Egy patakba zuhant és súlyosan megsérült egy férfi a főváros II. kerületében. A tűzoltók csaknem öt méter mélyről hozták fel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
Manapság egyre nehezebb érvényesülni az autóiparban: annyira telítetté vált minden szegmens, hogy a gyártók rá vannak szorulva, hogy olyan újításokat hozzanak, melyekkel fel tudják magura hívni a figyelmet. Ezek a praktikák pedig leginkább két csoportra oszthatók: vagy egy új – sokszor feleslegesnek tűnő – szegmenset hoznak létre, vagy az adott csoporton belül próbálnak meg valami feltűnőt…
November elsején lépne életbe a banki elszámolás képletéről és egyes egyéb rendelkezésekről szóló törvényjavaslat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI érdeklődésére.
Rengeteg pénzbe került, sok vitát generált, de tetszetős és legalább a turisták önfeledten örülnek neki – így lehetne a helyszínen összegezni a Kossuth tér gigarekonstrukcióját. A fő kritikák: drága volt, sok fát kellett kivágni és a téren levő szobrok egy része megosztja a társadalmat. Megnéztük, milyen lett a Kossuth tér.
Homokzsákokkal védenek több lakóingatlant a Fejér megyei Bakonycsernyén, ahol a magasabb területekről lefolyó esővíz mellett két megáradt patak is gondokat okoz.
Sokan azt mondják, nem lehet puszta barátság két ellenkező nemű között, te viszont úgy érzed, ti vagytok az élő példa, hogy a fiú-lány barátság működhet? Összegyűjtöttünk 22 tényt, amiből magatokra ismerhetsz!
A Chrysler egyik detroiti üzemében az idén nyár óta 3 literes V-6-os motorblokkokat öntenek a Ferrari-mérnökök felügyelete alatt a Maserati legsikeresebb modelljei, a Quattroporte és a Ghibli számára - írja az Automotive News Europe hírportál.
A széleskörű nemzetközi hálózattal rendelkező, párizsi székhelyű Pasteur Intézet megerősíti a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírus elleni harcot, miután a különösen érintett Libéria segítséget kért.
Jön az első teljesen őszi hétvége Budapesten, most kell megnézni, mi történt a VII. kerület belsejében. A 444 térképe megmondja, hova kell menni, mikor kell menni, kivel kell menni, és mit kell fogyasztani. És hogy hol kell hagyni a BUBI-bringákat.
Egy egész életet élünk le a melleinkkel, ezért azt hisszük, hogy mindent tudunk róluk. Pedig ez messze nincs így. Íme 16 dolog, amit például nem tudunk, és bizony a jövőre nézve sok mindent meg is változtat.
Benyújtotta pénteken a kormány az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket, a kiszámítási és elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kompetenciájába utalja.
A kormányzati kommunikációs feladatok ellátásával kapcsolatos közbeszerzésekre központosított eljárást lehet alkalmazni, ennek a részletszabályait a kormány határozza meg - a közbeszerzési törvény módosítását az a pénzügyi jogszabályokat módosító törvényjavaslat csomag tartalmazza, amely pénteken került fel a parlament honlapjára.
London - A brit fővárosban töltötte szabadságát Józan László (27). A Barátok közt Tóbiása korábban ösztöndíjjal tanult Londonban, úgyhogy nem volt idegen számára a környezet.
November 23-ára tűzte ki az időközi országgyűlési választást a főváros IV. kerületében a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken; a helyi választók a júliusban elhunyt szocialista képviselő, Kiss Péter utódjáról dönthetnek majd.
A sérülések jelentősen hátráltatják, hogy az MKB-MVM Veszprém felvegye az utazó ritmust az új idényben, amelyben pedig két nemzetközi sorozatban, a Bajnokok Ligájában és a SEHA-ligában kell megmutatnia tudását.
Bakonybánknál délután három óra körül kezdődött meg a Cuhai-Bakony-ér tetőzése, amely Mezőörsnél éjfél körül érheti el legmagasabb szintjét - közölte honlapján az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A vezető amerikai részvényindexek 0,5-0,7%-os mínuszban vannak, ami egyben azt is jelenti, hogy heti szinten 5 hét emelkedése után heti alapon leértékelődés következhet. A gazdaságból érkező pozitív...
Az önkormányzati választásnak az a tétje, hogy a "kétharmados hatalmi mámort" korlátok közé lehet-e szorítani, lehet-e gátat emelni a Fidesz országirányítási, központosítási törekvései elé - jelentette ki a Jobbik elnöke Nagykanizsán.
A mai napon megjelent az EU szankciókat tartalmazó hivatalos közlönye, amivel egyben életbe is léptették a pénteken Oroszországgal szemben felállított legújabb gazdasági és politikai korlátozó...
Éles versenyben a Malév Ground Handling (MGH), illetve az ACE (Aeroplex Central Europe) Kft. nyerte el az október 26-től Budapestre közlekedő Emirates-járat a földi, illetve műszaki kiszolgálását - írta pénteken az Airportal.hu szaklap.
A legtöbb lány már gyerekkorában arról álmodozik, milyen lesz férjhez menni: milyen ruhát vesz fel, hol fog lakni, hány gyermeke születik. Az emberi kapcsolatok, beleértve a párkapcsolatokat is, sokkal intenzívebben foglalkoztatják őket, mint a férfiakat – kezdi Megyeri Zsuzsa Dóra pszichológus.
Az állam nevében és annak javára, életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben a Nemzeti Eszközkezelő - az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás része annak a pénzügyi csomagnak, amely pénteken került a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján olvasható.
A 489 millió forintos uniós támogatással megvalósult, csaknem egymilliárd forintos összköltségű idegenforgalmi beruházást pénteken adták át a Maros-parti városban.
Az állam nevében és annak javára, életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben a Nemzeti Eszközkezelő - az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás része annak a pénzügyi csomagnak, amely pénteken került a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján olvasható.
Lapos maradt a hangulat a tőzsdéken, a befektetők kizárólag a Fed jövő heti kamatdöntő ülésére figyelnek, és az ezt kísérő folyamatos dollárerősödésre, amit a mai amerikai hírek is támogattak.
Nebojsa Vignjevics győzelemre törő Újpesttel érkezik vasárnap az NB I listavezetője, a Videoton otthonába – ez derül ki a vezetőedző interjújából, amely a lila-fehér labdarúgóklub hivatalos honlapján tekinthető meg.
Az internet szabályok között tartását, a szabadság és a rend együttes érvényesülését szeretné a kínai állami internetfelügyelet miniszteri rangú vezetője, Lu Vej, aki a pénteken véget ért tiencsini világgazdasági fórum egyik szakmai paneljében fejtette ki véleményét a kérdésben.
Hónapok óta először fizetett bért a Gázai övezetbeli közalkalmazottaknak a Hamász szélsőséges palesztin szervezet. Ezzel várhatóan enyhül a korábban éppen a fizetések miatt kialakult politikai feszültség, amely a Fatah és a Hamász által felállított egységkormány felbomlásával és az erőszak kiújulásával fenyeget a térségben.
Budapest — Egzotikus szépségű orosz lányt keres a rendőrség a magyar fővárosban. Gilyana Andratova (23) augusztus 30-án a VIII. kerületben kisétált egy Fecske utcai lakásból, és azóta nem látta senki.
Az ausztrál Adam Hansen nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny pénteki szakaszát, míg összetettben továbbra is a spanyol Alberto Contador vezet.
Várhatóan enyhül a korábban éppen a fizetések miatt kialakult politikai feszültség, amely a Fatah és a Hamász által felállított egységkormány felbomlásával és az erőszak kiújulásával fenyeget a térségben.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,08 százalékkal süllyedt, 1382,77 ponton zárt pénteken, 5,04 százalékkal a tavaly év végi záróértéke fölött. Ezt a hetet 0,95 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt, amikor új csúcsot ért el 2008. január óta. Bár az Európai Központi Bank (EKB) elnöke pénteken biztatta a ...