Soron kívüli önkormányzati ülésen jelentette be Gyöngyöshalász polgármestere, Szabó Ferenc, hogy a magántulajdonban lévő Artemis Invest Kft. nyerte az ipari hasznosítására kiírt pályázatot. Ahogy azt korábban megírtuk az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta 500 millió dolláros kelet-európai beruházása helyszínéül, a gyár pedig Gyöngyöshalászon fog megépülni.
A Fidesz-KDNP összességében meggyőző előnnyel rendelkezik a fővárosi pártpreferenciák szerint is, ami alapvetően a baloldali szavazók megosztottságából következik.
Kedvezőnek tartják a kereseti és foglalkoztatási trendeket, s a lakossági fogyasztás további élénkülésére számítanak az elemzők. A legjobb az egészben az, hogy nem csak a közfoglalkoztatás bővül - a rezsicsökkentés és a devizahitelek rendezése miatt is több pénze lesz az embereknek vásárolni, a magasabb bérekkel együtt így tényleg felpöröghet a fogyasztás.
Perth, Ausztrália – Elejtette vadonatúj iPhone 6 készülékét a perthi Apple Store legelső vásárlója. Jack Cooksey annyira izgatott volt, hogy végre kézbe foghatta új készülékét, hogy amikor kinyitotta a dobozt, az iPhone6 kicsúszott belőle, és a földön landolt.
Újabb támadást indítottak a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok péntekre virradóra az ukrán fegyveres erők állásai ellen a donyecki repülőtéren és környékén, de utóbbiak sikeresen visszaverték - számolt be róla közleményében a "terrorellenes" hadművelet (ATO) parancsnokságának sajtószolgálata
A Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete (AIJA) Görgényi Orsolyát (40) választotta idén alelnökévé. Ez a pozíció automatikusan azzal jár, hogy 2015 szeptemberétől egy éven keresztül Orsolya lesz a szervezet elnöke.
Nem lesz független Skócia, a legfrissebb eredmények alapján ugyanis behozhatatlan előnnyel vezetnek a függetlenségre Nemmel szavazók a tegnap tartott skót népszavazáson. A befektetők alapvetően...
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati választás.
Amellett, hogy a pályán kiütést hozott az AS Roma és a CSZKA Moszkva csatája a Bajnokok Ligájában, a lelátón is dúltak a harcok: a két csapat szurkolói rakétákkal lőtték egymást.
Az Egyesült Államok újabb 1 milliárd dolláros hitelgarancia nyújtását ígérte Ukrajnának - jelentette be pénteken Twitter-profilján Petro Porosenko ukrán elnök.
Gondolta volna, hogy a kutyák észak-déli irányban hugyoznak? Hát azt, hogy a rénszarvas jobban fél az embertől, mint a magát jegesmedvének álcázó embertől? Csodálatos tudomány, MDCCXVII. rész.
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati választás.
Megnyitotta kapuit az első latin-amerikai, a sorban pedig a tizennegyedik relációs kereskedőház, amelynek Rio de Janeiro ad otthont. A 12 millió lakosú városban helyi idő szerint csütörtökön este került sor az ünnepségre mintegy 60 fő részvételével. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselői mellett brazil és magyar üzletemberek, cégvezetők, állami intézmények vezetői voltak jelen a megnyitón.
José Mourinho, a Chelsea menedzsere és Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója 2010-től 2013-ig, vagyis három éven át együtt dolgoztak a királyiaknál, de csupán profi viszonyt ápoltak egymással ez idő alatt.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben dinamikus lesz, elérheti a 3,3 százalékot, míg 2015-ben 2,4 százalékra lassulhat üteme.
A várakozások felső határát elérő, részvényenként 68 dolláros kezdeti árral, minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátásával jelenik meg a New York-i tőzsdén a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata. Hazai szakemberek szerint ez épphogy rossz jel a részvénypiacokra nézve.
Szijjártó Pétert javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
A skót népszavazás jó alaposan megmozgatta a font sterling árfolyamát. A dolog nem meglepő, hiszen az elszakadással meggyengült volna a világ egyik vezető devizája, mindenféle sokkokat okozva a pénz-...
Szijjártó Pétert javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
Az októberre összehívott rendkívüli püspöki szinódus előtt végzett felmérésekből az derül ki, hogy az emberiség szinte minden földrészen menekül az intézményes formák, így a polgári házasság elől is. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek erről az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt pénteken.
Budapest - Szijjártó Pétert, a tárca eddigi parlamenti államtitkárát javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Tarlós István meggyőző előnnyel vezeti a főpolgármester-jelölti versenyt. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a potenciális szavazói bázison a jelenlegi fideszes polgármester 50 százalékkal rendelkezik. A közös baloldali jelölt, Falus Ferenc pedig 11 százalékával jelenleg még a 14 százalékos Bokros Lajost sem tudja megelőzni.
Az olyan exkluzív sportautókat gyártó márkáktól, mint a Lamborghini vagy a Ferrari, általában nem várjuk el, hogy évente akár több újdonságot is bemutassanak. Ennek ellenére előbbi a Genfi Autószalonon leleplezett Huracán után Párizsra is ígér egy újdonságot, melyről egy sejtelmes skiccet már meg is osztottak velünk.
Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év nyolc hónap, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a debreceni postást, aki küldeményekkel és pénzzel eltűnt, majd Budapesten fogták el - közölte a hajdú-bihari főügyész pénteken az MTI-vel.