A Fehérvár AV 19 legénysége győzelemmel kezdte szereplését az osztrák profi jégkorong-bajnokság (EBEL) 2014–15-ös alapszakaszában: péntek este hazai jégen a Volán az 59. percben ütött Andrew Sarauer-góllal 4–3-ra legyőzte a Villachot.
Véget ért az idei, sorrendben a IX. Coop Rally, a kétnapos eseményen szakemberek és újságírók a Dunántúl kiemelkedő élelmiszeripari és kereskedelmi cégeit ismerhették meg.
A kormányfő szerint harmadával csökkentheti a devizahitelek törlesztőrészletét a banki elszámolási törvény. Földgázkereskedő társaság létrehozásával bízta meg a Magyar Fejlesztési Bankot a kabinet.
A kubai hatóságok egyelőre nem engedélyezték, hogy a szigetországban tartózkodó amerikai kutatók tanulmányozzák Ernest Hemingway értékes horgászfeljegyzéseit, ám azon lesznek, hogy a jövőben lehetővé tegyék számukra a kutatást.
A labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK Vass Patrik góljával 1–0-ra legyőzte a Lombard Pápát. A találkozó után a két szakvezető értékelt.
A lefújás előtt 1 perc 50 másodperccel lőtt góllal nyert 4-3-ra a Fehérvár AV19 a vendég Villach ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) 2014/15-ös szezonjának első, pénteki fordulójában.
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK 1–0-ra győzni tudott a Lombard otthonában. A fővárosiak gólját a mindössze 168 centiméter magas Vass Patrik szerezte fejjel (!) az első félidő utolsó percében. Íme, a találkozó összefoglalója!
A vezető amerikai részvényindexek 0,4-0,6%-os mínuszban zárták a pénteki kereskedést, ami egyben azt is jelenti, hogy 6 hete először zártak mínuszban az indexek heti összevetésben. A gazdaságból...
Barack Obama amerikai elnök csütörtöki ígéretének megfelelően, pénteken nyilvánosságra hozták az Oroszország elleni újabb amerikai gazdasági büntetőintézkedések konkrét részleteit, a listára felkerült az oroszországi Szberbank is.
Elképesztő az érdeklődés az új iPhone okotelefonokra, az előrendelések alapján ezt mondta az Apple. Konkrét számokra egy hetet várni kell, de a rekordszámú érdeklődés jót jelent a társaság számára....
A címvédő Bojana Jovanovszki két játszmában megverte az üzbég Nigina Abdurajmovát a Taskentben zajló kemény pályás női tenisztorna elődöntőjében, így ismét bejutott a fináléba, ahol az olasz Karin Knapp lesz az ellenfele.
Bezárja sátoraljaújhelyi és komáromi mini-barkácsáruházát a Praktiker, mert azok a kétéves tesztidőszakban nem produkálták a várt forgalmat, a cég ugyanakkor a mini-barkácsáruházak koncepcióját nem veti el, és magasabb fizetőképes kereslettel rendelkező régióban, kedvezőbb bérleti feltételekkel keres új helyszíneket.
Toronto botrányt botrányra halmozó polgármesterének ugyanis tumora van. Júniusban, amikor kijött a rehabról, még azt mondta, szívesen indulna újra. (NYT)
Elalvást jelző és megelőző biztonsági rendszer módszertani kutatását fejezte be az Aloha Informatika Kft., a mintegy 426,5 millió forint összköltségű projekthez a társaság csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) harmadik fordulójának nyitó mérkőzésén az Almería hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett az újonc Córdobával.
A belga konyha különlegességei mellett a nemzetközi gasztronómia finomságaival is megismerkedhetnek az érdeklődők azon a gasztronómiai fesztiválon, amelyre világ tíz nagyvárosának és kistérségének képviselőit is meghívták Brüsszelbe, hogy bemutathassák szűkebb hazájuk legjellegzetesebb ételeit.
Az autólopás szinte mindenütt, még a legjobb környékeken is gondot jelent, a legfájóbb pedig a dédelgetett és szeretett, vagy épp a méregdrága négykerekűtől való váratlan búcsú. A tolvajok gyakorlatilag egyre fejlettebb módszerekkel kötik el a kiszemelt járművet, azonban természetesen amatőr hibákat ők is képesek véteni.
Manapság egyre nehezebb érvényesülni az autóiparban: annyira telítetté vált minden szegmens, hogy a gyártók rá vannak szorulva, hogy olyan újításokat hozzanak, melyekkel fel tudják magura hívni a figyelmet. Ezek a praktikák pedig leginkább két csoportra oszthatók: vagy egy új – sokszor feleslegesnek tűnő – szegmenset hoznak létre, vagy az adott csoporton belül próbálnak meg valami feltűnőt…
A Duna-Tisza köze tőzeges mocsarainak egyik utolsó "hírmondóját" próbálják megmenteni Kiskunhalas mellett mintegy 100 millió forintos beruházással, uniós forrás segítségével - tájékoztatta a Kiskunsági Nemzeti Park pénteken az MTI-t.
Aki holnap reggelig jól akar szórakozni, mindenképp nézze meg Ty Segall új, interaktív klipjét. Kicsit várni kell, amíg betölt, de megéri. Utána csak kattintgatunk, és azon gondolkodunk, hogy MI A JÓÉG TÖRTÉNIK. Ha szereti a Monty Python-féle intrókat, ezt imádni … Folytatás