Szeptemberben rendezik az unió és Magyarország közötti pálinkavitát, az erről szóló jogszabályt az NGM várhatóan már ebben a hónapban benyújtaja- derül ki a parlament honlapjáról. A Népszabadság úgy...
Az év első hét hónapjában mintegy 11 százalékkal csökkent az ukrán gáztranzit a tavalyi év azonos időszakhoz képest. Eközben az ukránok több gázt importálnak, mint amennyit felhasználnak.
Lendvai Lilla, a Konyhafőnök versenyzője ugyan szabadidejében a fakanál szerelmese, egyelőre még a VIVA Tv stylistjaként dolgozik. Reméli, hogy a műsor segítségével valódi konyhafőnök válhat belőle.
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Egyedül lépett be Ferenc pápa szombaton az északkelet-olaszországi Fogliano Redipuglia osztrák-magyar első világháborús temetőjébe, és csendes imát mondott
Augusztusi fogyasztói árindexek töltik ki hellyel-közzel a 38. heti makrogazdasági naptárt, a hét fő eseménye azonban a Fed monetáris politikai irányvetése lesz.
A Széll Kálmán tér átépítése, a 3-as metró felújítása, új járművek beszerzése, vonalhosszabbítások, felújítások - számtalan fontos projektről tudhattuk meg, hogy a BKK mikorra, mennyi pénzből és...
Az LMP véleménye szerint válságban van a fővárosi közlekedés – erről Csárdi Antal főpolgármester-jelölt beszélt a párt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Az LMP ferencvárosi polgármesterjelöltje, Majoros Imre azt mondta, ha megválasztják, másnap megszünteti a kerület parkolási szerződéseit.
Súlyos tettéért bűnhődnie kell az NFL-ben szereplő Minnesota Vikings futójátékosának, Adrian Petersonnak, aki gyermekbántalmazás miatt 2-10 évig tartandó börtönbüntetést kaphat.
Összeomlottak annak a brit kislánynak a szülei, akinél a három orvosnak nem sikerült diagnosztizálnia egy átlagos fertőzést. A gyerek 36 óra alatt elhunyt.
Egyedül lépett be Ferenc pápa szombaton az északkelet-olaszországi Fogliano Redipuglia osztrák-magyar első világháborús temetőjébe, és csendes imát mondott.
Aranyérmes trófeájú gímszarvasbikát ejtett el egy hajnali lesvadászaton egy magyar vadász Babosdöbréte határában, a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság területén, a pénteki trófeabírálaton a 13,56 kilogramm trófeasúlyú agancs 239,73 pontot ért el
Az első adatok szerint füstmérgezés okozta egy középkorú nő halálát Makón szombat délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Arról is hallani, leállhat az orosz autóimport, Szibéria fölött pedig repülési tilalmat vezethetnek be - mondta az uniós szankciókra érkező lehetséges válaszokról az MTVA brüsszeli tudósítója.
Október 12-étől számított 120 napon belül kell időközi választásokat tartani azokon a településeken, melyeken most nem választanak önkormányzati képviselőt, illetve polgármestert.
Augusztusi fogyasztói árindexek töltik ki hellyel-közzel a jövő heti makrogazdasági naptárt, a hét fő eseménye azonban a Fed monetáris politikai irányvetése lesz.
15 éve indult el a legendává válás útján a Real Madrid kapusa, Iker Casillas, aki ekkor mutatkozott be a királyiaknál az első csapatban egy Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzésen.
A képen egy kirgiz férfi lovagol lángoló ruhában a Nomád Világjátékok című rendezvénysorozaton, amit Kirgizisztán közepén rendeztek meg a héten, azeri, kazah, fehérorosz, mongol és tádzsik csapatok vettek részt. Hogy miért teszi mindezt, azt nem tudjuk. Magyarországot sajnos nem képviselte … Folytatás
Két erdőtűz pusztít péntek reggel óta a kaliforniai San Diego közelében, emiatt ki kellett lakoltatni az embereket eddig körülbelül harminc házból. A tűz terjedésének veszélyét növeli, hogy a hétvégén rekord magas hőmérséklet várható a térségben.
A pénteken lezúdult nagy mennyiségű csapadék és a várható további esőzés miatt Pest megye több kisebb patakja kiléphet a medréből, ezért több száz homokzsákot helyeztek készenlétbe az érintett körzetekben - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője szombaton az MTI-t.
Változtatni kell a szemléleten, nem nagykomponensű vitamint kell szedni a terhesség idején, hanem csak olyat, ami biztosan hat – ezt Czeizel Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután bemutatták a nevével fémjelzett új, magzatvédő vitamint.