50 tonna hadianyagot, elsősorban fegyvert és lőszert adott át a dzsihadisták ellen Észak-Irakban harcoló kurd erőknek. Ezt az ország védelmi minisztériuma közölte. Ez a harmadik ausztrál szállítmány. Egy C-17A Globemaster típusú katonai szállító repülőgép Tiranából Bagdad érintésével vitte a hadifelszerelést az … Folytatás
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko bocsánatot kért Sebastian Vettelről az Olasz Nagydíjon elrontott stratégiája miatt. A németnek esélye sem volt csapattársa ellen a hajrában.
A világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István tussal nyerte első mérkőzését, így bejutott a nyolcaddöntőbe a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.
Nem nagyon látszik, hogy a pénteken kihirdetett tűzszünetnek komoly hatása lenne - a devizahitelesek forintosítása körüli találgatások szintén nem tesznek jót a forintnak.
Saskatoon, Kanada – Járó motorú, nyitott ajtajú járműre bukkant egy 9 éves kanadai kisfiú, és élt a váratlan lehetőséggel: kipróbálta, milyen egy igazi buszt vezetni.
Nem sikerült Besenyei Péter műrepülő-világbajnoknak a Red Bull Air Race hatodik, dallasi futama. A viadal honlapja szerint Besenyei a selejtezőben az utolsó előtti, 11. időt repülte, majd a nyolc közé jutásért rendezett párharcban a leggyengébb időt érte el.
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli). Budapest egy kerékpárosbarát város, ezt üzenik az almazöld bringák városszerte - mondta...
Elhalasztotta az ítélethozatalt a Fővárosi Törvényszék hétfőn abban a perben, amelyet az UniCredit bank indított a magyar állam ellen a devizahitelek ügyében.
Michael Barnier európai uniós biztos kemény hangvételű levélben fordult az Európai Bankhatósághoz (EBA), a bankok bónuszkorlátozást megkerülő gyakorlata ellen emelt hangot - írja a Financial Times. ...
Azért annyira nem sajnáljuk őket... „Egy problémás házasságban élő párról forgatunk filmet. Viccesnek találjuk, hogy ez a nászutunk" – nyilatkozta a People magazinnak Angelina Jolie. „Hollywood álompárja" augusztus végén kötött házasságot csaknem 10 év együttélés és 6 gyerek után, és éppen ezzel egy időben forgatják az első közös filmjüket azóta, hogy a legutóbbi (a Mr. és Mrs. Smith) díszletei…
Az import és az export növekedési ütemének felgyorsulása ellenére az MTI által megkérdezett piaci elemzők szerint a külkereskedelmi többlet az év hátralévő részében lassabban emelkedik.
Pukhet – Tavaly novemberben ölte meg a gazdag magyar turista búvárt N. Gábor (40) és K. Lajos (51) Samui szigetén. Hétfőn reggel a thai bíróság első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a két gyilkost. A két férfi még így is örülhet, ugyanis azért nem kaptak halálbüntetést, mert beismerték R. Péter (47) holttestének elrejtését.
A világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István tussal nyerte első mérkőzését, így bejutott a nyolcaddöntőbe a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.
Kalifornia - A tévé előtt hagyta családja az autista Sergio Zepedát, (6) akinek később hűlt helyét találták. Kis híján 24 órán át keresték családtagok és rendőrök a San Jose-környéki hegyekben, amikor végül egy hajléktalan férfi bejelentette a rendőrségen, hogy megtalálta a gyereket.
Minden eddiginél több, mintegy 900 jelölt közül választották ki idén a Prima Primissima díj jelöltjeit, azaz a Prima díjasokat - jelentette be hétfőn Budapesten Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke
Amerikában megugrott a bóvli kötvények kibocsátása a múlt hét során, összességében 12 milliárd dollár értékben vásároltak a befektetők a papírokból. A javuló befektetői bizalom május óta nem látott...
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök biztos győzelmét vetíti előre a két hónap múlva megrendezendő romániai államfőválasztáson egy friss felmérés, amelyet hétfőn tett közzé internetes oldalán az Adevarul című, liberális kötődésű lap
Összesen 282 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg az ellenőrök a Budapesti Nagybani Piacon tartott ellenőrzés-sorozat után - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel hétfőn.
A vasárnapi Németország-Skócia labdarúgó Eb-selejtezőn James Morrison és Christoph Kramer futballpályán nem éppen szokványos dologgal rukkolt elő: a két futballista a kő, papír, olló nevezetű játékot játszotta Marco Reus sérülése után.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanki függetlenség korlátozására tett próbálkozásnak tartja egyebek mellett az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői összehívását, és leszögezi, hogy az MNB közpénzből közvagyont, nemzeti célokat szolgáló közösségi vagyont teremt.
Három év helyett 5 hónapot kellett csak börtönben töltenie Jerome Kervielnek, aki csalárd ügyleteivel minden idők legnagyobb veszteségét okozta néhány éve.
A pénteken életbe lépett tűzszünet ellenére hétfőre virradóra folytatódtak a harcok Kelet-Ukrajnában; helyi beszámolók szerint az éjjel Donyecket és az Azovi-tenper partján lévő Mariupol kikötőváros peremvidékét lőtték az oroszbarát szakadár erők
Új piacra lép be mától az Elmű-Émász csoport, az RWE többségi tulajdonában lévő vállalat a mai naptól enHome márka név alatt kíván részt venni a decentralizált energiaellátás hazai elterjesztésében....
Brisbane, Ausztrália - Egy reklámszakember mikrocsipet rakatott kézfejébe egy helyi tetoválószalonban, hogy jobban kihasználhassa az okostelefonok nyújtotta lehetőségeket.
Egy negyedik ipari forradalom zajlik jelenleg a technológiai innovációnak köszönhetően, ami előbb-utóbb minden iparágat át fog szőni - mondta el az SAP éves konferenciája, az SAP Forum Hungary...