérésének eredményeit, amely a családon belüli kommunikációt, illetve az ezt támogató eszközök beszerzésében szerepet játszó szempontokat vizsgálta.
Augusztusban emelkedett a bankrendszer forintlikviditása, ami elsősorban a hitelintézetek egynapos betétei átlagállományának növekedésében tükröződött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken, kiemelve, hogy 2014. augusztus 6-tól a jegybank irányadó eszköze a kéthetes MNB-kötvény helyett a kéthetes jegybanki betét lett.
Szíriát is be kellett volna vonni a dzsihadisták elleni nemzetközi koalícióba, mivel a közel-keleti ország is "a terrorizmus áldozata" - jelentette ki pénteken Butaina Sabaan, Bassár el-Aszad szíriai elnök politikai tanácsadója.
Közel harmincszor riasztották a tűzoltókat péntek reggel óta Pest megyében a folyamatos esőzés okozta károk miatt, pincéket és garázsokat öntött el a víz, Szigetszentmiklóson pedig egy iskola aulájából szivattyúzzák a befolyt vizet - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A kormány a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik része a 2 millió feletti végkielégítéseket az elmúlt években sújtó 98 százalékos különadó elszámolásáról rendelkezik úgy, hogy helyette alacsonyabb mértékű átalányközterhet állapít meg.
Az Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok közötti gazdasági együttműködés erősítésére szólított fel pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután az Európai Unió újabb szankciókat léptetett életbe Moszkva ellen.
Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól – az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé. Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a két országos televízió már évek óta tervezi, hogy a digitális átállás után pénzt kér a műsorterjesztésért, így ...
Intenzíven árad a Rába, Szentgotthárdnál pénteken délben még viszonylag alacsonyan tetőzött a vízszint, Körmendnél viszont már szükség volt az elsőfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére, a következő órákban további csapadék érkezésére és emiatt egy magasabb árhullám levonulására is számítanak a hidrológus szakemberek - közölte az MTI-vel pénteken a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A labdarúgó NB II-ben az 5. forduló első találkozóján pénteken a tabellát vezető Vasas az előző idényben még az NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczihoz látogat. Kövesse a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!
A Csendes-óceánba zuhant két, a Carl Vinson repülőgép-hordozó állományába tartozó, F/A-18-as típusú vadászgép - közölte pénteken az amerikai haditengerészet.
Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól - az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé.
Az NSO Tv stábja Kulcsár Katalin FIFA-játékvezetővel készített interjút, aki nyáron az U20-as női világbajnokságon kapott lehetőséget és a Németország–Franciaország elődöntőn fújta a sípot. A játékvezető arról is mesélt, hogyan fogadják a szurkolók a női bírókat a labdarúgó NB I-ben.
Az elmúlt három napban a szállítások elmaradtak a megrendelt mennyiségtől, de ez még nem tragédia - közölte az állami PGNiG olaj- és gázipari monopólium vezérigazgatója.
Még nem lehet tudni, hogy fellebbez-e az FHB Jelzálogbank és a CIB Ingatlanlízing a pénteki ítélet ellen, melyben elutasították a magyar állam elleni keresetüket.