Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint az olimpia megrendezésére szolgáló forrásokból kényelmesen rendbe lehetne hozni Budapest infrastruktúráját.
Az esőzések és a Balaton magas vízszintje miatt 14 ponton kijelölték a védekezésért felelős szakembereket, de még sehol nem kellett elrendelni vízkárelhárítást a tó körüli településeken - tájékoztatta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Nemzetgazdasági Minisztérium reálisnak és a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit alátámasztónak tartja azt az értékelést, amelyet Európai Bizottság 2014-es versenyképességi jelentése tartalmaz.
Több mint egy éve legmagasabb szintre emelkedett az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben – derült ki a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé. A fogyasztói hangulatindex szeptemberre 84,6 pontra, 2013 júliusa óta legmagasabb szintre emelkedett az augusztusi 82,5 pont véglegesről. Az elemzők enyhébb növekedést,…
Devizahiteles híreket mondunk: benyújtotta a kormány az elszámolási törvényt – közben folynak a devizahiteles perek, pörög a bírósági fűnyíró - és levelet írt az Alkotmánybíróságnak az igazságügy-miniszter.
Los Angeles – Reese Witherspoon (38) új házba költözött. Az Oscar-díjas színésznő és férje Jim Toth (44) Los Angeles egyik legfelkapottabb negyedében vett ingatlant.
Bródy János magyarázkodásra kényszerült, mert azt sugallta: az MTVA cenzúrázta a Koncz Zsuzsa-koncertet, és kihagyták belőle a dalát. Az énekesnő is elmondta véleményét.
José Luque is vendége lesz szombaton a Katolikus Társadalmi Napok nevű rendezvénynek Miskolcon: a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának volt csapatkapitánya a hitről osztja meg gondolatait a hallgatósággal – írja a boon.hu.
Az Európai Központi Bank szükség esetén kész további intézkedéseket tenni, hogy elhárítsa az eurózónát fenyegető defláció veszélyét - jelentette ki az EKB elnöke.
A kerület polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy első lépésként felszámolták a "balkáni állapotokat" és a bódékat a területen, s 80 millió forint önkormányzati forrásból létrehozták a 8 ezer négyzetméteres Bánffy György Emlékparkot.
A német belügyminisztérium pénteken azonnali hatállyal betiltotta az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezethez köthető valamennyi tevékenységet, így ezentúl bűncselekménynek számít például a szervezet népszerűsítése és jelképeinek használata. A német hatóságok a rendelet révén felléphetnek az IÁ német nyelven folytatott, kiterjedt propaganda-hadjárata ellen, valamint azokkal a…
Több mint egy éve legmagasabb szintre emelkedett az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben - derült ki a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Az idei második negyedévben az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában - áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleményében.
Felfüggesztette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a Fővárosi Törvényszék pénteken és – elfogadva a hitelintézet javaslatát – a bíróság az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az OTP a legnagyobb magyar bank így, … Folytatás
Mi igaz a pártfinanszírozásból? Miért nem kapnak Lázárék pénzt a norvégoktól? Tényleg ellenzéki szervezeteket támogattak? Gyakran ismételt kérdésekre adandó válaszokat tett közzé a norvég nagykövetség.
Tobai-Sike Renáta a magyar csapattal szerzett bronzérme után az egyéni döntőben az ötödik helyen végzett női légpisztolyban a granadai olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság pénteki versenynapján.
Bognár György szerint nagyon a Videotonnak „áll” a labdarúgó NB I őszi szezonja. Nemcsak az eredmények, hanem a mutatott játék is Joan Carrillo együttese mellett szól. A korábbi válogatott labdarúgó elemzése a 7. forduló előtt.
A kubai hatóságok egyelőre nem engedélyezték, hogy a szigetországban tartózkodó amerikai kutatók tanulmányozzák Ernest Hemingway értékes horgászfeljegyzéseit, ám azon lesznek, hogy a jövőben lehetővé tegyék számukra a kutatást.
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben tette közzé a kötelező biztosításokról gyűjtött adatokat, amelyekben részletezi, hogy a kocsik motorteljesítményei függvényében miképpen alakul a károk száma és...
Tovább fiatalodik a budapesti autóbuszflotta: eredményesen zárult az összesen 75 db vadonatúj alacsonypadlós autóbusz vásárlásáról szóló eljárás. 2010 ősze óta több mint 330 vadonatúj busz és több...
A tartós béke megteremtéséhez nem elég a Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok által megkötött tűzszüneti megállapodás - jelentette ki pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke.
Délelőtt, a devizahiteles elszámolási törvényjavaslat megjelenése előtti feszültség és romló külpiaci hangulat mellett kissé gyengült a forint a vezető devizákkal szemben, majd a meglepetésekkel teli...
Csaknem 14 százalékkal csökkentek az első hét hónapban a közvetlen külföldi tőkeberuházások Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte pénteken a román központi bank.
A német belügyminisztérium pénteken azonnali hatállyal betiltotta az Iszlám Államhoz köthető valamennyi tevékenységet, így ezentúl bűncselekménynek számít például a szervezet népszerűsítése és jelképeinek használata.
Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1929-ben indította el első járatát a holland KLM (Koninklijke Luchtvaart Maatschappij) Amszterdam és Budapest között, ennek alkalmából pénteken retró festésű Boeing 737-800-as teljesítette a kora délutáni járatot.
Családja körében örök nyugalomba helyezték Galántai Esterházy Melindát, Esterházy Pál herceg egykori feleségét, Burgenland kulturális életének egyik legnagyobb támogatóját a család kismartoni kriptájában pénteken.