A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, és ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást.
Bejelentette távozási szándékát pénteken Alex Salmond skót miniszterelnök, miután a skót függetlenségről általa kiírt népszavazást az elszakadás ellenzői jelentős fölénnyel megnyerték.
Bejelentette távozási szándékát pénteken Alex Salmond skót miniszterelnök, miután a skót függetlenségről általa kiírt népszavazást az elszakadás ellenzői jelentős fölénnyel megnyerték.
A főpolgármester azt mondta: a Népszabadság információja "barokkos túlzás", és a helytartó kifejezéssel legutóbb a Római Birodalom kapcsán találkozott.
Csányi Sándor MLSZ elnök szerint az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei feljogosították a Magyar Labdarúgó Szövetséget arra, hogy bízzon benne: sikerrel jár az Eb-mérkőzések rendezésére benyújtott pályázata.
Hosszú évek után az idén megállt a paprika termőterületének csökkenése, a fűszernövényt 800 hektáron termelik most a kalocsai védett területen - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Kalocsán, a paprikafesztivál alkalmából rendezett gasztroshow megnyitóján.
Az orosz miniszterelnök azt ígérte, hogy Moszkva hiánytalanul teljesíti a külfölddel kötött gázmegállapodásait, miközben a hazai gazdaságnövekedésről úgy vélte, hogy az csak minimális lesz.
Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország és Németország közös felelőssége, hogy a két diktatúra tapasztalatait az európai értékvitákban megfelelően képviselője.
A Twitter jó módja annak, hogy a sztárok kapcsolatba lépjenek rajongóikkal anélkül, hogy bárki megváltoztatná vagy kiforgatná szavaikat. Itt vannak a hét legfontosabb celeb kommentárjai.
Frimly — Garrey Ashton (44) nem tud meghalni. Pedig immár ötödjére futott neki a dolognak – igaz, nem önszántából. Az angliai könyvelő két gázolást, egy nyakcsigolyatörést, egy súlyos áramütést, legutóbb pedig egy harmincöt méteres zuhanást élt túl.
Jelentős emelkedéssel indította tőzsdei pályafutását a kínai internetes kiskereskedelmi cég, az Alibaba a New York-i tőzsdén. A 68 dolláros kibocsátási árhoz képest 92 dolláron nyitott a papír, de...
Boston — A banánhéj csúszós, a későn fekvők önteltek, a rénszarvasok félnek a jegesmedvétől, az pedig teljesen normális, hogy Jézus Krisztus képét látjuk megjelenni a pirítóson.
Az erdélyi magyar politológusok egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Az orosz hatóságok azt tervezik, hogy időnként, rendkívüli helyzetekben lekapcsolják az orosz számítógépes rendszert a világhálóról - közölte értesüléseit pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap.
Lewis Hamilton péntek este átvette a vezetést Fernando Alonsótól, aki a délutáni elsőségét követően ezúttal a második helyen zárt. Nico Rosberg nem futott gyorskört a lágyabbik gumikeveréken.
Hazaszállítják csütörtökön Párizsba az Ebola-vírussal megfertőzött első francia beteget, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet egyik női önkéntesét, aki Libériában kapta el a betegséget.
Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással.
Felújították a tárgyalásokat pénteken New Yorkban Irán és a hatoknak nevezett országcsoport képviselői a teheráni atomprogramról szóló végleges megállapodásról.
A hajtóművében bekövetkezett robbanás és tűz miatt kényszerleszállást hajtott végre Kaliforniában a jetBlue amerikai fapados légitársaság egy utasszállítója, a fedélzetén 147 főnyi utassal és személyzettel.