2014. szeptember 27. szombat

szept. 27
10:38
Bemutatták a Mozart-kéziratot (Gondola)
Óriási érdeklődés mellett mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) az ott talált Mozart-kézirattöredéket pénteken, a Kutatók éjszakáján
szept. 27
10:38
Lopott és még hazudott is az asszony (Blikk)
szept. 27
10:40
Recept: Almás sertéstarja (Mindmegette)
Hozzávalók: 70-80 dkg sertéstarja egyben, csonttal só bors méz 3 dl almabor 2-3 db savanykás alma 3-4 db szegfűszeg 2 babérlevél csipetnyi oregánó 10 dkg hagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál vaj
szept. 27
10:40
Választhatók, de nem szavazhatnak (Gondola)
Az önkormányzati választáson 24 olyan jelölt indul, akinek sem állandó lakcíme, sem tartózkodási helye nincs, mindössze települési szintű lakcíme van
szept. 27
10:42
Karácsony mindenkit visszaléptetne Falus javára (Gondola)
Az összes ellenzéki főpolgármester-jelöltet Falus Ferenc javára léptetné vissza a PM társelnöke
szept. 27
10:44
Újabb terrorszervezet - roszabb, mint az Iszlám Állam! (Gondola)
szept. 27
10:54
Nesze neked, magántulajdon – kitoloncolják a külföldieket az orosz sajtóból (Privátbankár)
Az orosz parlament alsóháza elfogadta azt a törvénymódosítást, amely 50 százalékról 20 százalékra szorította le a külföldi tulajdonrész plafonját az orosz nyomtatott és elektronikus sajtótermékekben, így a rádiókban és televíziókban is.
szept. 27
10:54
Egy kanapéból rángatták elő a körözött Sándort (BorsOnline)
A kanapéban bújkált Sándor, amikor érte mentek a rendőrök. Elfelejtett bemenni a börtönbe.
szept. 27
10:54
Recept: Sertéskaraj csokoládés barbecue szósszal és brokkolis tört burgonyával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg szeletelt sertéskaraj (9-10 szelet) só bors fokhagyma A BBQ szószhoz: 3 nagy fej vöröshagyma vagy lilahagyma 28 dkg paradicsomsűrítmény 2 csapott evőkanál barnacukor só bors 3 dkg étcsoki (legalább 70 %-os) balzsamecet Worchester-szósz A körethez: 50 dkg kockára vágott burgonya 35 dkg brokkoli olívaolaj só
szept. 27
10:54
Osztálytársait zsarolta a 15 éves fiú (Blikk)
szept. 27
10:54
Kitört egy vulkán Japánban (Metropol)
A kitörés következtében egy nő meghalt, tucatnyian megsérültek, és módosítani kellett légi útvonalakat.
szept. 27
10:54
Megszületett Chelsea Clinton első gyermeke (Metropol)
A kislány a Charlotte Clinton Mezvinsky nevet viseli majd.
szept. 27
10:54
Felüljáróról zuhant le egy autó a fővárosban (Metropol)
A Határ úti felüljáróról orral előre zuhant le az autó, egy ember megsérült.
szept. 27
10:54
Jancsó születésnapjára – Retrospektív sorozat az Urániában (Alternatív Energia)
Az eseménysorozat pénteken kezdődött Maár Gyula filmjével.
szept. 27
10:54
Foglepedéktől a szívinfarktusig (WebBeteg)
Közismert, hogy a szívinfarktust előidéző rizikófaktorok közé tartozik az elhízás, a magas vérnyomás, a dohányzás, a cukorbetegség és a magas koleszterinszint. Dr. Bajusz Örs parodontológus fogszakorvos az elhanyagolt fogazatot is a kockázati tényezők közt említette.
szept. 27
10:54
Szijjártó Péter szomszédai örülnek az új lakónak (ATV)
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Együtt-PM Szijjártó Péter ellen. A szövetség, és a korábban vagyonosodási vizsgálatot sürgető DK azt szeretné tudni: miből telt egy 167 milliós házra a külügyminiszternek. Szijjártó Péter leendő szomszédai egyébként örülnek Dunakeszin. Egy helyi képviselő-jelölt szerint az emberek most azt remélik, hogy biztonságosabb lesz a lakóparkjuk, ha egy kormánytag…
szept. 27
10:55
Vízilabda: sztárcsapatot verve jutott tovább az OSC! (Sport365)
A harmadik csoportmérkőzésén újból nyert az OSC, amely péntek este a Posillipo ellen diadalmaskodott kilenc góllal a vízilabda Bajnokok Ligája 2014/15-ös szezonjának első selejtezőszakaszában, Marseille-ben.
szept. 27
10:56
Kökény Attilától undorodtak a gyerekei (BorsOnline)
Kökény Attila élvezi, ha átalakulhat, azt is, ha kihívások elé állítják a Sztárban sztár szerkesztői, de a gyere­kei sokkot kaptak, amikor először meglátták nőnek öltözve. Attila még puszit sem kapott tőlük…
szept. 27
10:56
Öröm Clintonéknál, megérkezett az unoka (Alternatív Energia)
A kislány a Charlotte nevet kapta.
szept. 27
10:56
Néhány új recept fényevőknek (ATV)
Paleo étrendet folytat? Kóstolja meg a sarki fényt!
szept. 27
11:06
Ezért tart itt ez az ország vol. MCMXXXII. – Egyszerre legtöbben műanyag csővel zenélő tömeg létrehozása (444.hu)
Öröm? Oda! (Polivinil-klorid, polivinil-klorid.)
szept. 27
11:08
Így néz ki videón, amikor a hegymászók nem tudnak lefutni egy vulkánkitörést (444.hu)
Japánban tegnap tört ki a Ontake vulkán. Többen is fent voltak a hegyen, és videóra vették, ami történik. Egész elképesztő a fegyelmezettség, amivel a helyzetet kezelik. Persze az is lehet, hogy csak nem fogták fel egyből, hogy bajba kerültek. A kitörésben nyolcan sérültek meg.
szept. 27
11:12
Ünnepeljük a kávét! (Blikk)
A nyolcvanas évek Japánjából indult el a kezdeményezés, hogy minden év szeptember 29-én megünnepeljük a kávét, a kávékultúrát, 2009 óta pedig immár hivatalosan is megtartják a kávé világnapját.
szept. 27
11:12
Követik a divatirányzatokat Phenjanban (Infostart)
Az öltözék nem csupán néhány összefércelt anyagdarab, hanem a politikai és társadalmi önkifejezés eszköze, csoportképző és státuszteremtő kellék. Így az, hogy Észak-Koreában az utóbbi időben a fiatal lányok elkezdtek flitteres, élénkszínű ruhákba bújni és magas sarkú cipőket hordani, nem egyszerűen a divathullámok követését, hanem mélyebb társadalmi változásokat is jelölhet a végtelenül…
szept. 27
11:12
Izrael szerint Abbász már nem akar békét (Blikk)
szept. 27
11:14
Ez az egészséges láb titka (Blikk)
Sokféle lábprobléma a kényelmetlen lábbelik és a higiéniai hiányosságok miatt alakul ki. A következő tanácsok csökkentik a panaszokat:
szept. 27
11:27
Közfoglalkoztatási kiállítás nyílik Miskolcon (ProfitLine)
A három éve bevezetett közfoglalkoztatásra fókuszál az a kiállítás, amely ma nyílik Miskolcon, a rendezvény első alkalommal kínál lehetőséget a megye járásainak, településeinek arra, hogy bemutassák a kistérségi Startmunka mintaprogramok keretében előállított termékeiket, az elért eredményeket.
szept. 27
11:27
Döntött a FIFA: nem lehet magánszemélyeknél a futballisták játékjoga! (Sport365)
Kizárólag klubok birtokolhatják a futballisták játékjogát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében.
szept. 27
11:29
Megállapodás Szombathelyen: épülhet a Haladás új stadionja (Sport365)
Simicskó István sportért felelős államtitkár és Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere aláírta azt az egyezményt, amely a város sportkomplexumai, köztük a Haladás stadionjának építéséről szól.
szept. 27
11:30
Miskolci panelben tárolták az ukrán cigarettát (Privátbankár)
Sok száz doboz ukrán cigarettát és vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Miskolcon egy panelház első emeleti lakásában, amelyet lényegében cigarettaraktárként használt a bérlője. Ellene orgazdaság bűncselekménye miatt eljárás indult eljárás.
szept. 27
11:30
Cristiano Ronaldo: megy vagy marad? (BorsOnline)
Minden napra jut egy „forgatókönyv” arról, hogy Ronaldo miért és hogyan tér vissza Manchesterbe.
szept. 27
11:30
Így erősíthetjük az immunrendszert (Blikk)
A közönséges megfázásra nincs hagyományos értelemben vett gyógyszer, de természetesen ilyenkor is sokat tehetünk a közérzetünk javításáért a tünetek csökkentésével, illetve a szervezetünk reakcióinak javításával.
szept. 27
11:30
A szerb elnök Koszovó elvételére emlékeztette a nemzetközi közösséget (Infostart)
A szerb elnök az ukrán válsággal összefüggésben arra emlékeztette a nemzetközi közösséget pénteken, hogy Szerbiától a nemzetközi jogot megsértve ragadták el területének egy részét, Koszovót.
szept. 27
11:30
Már járható a Budakeszi út (Blikk)
szept. 27
11:30
Változások előtt az egykori ősi város (Portfolio)
A bulgáriai Plovdiv központja jelentős megújulás előtt áll, egy portugál építésziroda nyert a főtér átalakítására kiírt tervpályázaton. Forrás: Plovdivsquare.com Bemutatták a Bulgária második...
szept. 27
11:30
GFG: Obama elvesztette a realitásérzékét (ATV)
Barack Obama civil társadalmakkal kapcsolatos beszédét nehéz baráti figyelmeztetésként értékelni, ez egy óriási megszégyenítés volt mások előtt – ezt G. Fodor Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 27
11:32
Izrael szerint Abbász már nem akar békét (Infostart)
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerint Mahmud Abbász palesztin elnöknek az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán elhangzott beszéde azt mutatja, hogy a palesztin vezető nem kíván békét kötni a zsidó állammal.
szept. 27
11:32
Hongkong - Diákokat vettek őrizetbe (Blikk)
szept. 27
11:39
Nem kéne tovább hergelni a Fergusonban élőket (444.hu)
Ezt az amerikai igazságügyminisztérium sakkozta ki alig egy hét alatt.
szept. 27
11:48
Ízletes falatok hűvösebb napokra (Blikk)
Kedves Olvasó! Mindenekelőtt minden kedves Bernát és Vencel olvasónak boldog névnapot, szerencsét és boldogságot kívánok! Ezen az őszi napon egy ízletes menüt ajánlok mindenki figyelmébe. A hidegfront közeledtével mindig jólesik egy csésze gőzölgő leves, amely után egy laktató főételt kínálok. A nehéz pörkölt után pedig egy könnyed, túrós süteményt javaslok. Sok sikert az ételek elkészítéshez! A…
szept. 27
11:48
Recept: Hawaii muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 bögre teljes kiőrlésű liszt 1 bögre kókuszreszelék 1 bögre cukor csipet só 1 púpozott kávéskanál sütőpor 1/2 bögre olaj ananasz (konzerv) víz
szept. 27
11:48
Földomlás Pilisvörösváron - Módosul a buszok közlekedése is (Blikk)
szept. 27
11:48
A kormány megijedt, és elzárta a gázcsapot (Alternatív Energia)
Magyarország szembe megy az uniós akarattal, amikor leállítja az ukrán gázszállításokat.
szept. 27
11:48
Sportfogadás: Így kereshetsz sok pénzt topligás meccsekkel (Agroinform)
Ha ügyes vagy, csupa topligás csapattal is szép summát húzhatsz be szombaton. Mi segítünk.
szept. 27
11:50
Recept: Sajtos-tökmagos pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 20 dkg olvasztott vaj 4 dkg élesztő 2 kis pohár langyos joghurt (175g-os) 10 dkg natúr tökmag 20 dkg juhtúró 1 tojás + 1 sárgája 1 csapott evőkanál só 2 teáskanál cukor A tetejére: 10 dkg reszelt füstölt sajt
szept. 27
11:50
Népszavazás lesz a függetlenségről Katalóniában is (Blikk)
szept. 27
11:50
Tipp: Gera Zoltán volt csapatával nyerészkednénk (Agroinform)
A West Bromwich Albion első hazai győzelmére készül a Premier League-ben a Burnley elleni alsóházi rangadón.
szept. 27
12:00
Októbertől csökken a távhő ára (ProfitLine)
A februárban elfogadott rezsicsökkentési törvény október 1-jén hatályba lépő szabálya szerint a távhő díja akkortól 3,3 százalékkal csökken.
szept. 27
12:00
Top 10: mely európai klubok zsebelik be a legtöbb tv-s jogdíjat? (Sport365)
A goal.com közzé tett egy Top 10-es listát, amelyen az európai sztárcsapatok által kapott tv-s jogdíjak alapján állítottak össze. Természetes, hogy a Barca és a Real kapja a legtöbbet, a Bayern fel se fért.
szept. 27
12:06
Félelmetesen néz ki a házőrző eboszlán (BorsOnline)
Sörényt adott kutyájára egy gazdi, úgy riogatta vele a szomszédokat, mintha oroszlán lenne. Rutinos kutyásoknak persze nehéz beadni, hogy ez a kissé bamba bordeaux-i dog az állatok királya volna.

Keresés