Ma hét éve, hogy Luciano Pavarotti elhunyt. Az olasz tenor szegény családba született, de világhírig vitte, szép családja volt. Ám ekkor belépett egy fiatal nő az életébe…
Tavaly tragikus motorbalesetben életét vesztette a 38 éves David Holmes Nagy-Britanniában. Volt a sisakján egy fejkamera. Édesanyja és a rendőrség most közösen úgy döntött: nyilvánosságra hozza a felvételt, ami rögzítette az ő szemszögéből a halálát. Hátha kevesebb lesz a felelőtlen száguldozó.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak nevet azokon az összeesküvés elméleteken, melyek szerint szándékosan rontották el Nico Rosberg versenyét, hogy visszaadjanak valamit Lewis Hamiltonnak a Belga Nagydíjon történtekért. Tovább »
Folyamatosan emelkedik a taxiállomás-használati megállapodással nem rendelkező taxisok száma a fővárosban a taxirendelet bevezetése óta - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki közleményében.
Budapest - Továbbra is elátkozott a magyar fociválogatott az Európa-bajnoki selejtezők nyitányán. Az együttes kilátástalan, szégyenteljes játékkal mutatkozott be a sorozatban, itthon 2-1-re veszített a szerény képességű, a világranglistán 95. helyen álló északírekkel szemben.
A háború elleni közös fellépésre szólította fel a különböző vallások vezetőit Ferenc pápa vasárnap, azt hangoztatva, hogy a világban jelenleg zajló számtalan konfliktus fényében nem szabad tétlennek maradni.
Történelmi vereséggel rajtolt a Pintér-csapat a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában: Pintér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az északír csapattól.
Budapest - A hölgyek közül Völgyi Zsuzsinak (34) jutott az erotika és a szenvedély megformálása a Sztárban sztár második szériájának vasárnapi, első élő adásában. Azonban úgy tűnik, nem volt elég vérforraló: rögtön az első adásban kiesett.
Bródy-koncerttel zárult vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában a Zsidó Nyári Fesztivál, amelyet idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísért: a több mint tíz helyszínen bemutatott mintegy ötven művészi produkcióra mintegy százezer néző volt kíváncsi.
Mint azt a Romantic volt énekesnője (34) a Blikknek elmondta: „Otthon, a négy fal között nem vagyok egy száraz kóró, de más, ha az ember a pasijának lejt egy szexi sztriptízt. Én vevő vagyok az ilyen jellegű vidámságra, a beöltözős szerepjátékokra, … Folytatás
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a büntetőjogi felelősségre vonás mellett azt is meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e a felsőoktatási törvény módosítására.
A házelnök a Zrínyi Miklósnak hadvezérnek, valamint a vár 1566-ban elesett védőinek emléket állító hagyományos Zrínyi-napok záróeseményén beszélt Szigetváron.
Az Európai Unió több száz élelmiszer adalékot tart nyilván. Az összes EU-tagállamra, sőt világszerte érvényesek a jelölések. Elsősorban a készételek tartalmaznak adalékanyagokat.
A családok átlagos havi kiadásának több mint felét évszaktól függetlenül az étkezés és a lakhatás teszi ki. Különösen igaz ez az őszi-téli hónapokban, szeptembertől ugyanis, elsősorban a fűtés miatt, megugranak a lakásfenntartás költségei - olvasható az OTP Bank közleményében
Az internet szemete találkozik és megöleli a magaskultúrát. Az online tehetségkutató zsűrije ezektől a videóktól dobott hátast. Ki Mit Tube-összefoglaló.
Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az északírektől elszenvedett 2-1-es Eb-selejtezős vereség után elmondta, hogy megengedhetetlen hibákat követtek el.
Átadták a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny elismeréseit, valamint a Bertha Bulcsu-emlékdíjat Balatonfüreden. A nemzetközi költőverseny emlékdíját Orbán János Dénes Guarino salutem című verse, míg a különdíjat Weiner Sennyey Tibor Heraklion című alkotása nyerte el.
A dán válogatott hazai pályán 1-0-ás hátrányból fordított és nyert 2-1-re Örményország ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi nyitányán.
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal vizsgálja ki, miért ajánlanak a felvásárlók "megalázóan alacsony árat" a szőlőtermelőknek az alföldi területeken, a Gazdasági Versenyhivatal pedig indítson vizsgálatot a kartellgyanú miatt.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a Hír Tv P8 című műsorában azt mondta: a büntetőjogi felelősségre vonás mellett azt is meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e a felsőoktatási törvény módosítására. Rétvári szerint az ELTE gólyatáborában elkövetett nemi erőszak gyanúsítottja a … Folytatás
Portugália óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott otthon Albániától az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. A világbajnok németek 2-1-re legyőzték a skótokat, míg a magyarok csoportjában a románok 1-0-ás sikert arattak Görögországban.
Egyre durvább jelöltek bukkannak fel. Erdei Sándor (37) az ország legkisebb falujában indul az önkormányzati képviselői posztért. A Borsonline szerint a Rokker Zsolti néven humorizáló férfival együtt öten vannak bejelntve Szanticskára. Az Abaújlak község közterületi lakott részének számító Szanticskának egyébként … Folytatás
Remélhetőleg jó idő lesz a jövő héten is, reggel mindenesetre érdemes megint erősen indítani. Viszlát. (A fenti klipnek a végén is okoz egy kisebb meglepetést a frontember.)