A német pénzügyminiszter csütörtökön nyilvánosan hangot adott kétségeinek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású felvásárlásokat tervez a 2008-ban elmélyült pénzügyi-gazdasági világválság egyik kiváltó okaként számon tartott pénzügyi termék, az eszközfedezetű értékpapír (ABS) piacán. “Nem vagyok különösebben boldog” az EKB terveitől – jegyezte meg Wolfgang Schäuble az…
A több-kevesebb napsütés mellett a hétvégén 22 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, de néhol folytatódik a hűvös, esős idő, s megélénkülhet, akár meg is erősödhet a szél - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
Összesen 627,1 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást kaphatnak a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek azzal, hogy csökkentett vételáron szerezhetnek be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseket.
Az emberiség egész történelme során a női népesség létszámában mindig felülmúlta a férfipopulációét - erre a következtetésre jutottak a németországi Max Planck Evolúciós Antropológiai Kutatóintézet tudósai, akik eredményeiket az Investigative Genetics szabad hozzáférésű szaklapban ismertetik.
Európában él a legtöbb dollármilliárdos a világban, de az, hogy idén növekszik a milliárdosok vagyona, elsősorban az ázsiaiaknak köszönhető - derül ki a UBS éves felméréséből. Az év eleje óta 155 "új...
A francia síiskolák újabb dimenziót nyitnak meg az oktatás világában. A világhírű francia síterep, Les 2 Alpes, a helyi síiskolával együtt kampányt és ingyenes oktatást indított az ülőliftek helyes használatáról. Nem biztos, hogy annyira felesleges ez, amennyire gondoljuk.
Látványos fizikai és kémiai kísérletek, távcsöves csillagászati megfigyelés és más ismeretterjesztő és szórakoztató programok is szerepelnek a pénteki Kutatók éjszakája kínálatában, amit országszerte 33 városban 101 helyszínen rendeznek meg.
"Miért várjuk meg, amíg a szén-dioxid koncentrációja a levegőben hasonlóan súlyos helyzetet eredményez, mint amilyet az ózonréteg sérülése okozott?" - tette fel a kérdést az államfő.
Érdemi esély van arra, hogy több nagy hitelminősítő is rontja az orosz államadós-besorolásokat, de az nem lenne indokolt, ha Oroszország elveszítené befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatait – vélekedtek csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó…
Határozatlan időre megszakította az FGSZ Földgázszállító Zrt. az Ukrajna felé, a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást csütörtökön délután, a szállítás szeptember 25-én 18 órától leállt - közölte a társaság az MTI-vel.
Az idén ötödik alkalommal díjazták MagyarBrands elismeréssel a legjobb magyar vonatkozású márkákat, az üzleti ágazatban ismét a Rába, a fogyasztói szektorban pedig a Pick lett a legkiválóbb - közölte a MagyarBrands.
Négy általános iskolás gyerek halt bele egy késelő férfi utcai támadásába a dél-kínai Kuanghsziban, hárman a helyszínen meghaltak, negyedik társuk a közeli kórházban vesztette életét - jelentette a kínai média pénteken.
A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé.
A KDNP frakcióvezető-helyettese szerint újabb, szervezett támadás indult Magyarország ellen, amiért a magyar kormány kimondta: nem csak liberális demokrácia létezik. Vejkey Imre azt mondta: az aggódó híreket a liberális aktivista csoportok, és az őket támogatók teszik közzé. A kormánypárti politikus szerint ezek csak szirénhangok, de valóságtartalmuk nincs. Amerikában viszont nem így látják.
Négy általános iskolás gyerek halt bele egy késelő férfi utcai támadásába a dél-kínai Kuanghsziban. Hárman a helyszínen, negyedik társuk a közeli kórházban vesztette életét – jelentette a kínai média.
Nincs szükség ilyen méretű kiigazításra, a tűzzel játszik a Fidesz, amikor azt gondolja, hogy ez szükséges – mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Varga Mihály csütörtök este egy lakossági fórumon elmondta: nem lesznek megszorítások.
Az országgyűlési képviselők áprilisi választásának lebonyolítására 7 milliárd 556 millió forintot fordítottak, ami 1 milliárd 366 millió forinttal kevesebb, mint amennyit terveztek.