Az ukrajnai válságnak nincs katonai megoldása - jelentette ki kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki a Nyugatot is figyelmeztette a háború továbbterjedésének veszélyeire, válaszul arra, hogy az észak-atlanti szövetség jelenlétének megerősítésére készül Kelet-Európában.
Diego Maradona és Roberto Baggio még mindig nagyszerű játékra képes, amit a Ferenc pápa által támogatott, a béke üzenetével megszervezett római jótékonysági mérkőzésen is bizonyított. A világsztárokkal teletűzdelt csapat a Javier Zanetti fémjelezte együttessel találkozott, s kilenc gól született.
A számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet (továbbiakban: NGM rendelet) 2014. október 1-jétől hatályos 11. és 13. §-a alapján az adóalany köteles az általa használt, illetve használatból kivont számlázó programot és/vagy online számlázó rendszert az adóhatósághoz bejelenteni…
Sebestény Balázsék a kedd reggeli Morning Show-ban reagáltak a hétfőn adásba került, botrányt kavaró műsorukra. A műsorkészítők állítják, nem poénkodtak a gólyatáborban megerőszakolt lány esetével.
A Nemzeti Sport Online múlt héten jelezte, hogy a DVTK szívesen látná a soraiban a legutóbb Oroszországban játszó Koman Vladimirt, amennyiben a középpályás külföldön nem talál csapatot. Diósgyőrben a jelek szerint továbbra sem mondtak le a labdarúgóról.
A sportsérüléseknek gyakran komoly és hosszadalmas következményei vannak. A mozgás korlátozottá válhat, és a sérülés miatti mozgáskompenzáció újabb sérülések forrása lehet. Berengar Buschmann fascia tréning szakértővel beszélgettünk a sérülések utáni edzésről.
A Goldman Sachs 835 millió dollárnyi kötvényt vett a Banco Espirito Santótól (BES) csupán egy hónappal azelőtt, hogy a portugál bank becsődölt volna - számolt be a Financial Times. Most drukkolhatnak...
Hétfő este megkezdődtek az orosz-ukrán konfliktus békés lezárását célzó tárgyalások. Az oroszbarát szakadárok itt felajánlották, hogy különleges státuszért cserébe Ukrajna részei maradnának.Katonákat...
A dollár rallyzik anélkül, hogy az USA-beli piac erősen támogatná A dollár erősödéssel kezdte az új hónapot az általunk követett legtöbb devizával szemben (mind a G10, mind a feltörekvő piacok devizáival szemben). A rally anélkül következett be, hogy hírek érkeztek volna USA piacáról (amely ünnep miatt zárva tartott), ami jelzi az amerikai dollárral szembeni hozzáállás ...
Tavaly 453 millió euróval, idén az első fél évben csaknem 300 millió euróval kisebb volt a külkereskedelmi mérleg többlete, mint ahogy azt korábban tudtuk. A KSH hagyományos revíziója kisebb...
A bázeli bizottság módosított javaslata a nettó stabil forrás mutató (NSFR) kiszámítására vonatkozóan nagy mértékben drágíthatja a shortolási és egyéb részvénypiaci tevékenységet - írja a Financial...
A világ katasztrofálisan rosszul reagált a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járványra a Világbank elnöke szerint, és ez azt jelenti, hogy sok ember hal meg feleslegesen.
Több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodásról nyilatkozott az MTI-nek.
Az AAA AUTO Csoport idén augusztusban ismét több autót értékesített, mint tavaly ilyenkor, ráadásul a vállalat 2014 első nyolc hónapjában is több autót adott el, mint a tavalyi év azonos időszakában.
A meglévő állomány 10%-kal csökkent, az új finanszírozás viszont 3%-kal nőtt a magyar lízingpiacon az első félévi adatok szerint. A Magyar Lízingszövetség sajtótájékoztatón ismertette a fő számokat,...
A Fővárosi Törvényszék elutasította az EvoBank Zrt. keresetét a magyar állam elleni devizahiteles perben, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.
Az orosz-ukrán konfliktus miatt meredeken esnek az eladások az orosz autópiacon, az elemzők sorra vágják vissza várakozásaikat, az autógyártók egymás után jelentik be a termelés csökkentését, a...
A Kínával kötött nagyszabású olaj- és földgázszállítási egyezmények kedvező hatást gyakorolnak az érintett orosz vállalatok adósmegítélésére, mivel e megállapodások új finanszírozási forrásokat tárnak fel számukra – vélekedett kedden Londonban ismertetett tanulmányában a Moody’s Investors Service. A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának szakértői hangsúlyozzák azt is, hogy…
A Magyar szépség Kisorosza, a Bőrnyakúak Pinkoja, a Szabadság, szerelem Szabó Karcsija, a Made in Hungáriája Rönéje és más feledhetetlen szerepek alakítója újra az Egyesült Államokba költözik az ősszel. Ahogy Fenyő fogalmazott a Hely Témának: „Los Angelesben süt a nap, … Folytatás
Hála a német autógyártóknak, szépen pörög a magyar külkereskedelem - ma biztosan döntés születik az egyik devizahitel-perben - egy szakértő szerint Putyin csak blöfföl, nem szabad bedőlni neki
A jeges vizes őrület után szabadon Demcsák Zsuzsa saját kihívást indított Facebook-oldalán. A műsorvezető szerint is fontos segíteni a rászorulókon, de Zsuzsa azt mondja: elengedhetetlen, hogy az ember a saját lelkével is törődjön.
A Fővárosi Törvényszék elutasította az EvoBank Zrt. keresetét a magyar állam elleni devizahiteles perben, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.
A díjazott személyét hétfőn jelentették be a guadalajarai könyvvásár szervezői, a hét íróból, illetve irodalomkritikusból álló zsűri 39 jelölt közül választotta ki a győztest.
A Fővárosi Törvényszék tíz újabb pénzügyi intézmény - köztük négy bank, egy fióktelep és öt lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás - devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Az...