A kormány a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik része a 2 millió feletti végkielégítéseket az elmúlt években sújtó 98 százalékos különadó elszámolásáról rendelkezik úgy, hogy helyette alacsonyabb mértékű átalányközterhet állapít meg.
Sokan szidalmazták a Manchester United előző, gyenge idénye után a fiatal Tom Cleverley-t, aki jelenlegi klubja sajtótájékoztatóján csattanós választ adott az őt becsmérlő szurkolók, szakértők számára.
Jelentős átalakítást tervez a kormány a hajléktalanellátásban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke megerősítette: a kormány azt tervezi, hogy az átmeneti férőhelyek számának növelése helyett tartós lakhatási megoldásokat keresnek a hajléktalanok számára.
A Nemzeti Választási Bizottság elutasította Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt) főpolgármester-jelöltkénti nyilvántartásba vételét, mert nem sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges ötezer érvényes ajánlást
Henry Kissinger elemzése korunk legnagyobb válságáról. Tavaly nyáron New Yorkban egy gálavacsorán nemzetközi katonai és hírszerzési vezetők beszélgettek arról, hogyan zajlik majd a Szíria elleni katonai csapás, amely elkerülhetetlennek látszott, miután az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket vetett be ellenfeleivel szemben. A vacsorán ott volt Henry Kissinger is, aki egy darabig hallgatott, majd…
Mintegy százhúsz embert telepítettek ki a katasztrófavédelem munkatársai szombat hajnalban Lentiben, miután a lendvadedesi víztározóból átbukott a víz, és elöntötte a város egy részét.
Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.
Nem jön zavarba az intim jelenetek felvételekor a Jóban Rosszban színésze. Baronits tudja, bizonyos szinten a testéből él, így annak mutogatása is hozzátozik a szakmájához.
Japánban viták övezik a Hirohito császár (1901-1989) hosszú, 62 éves uralkodásának történetéről szóló, a hét elején kiadott 61 kötetes, 12 ezer oldalas, 3152 dokumentumon alapuló monstre kiadványt, amely az uralkodó szüleihez írott gyermekkori leveleit is tartalmazza, de óvatosan megkerüli a személyével kapcsolatos egyik fő kérdést: hogyan látta saját felelősségét a II. világháborúért és az abban…
Vlagyimir Putyin orosz elnök célja lerombolni Ukrajnát mint független államot, és helyreállítani a Szovjetuniót - jelentette ki az ukrán miniszterelnök.
A kerékpározásnak számtalan válfaja ismert: hegyi-, országúti-, túrakerékpározás, spinning - hogy csak a legismertebbeket említsük. Mindegyik közös jellemzője, hogy kortól és nemtől gyakorolható és élvezhető. Lássuk, miről is van szó!
A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
Mintegy száz ember kitelepítése kezdődött hajnalban Lentiben, mert a lendvadedesi víztározóból átbukott a víz és elöntötte a város alacsonyabban fekvő területeit - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Kereslet oldali tényezők miatt rég nem látott szintre, 100 dollár alá esett a Brent árfolyama a héten. A finomított dolláros termékárak ennek megfelelően szintén estek, azonban a forint dollárral...
Hatalmas tűz ütött ki péntek este a közép-angliai Nottingham egyetemén. A lángok egy épülő kutatólaboratóriumban csaptak fel, és rövid idő alatt átterjedtek az egész épületre.
Februártól csökkenek a törlesztőrészletek a devizahitelesek egy részének - ezt Rogán Antal jelentette be. A bankoknak januárban kell megkezdeniük az elszámolások kiküldését, amelyet minden hitel esetében el kell végezni. A tisztességtelennek tartott jogcímeken kifizetett összegeket legkésőbb szeptemberben fizetik vissza a bankok. Orbán Viktor szerint átlagosan a harmadával mérséklődnek a havi…
Különleges meglepetésben részesült születésnapja alkalmából az Inter japán válogatott futballistája, Nagatomo Juto, akit Mauro Icardi vezetésével csapattársai viccelték meg a csapat edzésének végén.
Két magyar csapat indul a női vízilabda Euroligában, s amint az a római sorsoláson kiderült: az UVSE-Central Lille-be utazik, a bajnok Szentes pedig házigazdája lesz az egyik selejtezőcsoport küzdelmeinek.
Az IOS-júzerek rácsodálkoznak a lecserélhető billentyűzetalkalmalmazások sokszínű, izgalmas világára. Tudniillik a jövő héttől hozzáférhető IOS8-ban (hatos Ájfónban) lehetségessé válik az, ami Androidban mindig is lehetséges volt: tetszőleges billentyűzetprogramot telepíteni. A Mashable már előre ünnepli a Popkey appot, és egy animgif-armageddon … Folytatás
Többször is bírósági eljárást helyezett kilátásba az amerikai kormány a terroristák által később lefejezett újságíró, James Foley szüleivel szemben arra az esetre, ha megpróbálták összeszedni a váltságdíjat, mert azt tiltja a törvény - jelentette a CNN és a Fox News.
Az októberi önkormányzati választáson induló jelölteknek még két hetük van arra, hogy tagokat delegáljanak az ország mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságába.
A meglévő zalai rendőri állományt negyven készenléti rendőrrel erősítette meg az országos rendőrfőkapitány, hogy a Lenti környékén kialakult elöntéseknél nyújtsanak segítséget - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke szombaton az MTI-t.
A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök célja lerombolni Ukrajnát mint független államot, és helyreállítani a Szovjetuniót - jelentette ki szombaton egy kijevi nemzetközi konferencián Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök
Vlagyimir Putyin orosz elnök célja lerombolni Ukrajnát mint független államot, és helyreállítani a Szovjetuniót - jelentette ki szombaton egy kijevi nemzetközi konferencián Arszenyij Jacenyuk ukrán...