Júniusban 40 milliárd rubel értékben vásároltak orosz államkötvényeket külföldi befektetők, és ezzel 4,4 százalékkal rekordszintre, 945 milliárd rubelre emelkedett a külföldi kézben lévő orosz államkötvények nominális értéke. A növekedés a második negyedévben 130 milliárd rubelt, azaz 16 százalékot tett ki – derült ki az orosz jegybank honlapján közzétett adatokból. Az előző rekordot tavaly…
Popov szerint a módosításra elsősorban az úgynevezett arab tavasz, a szíriai fegyveres konfliktus és az ukrán helyzet miatt megjelent új katonai veszélyek miatt van szükség.
Több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodásról nyilatkozott az MTI-nek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,24 pontos emelkedéssel, 17 925,46 ponton nyitott. A hétfői záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.
Az énekes ódát írt Budapesthez. Nem tisztelgésből készítette a dalt, pusztán kötődik a fővároshoz, bár az ismertséggel járó dolgokhoz nehéz alkalmazkodnia.
Tóth Vera úgy érzi, Ádám az igazi Tóth Vera úgy érzi, Ádám az igazi Csak úgy ragyog az énekesnő, látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott. Veramost a Storynak be is mutatta kedvesét, akivel nemrég költöztek egy fedél alá. Story: Vera, nagyon másnaklátszol. Ragyogsz, szinte repkedsz a boldogságtól. Tóth Vera: Csak az tud magasan szárnyalni, aki már volt nagyonmélyen is. Én sajnos…
Ukrajna augusztusban 13 százalékkal, 250 millió köbméterre növelte gázimportját Európából júliushoz képest, az ország második hónapja nem kap orosz földgázt.
Módosítaná a letelepedési államkötvény feltételeit Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Véleménye szerint ugyanis nemzetközi viszonylatban túl olcsó a magyar kötvény, így ő 250-ről 300 ezer euróra...
Egyre több cég kér állásfoglalást a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy kell-e fizetniük vagy sem. Most a Sziget és az MLSZ fordult a minisztériumhoz.
Egyértelmű siker a Mol Nyrt. számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense. A szakértő azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az UNCITRAL (The United Nations Commission on International Trade Law) szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására…
Budapest – Bár Alessandro del Piero (39) kikosarazta a Bp. Honvéd labdarúgócsapatát és a múlt héten az indiai Delhi Dynamost választotta, a kispesti klub vezetői nem tettek le arról, hogy megszerezzék az olasz sztárt.
Kunis mindent megtesz, hogy formában maradjon Hamarosan világra jön Mila Kunis és Ashton Kutcher első közös gyermeke,a színésznő pedig mindent megtesz azért, hogy a szülés minél gördülékenyebblegyen. A gyönyörű színésznő újabban kismamatornára jár, hogy ezzel is jobbanfelkészüljön első babája megszülésére. Azt már korábban elárulták, hogy az apuka nem lehet bent aszülőszobában,…
Jaksity Kata 41 évesen várja harmadik babáját A műsorvezető nemrég jelentette be,hogy 41 evésen ismét gyermekáldás elé néz. Két fiúgyermek után Kata mindenvágya, hogy egy kislánya szülessen. Boldogsága azonban mégsem felhőtlen,hisz hideget-meleget is kapott amiatt, hogy ennyi idősen teherbe esett. Többenazt kérdezték tőle, egy ennyi idős nő miért vállal még gyermeket… „Manapság…
Bementek mindenhova, osztották az észt, nem kértek engedélyt, mondta Németh Szilárd az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Falus Ferenc és Horváth Gyula látogatásáról a csepeli rendelőintézetben.
Leállíthatják a külföldi és belföldi devizaforgalmat Oroszországban, Ukrajnában a korlátozás már életbe lépett. A Richter bizakodó az orosz gyógyszerpiaccal kapcsolatban, nem számít korlátozásokra. A MOL eladhatja az INA-beli részesedését, ellenkező döntés még nem született.
Az orosz államfő az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott telefonbeszélgetésében azt mondta, hogy "két héten belül beveszi Kijevet, ha úgy akarja".
A bankkártyával rendelkezők több mint kétharmada a kártyás fizetést részesíti előnyben a készpénzhasználattal szemben - derült ki a CIB Bank bankkártya-használati szokásokat vizsgáló kutatásából.
Egy baloldali újságíró azt állítja, az MSZP pártigazgatója arra kérte, bármilyen módon, de készítsen egy hamis videót, amellyel a Fideszt lehetne támadni.
Leállíthatják a külföldi és belföldi devizaforgalmat Oroszországban, Ukrajnában a korlátozás már életbe lépett. A Richter bizakodó az orosz gyógyszerpiaccal kapcsolatban, nem számít korlátozásokra. A MOL eladhatja az INA-beli részesedését, ellenkező döntés még nem született. Forrás: GazdaságTV.hu
Percről percre változott a helyzet Radamel Falcao ügyében az igazolási hajrában. A Manchester United az utolsó pillanatban előzte be a Real Madridot, az Arsenalt és a Manchester Cityt.