Magyarország nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a lakosság nem jut hozzá a szükséges energiaellátáshoz - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában.
A hétközi forduló után péntektől a hatodik kör mérkőzéseivel folytatódik a német labdarúgó Bundesliga: a címvédő és immár ismét éllovas Bayern München szombaton az újonc 1. FC Köln vendége lesz.
Legalább háromezer nyugati, főként brit, francia és belga csatlakozott az IS-hez. Ha csak a tizedükből lesz terrorista, az is megoldhatatlan problémát jelent az európai terrorelhárításnak.
Kolozsvár – Szívesen lenne a jövőben a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Miriuta Vasile (46), romániai születésű focista, aki korábban a magyar nemzeti csapatban is szerepelt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Parlament (EP) és az ukrán törvényhozás által is ratifikált EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalását követeli, továbbá azonnali megfelelő megtorló intézkedéseket helyez kilátásba, ha Ukrajna csak részben is nekiáll megvalósítani az egyezmény passzusait - írta pénteki számában a Financial Times című brit gazdasági, politikai napilap európai…
Az ukrán államfő érdekeltségében álló édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, decemberben meg is szűnik a termelés - értesült a Népszabadság.
A kormányfő a hét elején tárgyalt a Gazprom vezérével és nagyobb gázmennyiséget kért. Magyarország ezt meg is kapja a miniszterelnök elmondása szerint. Azt is hangsúlyozta a Kossuth Rádió 180 perc...
Az észak-koreai állami televízió példátlan módon felvételt mutatott be Kim Dzsong Unról, az ország vezetőjéről, amint sántikálva, lábát húzva haladt - számolt be pénteken egy japán hírügynökség.
A magyar női válogatott legyőzte Luxemburgot a lisszaboni asztalitenisz csapat Európa-bajnokság csoportszakaszának harmadik fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Pesszimistábbá vált a Richter kilátásaival kapcsolatban a Raiffeisen, csökkentették célárukat és eladásra javasolják a magyar gyógyszercég papírjait. 4200 forintról 3870 forintra csökkentette...
A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Videoton és a Diósgyőri VTK vasárnapi találkozóján két veretlen csapat küzd meg egymással az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Megtörte a csendet az Apple, miután tegnap az iPhone 6 készülékek hajlíthatóságáról szólt a nap a médiában világszerte. Az amerikai mobilpiaci óriás azzal védekezik, hogy "mindössze" 9 telefon...
Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap vásárolta meg a Futureal ikonikus, a KPMG székházaként szolgáló új, Vision Towers (North) irodaházát. A 2014 augusztusában, a KPMG magyarországi...
A friss adatok szerint Kínában a magántőke befektetők rekord összegű befektetésről hoztak döntést 2014-ben, a régióba pedig már most több pénz érkezett, mint 2013 egészében. A magántőke társaságokat...
Idén nyáron 4 millió 158 ezerre emelkedett a dolgozó száma, ez 177 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma pedig 99 ezer fővel, 341 ezerre csökkent, így a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 7,6 százalékra mérséklődött.
Hónapok óta járja Newcastle utcáit Derzsi Zoltán, a helyi egyetem magyar hallgatója. A fiatal férfi mindezt mezítláb teszi, ráadásul jótékonyságból. Egyetlen ellensége van, a kavicsok.
Megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti, az édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy decemberben meg is...
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Parlament (EP) és az ukrán törvényhozás által is ratifikált EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalását követeli, továbbá azonnali megfelelő megtorló intézkedéseket helyez kilátásba, ha Ukrajna csak részben is nekiáll megvalósítani az egyezmény passzusait - írta pénteki számában a Financial Times című brit gazdasági, politikai napilap európai…
Budapesten járt Tim Howard, az amerikai válogatott futballkapus édesanyja. Világhírű fia sajnos nem jöhetett, mert sok dolga van az Evertonnál. A mama szerint előbb-utóbb ő is felkeresi az óhazát.
Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap vásárolta meg a Futureal ikonikus, a KPMG székházaként szolgáló új, Vision Towers (North) irodaházát. A 2014 augusztusában, a KPMG magyarországi...
Idén kis hatásuk lesz csak az Oroszország elleni szankcióknak az UniCredit Bank Austria működésére, de nem lehet kizárni, hogy ezek 2015-ben már jobban jelentkeznek - mondta egy osztrák lapnak a...
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot - miként Észtországot és Görögországot is -, hogy hozza összhangba nemzeti vasútbiztonsági előírásait az e tárgykörben született uniós...
Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben...
A nyári hónapokban tovább javult a munkaerőpiaci helyzet Magyarországon. A munkanélküliségi ráta a válság előtti szintjére süllyedt, a foglalkoztatási adat pedig új csúcsot jelent. Igaz, ezekkel a...
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier azt mondja, már túl késő, a Forma-1 csapatai nem tudnának három autót rajthoz állítani a következő bajnokság során. Tovább »
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014. június–augusztusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 99 ezer fővel, 341 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 7,6%-ra mérséklődött. A foglalkoztatottak létszáma 177 ezer fővel 4 millió 158 ezer főre csökkent.
A hétvégi jó rajtban bízik az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged is a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Előbbi a Csehovszkije Medvegyi otthonában kezdi a sorozatot, míg utóbbi az ukrán Motor Zaporizzsja csapatát fogadja.
Ha nem, akkor neked nincs olyan szerencséd, mint ennek a fickónak. Bár ez a fickó sem tudta a Wuhanból induló gépen, hogy milyen szerencséje van, mert miközben olvasott Sarapováról, fogalma sem volt, hogy az egyébként feltűnően szép orosz teniszeznő ott … Folytatás
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság a magyar patikaszabályozás ügyében - értesült megbízható forrásból a BruxInfo. A lap megjegyzi, hogy erről nem adott ki...
A forint az elmúlt napokban elvált a feltörekvő piaci devziáktól és erősödébe kezdett. Ez az irány viszont úgy tűnik, nem volt túlságosan hosszúéletű, sem a 100 napos mozgóátlagot sem a hosszútávú...
Június-augusztusban 7,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, 2,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Orbán, a megállíthatatlan címmel közölt Magyarországról beszámolót e heti számában az Economist. A neves gazdasági hetilap megállapítja, hogy miközben külföldön kritizálják, belföldön egyre erősebb a...
A természettel élők folyékonyan olvassák, milyen idő várható. A Bors öt népi megfigyelésen alapuló bizonyítékot gyűjtött arra, hogy hosszú ősz és hideg tél vár ránk.
Szó nélkül rontott a fekete szépségre az a férfi, aki már többször is megtámadott hírességeket. Kim Kardashian a divathétre érkezett Párizsba, ahol a tömegben elvegyülve várt rá az őrült fiatalember.