A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,43 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 18 561,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) hétfőn az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény...
Az ukrajnai konfliktus megerősített halálos áldozatainak a száma 3 ezer fölé növekedett - jelentette be hétfőn Bécsben az ENSZ-főtitkár emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettese.
Több százan tüntettek az Ökotárs elleni rendőrségi fellépés miatt. Ez már olyan civileknek is sok volt, akik eddig maximum szakmai kérdésekben vitáztak a kormánnyal.
Közel két és fél évvel ezelőtt, veszélyes helyen, egyedül indult el snowboardozni egy belga snowboardos. Az előző hétvégén egy hegymászó találta meg az eltűnt hódeszkás holttestét. Az olvadás miatt ilyenkor egyre több áldozatot találnak meg, de még mindig magas az eltűntek száma.
Többségében nagyvállalatok élnek a munkáltatói lakáshitel támogatás lehetőségével - összegezte tapasztalatait az RSM-DTM adóüzletág-vezetője. Hegedűs Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy hitelintézetenként eltérő lehet az ehhez kapcsolódó díjazás.
Újabb külföldi online sportfogadó- és szerencsejáték oldalakat blokkol hamarosan a NAV, az elérés ellehetetlenítése után ezekről oldalakról a befizetett pénzek visszaszerzése sem lesz egyszerű feladat.
Budapest — Ördög Nóra (31) igazi üzletasszonnyá nőtte ki magát! A TV2 újdonsült műsorvezetője pár évvel ezelőtt alapított céget barátnőjével, amely egyik napról a másikra kinőtte magát.
New York – Peren kívüli egyezséget kötött az általa beperelt légitársaságokkal annak a New York-i magyar nőnek a férje, akit több alkalommal sem engedtek gépre szállni, és a többnapos procedúra végén elhunyt – írja a hvg.hu a New York Daily News-ra hivatkozva.
A német hatóságok nem tűrik el, hogy bárki is megkérdőjelezze az erőszak állami monopóliumát és megpróbálja átvenni a rendőrség szerepét - jelentette ki a német kancellár egy hétfői interjúban azzal kapcsolatban, hogy a iszlám jogrendszer, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő "vallásrendőrök" jelentek meg Wuppertalban.
Több mint 1,7 milliárd forintot fordít az osztrák érdekeltségű Dunapack Papír és Csomagolóanyag Kft. nyíregyházi gyárának technológiai fejlesztésére – közölte a cég ügyvezető igazgatója hétfőn az üzemben tartott projektismertetőn.
Az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon megvalósuló fejlesztése Magyarország aktív befektetőbarát politikájának legújabb sikere - kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottság döntését, amellyel jóváhagyta az Apollo Tyres (Magyarország) Ltd. számára a gumiabroncsgyár felépítéséhez nyújtandó 95,7 millió eurós (mintegy 29 milliárd forint) - regionális beruházási támogatást.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Miniszterelnökség Budai Várba költözését - áll a Magyar Közlönyben. Kiemelt üggyé nyilvánította a kormány a...
Tordai Péter szerint neki, mint a Budapesti Zsidó Hitközsége (BZSH) elnökének nincs más lehetősége, mint együtt dolgozni Schwezoff Dáviddal a BZSH ügyvezető igazgatójával a budapesti, illetve a magyar zsidóság érdekében. Ez az elnök hétfő este mondta az MTI érdeklődésére.
Iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában végzett házkutatása alatt, más hatósági intézkedés nem történt - közölte az alapítvány igazgatója az MTI érdeklődésére.
Az Európai Unió tagállamai hétfőn este hivatalosan elfogadták az Oroszországgal szembeni újabb büntetőintézkedéseket, hatályba lépésük a következő napokban várható - közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Átadták a Mol Bubi rendszert a fővárosban hétfőn. Budapest egy kerékpárosbarát város, ezt üzenik az almazöld bringák városszerte – mondta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes az ünnepi rendezvényen, az V. kerületben.
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) hétfőn az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.
Az ukrán szakadárok továbbra is mindent megtesznek az önálló Novorosszija létrehozása érdekében, azonban a Kijevvel történő fogolycserétől mereven elzárkóznak. A harcok folytatódtak, az Azovi-tenger...
Az Európai Unió tagállamai hivatalosan - a korábbi terveknek megfelelően hétfőn este úgynevezett írásos eljárással - elfogadták az Oroszországgal szembeni újabb büntetőintézkedéseket, és hatálybalépésük a következő napokban várható - közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Tommaso Rocchi háromszoros olasz válogatott labdarúgó hétfőn aláírta szerződését a Szombathelyi Haladáshoz, amely rajta kívül további két idegenlégióssal erősítette meg keretét.
Újabb két pénzintézet devizahiteles keresetét utasította el a Fővárosi Törvényszék. Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre devizahiteles kereseteiket.
Az ukrán válság új fejezetet nyit az amerikai-orosz kapcsolatokban és rávilágít arra, hogy hosszú távon nehézségekbe ütközhet az Egyesült Államok hegemón státusának fenntartása a nemzetközi kapcsolatokban - állapította meg Varga Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) tudományos segédmunkatársa tanulmányában.
A német munkavállalók túlóráznak a legtöbbet az euróövezetben, és a túlórák többségéért semmilyen ellentételezést nem kapnak hétfőn ismertetett kutatások szerint.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a kárenyhítési kockázatközösségben tag mezőgazdasági termelők figyelmét arra, hogy 2014. szeptember 15. napjáig beérkezőleg van lehetőség a 2014. évi kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének jogszerű teljesítésére.
Üres az amerikai makronaptár, így az európai és az amerikai tőzsdéken is nyugodt mederben folyt a kereskedés. A piaci szereplők fantáziáját az újabb orosz szankciók sem mozgatták meg. Unalmas napot...
Ez az egész vicces és tragikomikus, annyi sincs a fideszesekben, hogy eljöjjenek és leszavazzák a napirendet, legalább az arcukat adták volna ahhoz, hogy nem akarják meghallgatni Matolcsy Györgyöt – ezt Burány Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Magyarország — Rendőrök vették el a Blikk újságírójának mobiltelefonját. A Katonai Ügyészség parancsára tették ezt azért, hogy megtudják, ki adott információkat lapunknak ez egyik folyamatban lévő büntetőügyben.
Rohamosan terjed az Ebola-járvány Libériában, a nyugat-afrikai országban a következő három hét során újabb megbetegedések ezrei várhatóak - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az ukrajnai konfliktus megerősített halálos áldozatainak a száma 3 ezer fölé növekedett - jelentette be hétfőn Bécsben az ENSZ-főtitkár emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettese.