A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból az új kormány megalakulása óta 18 vezető beosztású munkatársnak kellett távoznia - jelezte a tárca az Index kérdésére. A minisztérium szerint a távozások a...
Idestova öt hete hangzott el a tusnádfürdői szabadegyetemen az a szónoklat, amely körül a hullámok azóta sem csitulnak. Az utókor okulására összegyűjtöttük a legjellemzőbb értelmezéseket.
A Figyelőnek adott interjút a tőzsdei kibocsátást megelőzően Schóbert Norbert, ebből többek között kiderül, hogy a nemzetközi terjeszkedéshez a cég reklámarca Andre Agassi lesz. A tulajdonos elmondta...
Pártjától eltérően ítéli meg az orosz-ukrán konfliktust a DK Baranya megyei listavezetője, aki szerint a nyugati média manipulációjának áldozata lett az európai közvélemény Putyinnal és Moszkvával kapcsolatban, Donald Tusk nagyapja viszont SS-tisztek sofőrje volt.
Vegyesen, többségében veszteséggel nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdék. Miközben a londoni FTSE-100 index 0,02 százalék emelkedéssel kezdett, a frankfurti DAX index 0,29, a párizsi CAC-40 index 0,30 százalékkal gyengült nyitáskor. A vezető euróövezeti vállalatok részvényeinek árfolyamát követő gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,23…
A tőzsde és a kereskedés egy rendkívül izgalmas világ, a kereskedők többségét azonban elsősorban a pénz motiválja. A siker eléréséhez minden kereskedőnek el kell fogadnia, hogy a kereskedés hasonlóan...
Addig nem állhatnak fel az asztal mellől Walesben, míg megoldás nem születik, mert a NATO léte ezen áll vagy bukik - mondta a biztonságpolitikai szakértő.
Fogyatékosságként ismerheti el az európai jog a súlyos elhízást, amennyiben az a teljes értékű munkavégzésben akadályoz - mondta ki az Európai Bíróság egy dán nő ügyében, akit álláspontja szerint kövérsége miatt rúgtak ki. A magyar jogrend egyelőre nem védi a diszkriminációtól a túlsúlyos embereket, pedig közéjük tartozik a magyar felnőtteknek közel a harmada. Ha fogyatékként értelmezzük ezután az…
A Japán Jegybank, a BoJ arra számít, hogy sikerül 2015-re stabil 2 százalékos inflációt generálnia. Növekedési pályára áll a gazdaság, de ez feltehetően a vártnál lassabban fog teljesülni – legalábbis így vélik a Pioneer Investments londoni elemzői, akik a legutóbbi, vártnál gyengébb GDP adat és a tervezett újabb áfaemelés hatására visszavettek az idei japán növekedésre vonatkozó prognózisukból.
A múlt héten kiszivárgott információk alapján a piac már várja a stimulust, Mario Draghi, az EKB mai kamatdöntő ülésén bejelentheti az eszközvásárlási programot, az alapkamat maradhat a jelenlegi szinten. Ma kezdődik a NATO konferenciája, a téma Ukrajna lesz.
A leghíresebb befektetők, mint például Warren Buffett, vagy Jim Simons, nem úgy gazdagodtak meg (és tették gazdaggá befektetőiket), hogy másokat utánoztak. Épp ellenkezőleg.
Itthon ritkán látható annyi futballsztár, mint ma Felcsúton. A 21 évesek spanyol együttesében hemzsegnek a csillagok, nem véletlen, hogy a keret három és félszer többet ér a mi felnőttválogatottunknál.
Nemrég lett szingli, Britney máris visszamenne exéhez Mindössze néhány napja döntött BritneySpears és David Lucado, hogy külön folytatják tovább, az énekesnő máris felvettea kapcsolatot egy korábbi pasijával. Az énekesnő és Adnan Ghalib hat éveszakítottak, az énekesnő azonban a jelek szerint máig sem tudts elfelejteniexét, ugyanis néhány nappal David Lucadóval való szakításuk után…
Az argentin másodosztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Belgrano 1–1-es döntetlent játszott a Huracánnal. A vendégek 21 éves játékosa, Gonzalo Martínez nem akármilyen köténnyel színezte a játékot, ezen még az ellenfél is meglepődött. Íme!
Júliusban a várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a német feldolgozóipari vállalatok megrendelései - közölte csütörtökön a német szövetségi gazdasági minisztérium.
A lengyel külügyminiszter meglepetésének adott hangot amiatt, hogy Németország óvakodik elfogadni a NATO erőinek növelését a kelet-európai tagállamokban.
A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 44 éves férfivel szemben, aki tavaly szeptemberben egy családi veszekedés hevében benzinnel locsolta le és felgyújtotta a feleségét - közölte az MTI-vel csütörtökön a megyei főügyész.
Összesen 670 millió forintos beruházással új csomagoló-gépsort telepített a Vajda Papír Kft. a soroksári gyárában, a fejlesztéshez a cég 100 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán – közölte a háztartási, egészségügyi papírtermékek gyártásával és exportálásával foglalkozó vállalatcsoport az MTI-vel. Az idén nyáron üzembe helyezett korszerű csomagoló gépsorokra azért volt…
New York – Már 35 esztendős, de csak 15 éve él szexuális életet a hollywoodi szépség. Rosario Dawson a Cosmopolitan for Latinas magazin interjújában elárulta, tizenéves korában meglehetősen félszeg volt.
A legnagyobb tehetség a szorgalom, s nem az a fontos, hogy valaki tökéletesen végezzen egy gyakorlatsort, hanem sokkal inkább az, hogy valaki rendszeresen próbálkozzon.
Védelmi kiadásainak növelése mellett kötelezi el magát Szlovákia a NATO csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén - közölte Andrej Kiska elnök a walesi tanácskozásra való elutazása előtt újságírókkal.
Hosszú, súlyos betegséget követően, életének 84. évében kedden Ausztráliában elhunyt Rozsnyói Sándor, aki az 1956-os melbourne-i olimpián vitatott körülményeket követően végül ezüstérmet vehetett át a 3000 méteres akadályfutás eredményhirdetésekor.
Egy beteg kisfiún megsegítéséért lép pályára pénteken egy jótékonysági mérkőzés keretében az NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus – számolt be a klub hivatalos honlapja.
Szeptember 1-jétől Bernáth Tamás a magyarországi BNP Paribas Cardif ikerbiztosítók elnök-vezérigazgatója - közölte a biztosító. Bernáth Tamás (jogi szakokleveles közgazda, INSEAD MBA) korábban a...