Megállapodást kötött a Dalkia Energia Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. a debreceni és nyíregyházi erőművek adásvételéről - tájékoztatott szerdán a Dalkia.
Német sajtóinformációk szerint az átigazolási időszak során négy európai élcsapat is le kívánta igazolni a Borussia Mönchengladbach német válogatott középpályását, Christoph Kramert, ám egyikük sem járt sikerrel.
Júliusban egyik hónapról a másikra 10,5 százalékkal megugrott az ipari cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. Ilyen mértékű bővülés még soha nem volt, de valójában az egész hátterében a...
Azok után, hogy tavasszal a New Yorki Autószalonon leleplezték az Infiniti nagyobbik szedánja, a Q70 (régebbi nevén M) felfrissített változatát, idén októberben Európában is bemutatkozik, ráadásul egyből egy új erőforrással gazdagodik a kitűnő japán versenyző.
Már Románia is megelőzi Magyarországot versenyképességben – Lassulni fog a gazdasági növekedés a jövőben az elemzők szerint – Állami rezsicsökkentést és köztisztviselői életpályamodellt hirdetett a kormány
Csütörtökön kevesebb helyen, főként délen és nyugaton várható zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 25 és 30 fok között, nyugaton, délnyugaton kevéssel 25 fok alatt várható.
Politikai menedékkérelmet nyújtott be szerdán Bulgáriában Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legkeményebb bírálója, Nyikolaj Kobjakov - közölte a férfi ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel
A norvég pénzek miatt vizsgálódott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), egy szervezetet feljelentettek és piacfelügyeleti eljárást indítottak jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja.
Csehország fenntartásokat fog fűzni az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók tervezett szigorításához, mivel Prága szerint az újabb büntetőintézkedések érzékenyen érintenék a cseh ipart - közölte szerdán Bohuslav Sobotka kormányfő és Jan Mladek kereskedelmi miniszter
A kelet-ukrajnai térségre vonatkozó béketervet hirdetett meg szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki arra sürgette mind az ukrán kormányerőket, mind a Moszkva-párti szakadár felkelőket, hogy vessenek véget az előrenyomulásnak.
Az év első felében 33,4 milliárd forintos adózás utáni veszteséget ért el a hazai Raiffeisen Bank - olvasható ki a társaság nemrég megjelent első féléves jelentéséből. Ez a szám rosszabb a...
Meglepő újítást jelentett be ma a Samsung a berlini fogyasztói elektronikai kiállítás (IFA) előzményeként. A mobilgyártók közül a dél-koreai óriás lesz az, amelyik elsőként elhozza vásárlóinak a...
A világ élelmiszerpiacát hatalmas mérete ellenére néhány nagyvállalat tartja ellenőrzése alatt. A legbefolyásosabb cégekről az Oxfam International készített jelentést, a listára olyan szereplők...
A szerda reggeli hírek alapján úgy tűnik, hogy fontos állomásához érkezett az orosz-ukrán konfliktus. Az ukránok a tűzszünet létrejöttéről beszéltek, amit azonban később Moszkva cáfolt, mert...
Az egészségmegőrzés jegyében egész napos rendezvényt és jótékonysági estet tartanak Veszprémben szeptember 13-án – mondta el az MTI-nek a város egészségügyért felelős alpolgármestere.
Magyarországra nem érkezett a szalmonellával fertőzött Németországból származó tojásból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI érdeklődésére.
Továbbra is Svájc a legversenyképesebb ország a Világgazdasági Fórum (WEF) szerdán megjelent felmérése szerint. Magyarország a 60. helyre került az előző évi 63. helyről a 144 országot tartalmazó rangsorban.
Uniós diplomáciai körökben az ukrajnai válság kezdete óta most első ízben felmerült annak a lehetősége, hogy Oroszországot kizárják a nagyszabású nemzetközi kulturális, gazdasági és sportrendezvényekről - írta a szerdai Financial Times.
Az Egyesült Államok elkötelezett Észtország biztonsága iránt, s további katonákat és repülőgépeket küld a balti államba - jelentette ki az amerikai elnök szerdán Tallinnban az észt kollégájával tartott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón.
Jó az együttműködés az egészségügyi ágazat jelenlegi vezetésével, állítja a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint amíg az előző vezetés a rendszeres és érdemi tárgyalásokban nemigen volt partner, addig a júniusban hivatalba lépett új vezetőkkel sikerült jó partneri viszonyt kialakítani.
Ma indult el az a szeptember 14-ig tartó társadalmi egyeztetés a Miniszterelnökség pályázati honlapján, amely a nagy, 50 millió euró (15,4 milliárd forint) körüli, illetve efeletti, környezetvédelmi...
Az amerikai hírességek tömeges meztelen-képbotránya után téma lett az iCloud, meg hogy a rendszer mennyire biztonságos. A brit lap pedig fontosnak találta megosztani az olvasóival, hogy nem egy tényleges felhőről van szó, Jennifer Lawrence képei nem odafenn laknak a fejünk fölött. … Folytatás
A Heti Válasz megbízásából végzett felmérést a Fidesz-közeli kutatócég. E szerint a Fidesz 33 százalékon áll, 15 százalékkal a Jobbik a második a biztosan pártválasztók között, utánuk pedig MSZP (10), DK (5), LMP (4) és Együtt-PM (3) a sorrend. Minden … Folytatás
A debreceni Déri Múzeum régészei a Kárpát-medence első, geofizikai módszerrel azonosított kurgánja alatti központi sírt tártak fel Bojt határában. A jellegzetes rítusú temetkezés az őskori nomád nép, a Jamnaja-kultúra egyik képviselőjét rejtette. (Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)
Magyarország - Komótosan kortyolgatta frissítőjét az egyik autópályán egy fiatal, a fura csak az volt, hogy mindezt a kocsi tetején, 140 kilométer/órás sebességnél tette. Regi nem egy hajmeresztő mutatványát osztotta már meg az interneten.
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei.
Barack Obama szerdán Tallinnban sürgette a NATO-t, hogy segítsen Ukrajna haderejének megerősítésében, egyúttal kinyilvánította, a NATO-nak nyitva kell hagynia az ajtót új tagok előtt, hogy el lehessen hárítani azt, amit "orosz agressziónak" nevezett.