Stefan Tarara román származású német hegedűművész nyerte meg a George Enescu nemzetközi zenei verseny első díját hegedű kategóriában - közölték pénteken a szervezők.
Az elfogadott törvény alapján a külföldi állampolgárságú szülők gyermekei bizonyos feltételekkel a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik.
A bankokkal szembeni állam perekben nyerésre állnak a magyar családok, 400 pénzintézetnek minden fogyasztói deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot, nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt érint - áll a Kormányzati Információs Központ MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Már a mezőny felének neve mellett feltűnt az ötös szám az idén felhasznált erőforrás-komponenseket összesítő táblázatban. A Ferrarisok meglehetősen rosszul állnak a motorokkal – a mercedesesek viszont itt is viszik a prímet.
A miniszter szerint a kormány abban is érdekelt, hogy a jól képzett szakmunkások, szakközép- és szakiskolát végzett emberek az anyagi megbecsülés mellett boldogulni tudjanak
Először rendez labdarúgó Eb-döntő mérkőzéseket Magyarország. A 2020-as tornán az új Puskás-stadionban négy mérkőzést játszanak, de a magyar válogatott szereplése nem automatikus.
Megnyitották a forgalom előtt a 74-es főút nagykanizsai szakaszát, amelyet a Principális-csatorna áradása miatt kellett csaknem egy hete lezárni - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
Jelentős emelkedéssel indíthatja tőzsdei pályafutását az Alibaba. A New York-i tőzsdén mindenki az első kötést várja, ami a hírek szerint 84-87 dollár között lehet. Ez 24-28%-os emelkedésnek felel...
Szerdán és pénteken tartja következő ülését az Országgyűlés. A képviselők a hét közepén fogadhatják el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján a magyar állam nevében eljáró MNV Zrt. aláírta a Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. 64,9%-os üzletrészének megvásárlásáról szóló adásvételi...
Csökkent a forintárfolyam pénteken a bankközi devizakereskedelemben: az euró délután négykor 311,26 forinton állt a délelőtt tíz órakor jegyzett 310,33 forint után.
Németországban kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét, a törvényhozás felsőházának (Bundesrat) pénteki ülésén elfogadott törvény alapján a külföldi állampolgárságú szülők gyermekei bizonyos feltételekkel a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik.
22 éven át vezette az egyik legnagyobb magyar médiavállalatot, most pedig lehetséges politikai karrierről beszélt Szabó György. Nem akar magányos harcos lenni, szerinte arra van szükség, hogy létrejöjjön a kritikus tömeg.
Vannak dolgok, amiket mi is el akarunk hallgatni a világ elől. De sportszerűen elismerjük, ha valaki túljár az eszünkön: Béla, Varga Mihály Facebook-oldalának kommentelője most kiderítette az igazságot.
A felújítás kivitelezési hibái miatt csak szeptember végén adják át az autós forgalomnak a budapesti Lánchíd utcát. Az okokról Herczeg Zsolt kérdezte Dobrocsi Tamást, az első kerületi önkormányzat közlekedési operatív programjának műszaki vezetőjét.
Tarlós Istvánt nemcsak jogszabályi, hanem erkölcsi, etikai értelemben is megilleti a fővárosi címer használatának joga - reagálta Szeneczey Balázs kampányvezető a Főpolgármesteri Hivatalon keresztül pénteken a Magyar Liberális Párt sajtótájékoztatójára.
Az MNB mai határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, s ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba...
Nem múltak el a brit gazdaságot terhelő politikai bizonytalanságok annak ellenére sem, hogy a skóciai népszavazáson az elszakadást ellenző erők nyertek meggyőző fölénnyel - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Európai szinten az északi országokban hagyják el a leghamarabb a szülői fészket a fiatalok, míg Dél- illetve Kelet-Európában a legkésőbb - erre világít rá az Eurofound alapítvány friss elemzése. Az...
Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Zalán Zalaapátinál, ahol a csütörtök reggeli tetőzés óta lassan apad a folyó - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapjának adataiból.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. A brit pilótát a ferraris Fernando Alonso, valamint Daniel Ricciardo követte. Tovább »