Maria Williams egyszerre volt terhes lányával, sokszor álmodoztak arról, hogy gyermekeik úgy fognak felnőni, mint a testvérek. Ám Maria elveszítette nagylányát és unokáját is.
A labdarúgó NB I hetedik fordulójából két mérkőzés maradt vasárnapra: az Újpest 16.30-tól Székesfehérvárra, a Videotonhoz látogat, ahol mindkét együttes a csapategységben bízik a találkozó előtt, míg 18.30-tól a Ferencváros a Puskás Akadémiát fogadja. Nem lesz könnyű dolguk a felcsútiaknak, hiszen a Fradi remek statisztikával büszkélkedik hazai pályán.
Tudta, hogy most, mikor e sorokat olvassa, valószínűleg már 96 csonttal van kevesebb a testében, mint amikor megszületett? Néhány meglepő tény szervezetünk működéséről.
Az MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli pénzből fedezi unióellenes szabadságharcát. Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke vasárnap azt közölte az MTI-vel: jó lenne tudni, hogy amikor a kormányfő szűk körben maradt José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság távozó elnökével, akkor “előrántotta-e hazafias büszkeség élezte nemzeti szablyáját és több tiszteletet…
Az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben akár 10 százalékkal is csökkenhet Valeria Hontareva, az ukrán központi bank elnöke szerint. A visszaesés mértéke ebben az esetben jelentősen meghaladná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által korábban becsült 6,5 százalékos éves GDP-csökkenést.
Az alkotmány értelmében minden iraki állampolgárnak le kell mondania esetleges további állampolgárságairól, ha valamilyen magas biztonsági vagy kormánypozíciót akar betölteni.
A gyergyótölgyesi Runk forrás vize nyerte el a legjobb székelyföldi ásványvíznek járó díjat a nyolcadik alkalommal megrendezett Aquarius Borvízünnepen - közölte vasárnap az MTI-vel a Kovászna Megyei Tanács.
Ahol az egyik kislány elmondta az elnöknek, hogy amikor először hallotta, hogy különleges vendég érkezik majd a suliba, abban reménykedett, hogy Beyoncé jön. De sajna be kellett érnie a Szabad Világ Vezetőjével :( (BuzzFeed)
A jövő héten végrehajtja a magyar államadós-kockázati osztályzat soros felülvizsgálatát a Standard & Poor's, de nem biztos, hogy változtatnak a besoroláson. Londoni elemzők szerint a hitelminősítők "még nem ismerték el teljesen" a magyar gazdaság "meglepő" növekedési dinamikáját és külső sebezhetőségének mérséklődését, így van esély az adósosztályzat javítására.
Lady Gaga kipróbálta milyen az élet Dubajban és nagyon bejött neki. A híresség annyire belezúgott az egzotikus városba, hogy Instagramján is csak erről tudott áradozni.
Több mint 500 települési nemzetiségi választás maradhat el októberben a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu vasárnapi adatai szerint, négy évvel ezelőtt 21 nemzetiségi választás maradt el.
A kötöttfogású Módos Péter 1-1 győzelemmel és vereséggel, míg Korpási Bálint és Varga Ádám 2-2 siker és vereség után búcsúzott a taskenti birkózó-világbajnokság vasárnapi utolsó napján.
A Rayo Vallecano 3–2-re kikapott az Elchétől hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. A hazaiak vezére a korábban a Real Madridban játszó Alberto Bueno volt, aki előbb gólpasszt adott Gaël Kakutának, majd a 91. percben tizenegyesből szépített.
A jövő héten végrehajtja a magyar államadós-kockázati osztályzat soros felülvizsgálatát a Standard & Poor's, bár az nem feltétlenül bizonyos, hogy ennek az adósosztályzat vagy az osztályzati kilátás módosulásában megmutatkozó konkrét eredménye lesz.
Szerbiában elfogták vasárnap azokat, akik előző nap megtámadtak és életveszélyesen megsebesítettek egy német melegjogi aktivistát: az eset nagy port vert fel, s Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter intenzív nyomozást rendelt el az elkövetők felkutatására.
Avar István Kossuth-díjas színművészre, a nemzet színészére emlékezik a Duna Televízió vasárnap - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
Nemrég egy felmérésből kiderült: az okostelefonos applikációk körében a legnépszerűbbek között vannak az egészséggel kapcsolatos alkalmazások. Összeszedtünk néhányat a legjobbak közül, amelyek ingyenesek, Android alapú és Windows Phone 8 rendszerű készülékekre telepíthetőek.
Avar István Kossuth-díjas színművészre, a nemzet színészére emlékezik a Duna Televízió vasárnap - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
Eredményes az eddigi árvíz elleni védekezés, a különböző szervezetek jól működnek együtt, minden szükséges erő és eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a már bekövetkezett károkat leszámítva, további baj ne történjen - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a Szombathelyhez tartozó Petőfi-telepen vasárnap.
A soron következő skót függetlenségről szóló népszavazás előtt hirtelen reflektorfénybe került az 5 millió lakosú kis ország. Ennek kapcsán a skóciai születésű, Edinburghban nevelkedett Bill Blain...
A magyar dal napja kiemelt eseménye vasárnap az 50 éves Express zenekar koncertje Egerben. A hosszú szünet után tavaly újraalakult, örökzöld slágereiről ismert együttes vezetője, Solymos Antal (Tóni) az elmúlt évtizedekről és a jövőről is beszélt az MTI-nek.
Teljesen bizonytalanná vált az utolsó kampányhétvégére a csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazás esélyeinek megítélése a közvélemény-kutató intézetek egymásnak homlokegyenest ellentmondó legújabb felmérési adatai miatt. (gazdaság - politika)
A magyarországi folyószakaszokon már több mint kétszáz kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Több településen tovább romolhat a helyzet – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint több mint tizenhárom kilométeren (a Rábán és a Pinkán) a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. A Dráván 56,4 kilométeren másodfokú, továbbá több…