Újra buktathatnak az alsó tagozaton, a tankötelezettség korhatárát csökkentették, szakemberek szerint ma már érezhetően megnőtt a lemorzsolódó, nem dolgozó nem tanuló tizenévesek száma. Hogyan tovább? Sok múlik a pénzen, a pedagógusok képzettségén, létszámán és szemléletén. Interjú Bass László szociológussal
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el éjszaka a Murán és a Principálison - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap eredményesnek nevezte az eddigi árvíz elleni védekezést. A Magyar Közút esti összesítése szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Baranya és Veszprém megyében vannak útlezárások.
A bajbajutott adózók számára gyakran a 22-es csapdájának tűnik, hogy tartozásaikra fizetési kedvezményt brusztoljanak ki a NAV-tól. Egy jogeseten keresztül bemutatjuk, mitől függ, hogy ad-e könnyítést az adóhatóság, vagy sem.
Elsüllyedt egy menekülteket szállító komphajó vasárnap Líbia partjainál, a rajta tartózkodó mintegy 250 afrikai kivándorló többsége valószínűleg vízbe fulladt - közölte a líbiai haditengerészet szóvivője.
A hetek óta tartó esőzés miatt már a földszinti lakások is beáznak a Kodály köröndön leégett palotában. Az épület egykori lakói, most attól félnek, hogy a ház végül annyira rossz állapotba kerül, hogy már sohase mehetnek vissza az otthonukba. Most azért harcolnak, hogy legalább, egy ideiglenes tetőt kapjon a műemlék épület. Részletek a videóban.
Tizenhat megyében és a fővárosban továbbra is figyelmeztetések vannak érvényben a várható jelentős mennyiségű csapadék, valamint a felhőszakadás veszélye miatt. Késő délutántól, estétől mérséklődhet az intenzív esőzés.
Tizenhat megyében és a fővárosban továbbra is figyelmeztetések vannak érvényben a várható jelentős mennyiségű csapadék, valamint a felhőszakadás veszélye miatt. Késő délutántól, estétől mérséklődhet az intenzív esőzés.
Ezen a héten leginkább két esemény miatt izgatja a befektetőket: egyrészt, hogy mit hoz a skót népszavazás és mi történik a font sterlinggel, mint a világ egyik meghatározó devizájával. Másrészt mi...
Élesen elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet lefejezte egy brit foglyát, mert Nagy-Britannia csatlakozott az ellene folytatott nemzetközi katonai fellépéshez.
A Fradi edzője Gera Zoltán sérülése miatt szólt be a szövetségi kapitánynak. Thomas Doll szerint Pintérék nem megfelelő munkát végeztettek a Ferencváros játékosával a válogatott edzésén.
Metrópótló buszok közlekednek az Árpád híd és a Deák tér között hétfőn 6 óra 15 perctől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy füstölt egy metrókocsi.
Az ismert amerikai síterep Vail egyik szállodája érdekes szolgáltatással várja idén a vendégeit. A szálloda síelőinek nem kell a szállodától a pályáig cipelniük a léceket, azt a szálloda megteszi helyettük. Ahogy mondják, a síelőknek csak a pályán kell kezükbe fogniuk a léceket.
A minőségi szolgáltatások és a minőségi termékek fejlesztését helyezi munkája középpontjába Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, akit szeptember 9-i hatállyal nevezett ki a kormányfő erre a posztra - írta a turizmus.com.
Ha a munkavégzés alatt az építési vállalkozó mindent megfelelősen dokumentál, könnyebben juthat a pénzéhez a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv közreműködésével, írja a napi.hu.
Az euóróznában 2014-ben ugyan a gazdaság növekedésére számít az Európai Központi Bank (EKB), de annak mértéke szerintük nem éri el a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát - mondta az EKB elnökhelyettese, Victor Constancio az Európai Unió pénzügyminisztereinek szombati, informális milánói találkozója után újságíróknak.
Legtöbben jogásznak, gépészmérnöknek és ápolónak tanulnak, miközben elsősorban ügyfélszolgálati munkatársakra és mérnökökre van szükség a munkaerőpiacon, írja a Tőzsdefórum a Profession.hu adatai alapján.
A munkát terhelő adók csökkentésére vonatkozó közös alapelvekben állapodtak meg pénteki milánói informális ülésükön az euróövezet pénzügyminiszterei, írja a BruxInfo.
A több napja tartó esőzések miatt kilencven településen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek, több falu megközelíthetetlen, 200 embert ki kellett telepíteni.