A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Alap felhasználásának ellenőrzése keretében jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést tett egy szervezet ellen, egyben piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) - közölte a Kehi szerdán az MTI érdeklődésére.
Az angol sajtó már most tudni véli, a Manchester United a télen leigazolja as AS Roma holland középpályását, Kevin Strootmant. A vételár 30 millió font lesz.
Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház sorsa: az intézmény fenntartóváltása még nem történt meg, pénzügyi helyzete súlyos, a dolgozók mintegy 30 százaléka távozott, a teátrum az évadot valószínűleg nem tudja megkezdeni.
Az Európai Unió keleti partnerségi programjában résztevő országok számára "testreszabott" együttműködési ajánlatokat kell tenni - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán a Lengyelországban zajló krynicai gazdasági fórumon.
Arra hívta fel az ENSZ Biztonsági Tanácsa az iszlamista szélsőségesekre "befolyással bíró" országokat szerdán, hogy gyakoroljanak nyomást a Golán-fennsíkon korábban elrabolt Fidzsi-szigeteki békefenntartók kiszabadítása érdekében.
Az Egyesült Államok "a pokol kapujáig" fogja üldözni a terroristákat, akik lefejeztek két amerikai újságírót - jelentette ki szerdán a New Hampshire állambeli Portsmouth térségében Joe Biden amerikai alelnök.
Amerikai irányítással nemzetközi hadgyakorlatot tartanak Nyugat-Ukrajnában szeptember második felében - közölte szerdán a lengyel védelmi minisztérium.
Négy miniszteri biztost neveztek ki az Igazságügyi Minisztériumban (IM). Trócsányi László igazságügyi miniszter erről szóló utasításai a Hivatalos Értesítő legfrissebb, szerdai számában jelentek meg. Megjelent Budai Gyula miniszteri biztosi kinevezése is, amelyben feladatait is részletezik.
A legnagyobb amerikai bankoknak a jelenleginél 100 milliárd dollárral több jó minőségű eszközt kell tartaniuk, hogy teljesíteni tudják a Fed 2017-ben életbe lépő likviditási szabályait, amelyek egy...
"Hatalmas blöffnek", illetve "közpénzből finanszírozott pártkampánynak" tartja az MSZP a Lázár János miniszter által bejelentett Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés. Erről Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón beszélt, követelve azt is, hogy legyen új egyeztetés a hortobágyi földpályázatok kapcsán.
Megvolt az angol válogatott támadó, Danny Welbeck hivatalos fotózása azok után, hogy a játékos nevelőklubjától, a Manchester Unitedtől az Arsenalhoz szerződött. Még meg kell szokni.
Nekem például be se jön egyáltalán, más pedig hibaüzenetet kap. Ha éppen lett volna valami fontos kiírnivalód (egy vers mondjuk) vagy csak valami kutyás képet terveztél feltölteni, most jöhet ide nyugodtan kommentbe, és ha elég sokan csináljátok, biztos mi is … Folytatás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytatta a távol-keleti termékek kereskedelmére fókuszáló ellenőrzési sorozatát, a mintegy száz ellenőrzés több mint harmadában találtak hiányosságot - közölte az adóhatóság szerdán.
Az orosz kormányfő szerdán azt mondta, hogy Moszkva kész a gáztárgyalások újrakezdésére a napközben ismertetett ukrán javaslat alapján, de ezt megelőzően két feltételnek teljesülnie kell.
Az OMV addig lesz Románia partnere, ameddig elsőbbséget biztosít az ország érdekeinek - figyelmeztette szerdán Traian Basescu román államfő az osztrák olajvállalatot
Nagy-Britannia nem hagyja magát megfélemlíteni az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettől - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök, miután a terrorcsoport előző nap egy videofelvétel tanúsága szerint lefejezett egy újabb amerikai újságírót, és kilátásba helyezte egy brit túsz kivégzését
Amikor a diszfágia még csak enyhe tüneteket produkál, akkor mindössze annyit vehetünk észre, hogy egy percre abba kell hagynunk az evést. Súlyos esetben azonban a beteg képtelen annyit enni, hogy biztosítsa a napi kalóriabevitelét.
Nemzetközi hírportálok beszámolója és saját tapasztalatunk szerint is akadozik a Facebook szolgáltatása. Egyelőre nem tudni, mi áll a háttérben. Magyar idő szerint 22 óra előtt néhány perccel azt...
A fiatal rendszerváltoztatók nem készültek parlamenti képviselőnek, hanem belesodródtak a politikába, mert úgy érezték, értelmiségiként mintaadónak kell lenniük a közösségükben - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szabadság Expressz rendezvénysorozat "történelmi sajtókonferenciáján", szerdán az Országházban.
A keresztény egyházak magyarországi vezetői aggódnak az ukrajnai események miatt, és mindent megtesznek a megbékélésért - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közös nyilatkozatukban
A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület felszólítás ellenére sem végezte el a gyommentesítést, az MNV Zrt. a kezébe vette az ügyet - olvasható az MNV sajtóközleményében.
Nemzetközi hírportálok beszámolója és saját tapasztalatunk szerint is akadozott a Facebook szolgáltatása. Egyelőre nem tudni, mi áll a háttérben. Magyar idő szerint 22 óra előtt néhány perccel azt...
Az igazságosabb közteherviselés miatt bevezetett reklámadó törvény világos, rövid és egyszerű. A jogszabály egyértelműen fogalmaz: reklám közzététele adóköteles abban az esetben, ha a közzététel a törvényben meghatározott platformon valósul meg. A törvény azt is meghatározza, hogy a 500 millió forint feletti reklám bevetél után adót kell fizetni - olvasható az Nemzetgazdasági Minisztérium…
Az Iszlám Állam (IS), ami egykor az al-Kaida alá tartozott, de mivel túl erőszakosak voltak, ezért kirakták őket, nem olyan rég bejelentette, hogy kalifátust alapítanak. A versengésben nem akar lemaradni a terrorszervezet, amiről egy éve még mindenki beszélt, de most … Folytatás
Budapesten, a Petőfi híd pesti hídfőjénél állomásozik szerda este a RIVE (Rivers of Europe) nemzetközi civil kezdeményezés, amelynek a hajóján kortárs művészeti alkotásokat és produkciókat láthat a közönség.
Nemzetközi hírportálok beszámolója és saját tapasztalatunk szerint is akadozott a Facebook szolgáltatása. Egyelőre nem tudni, mi áll a háttérben. Magyar idő szerint 22 óra előtt néhány perccel azt...
Újra keresik a több ezer négyzetméteres irodákat Budapesten, viszont egyre kevesebb olyan irodaház van, amely ki tudná szolgálni ezt a növekvő igényt - derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó friss elemzéséből.
Joe Biden kisebb minibotrányba futott bele ügyetlen ruhaválasztásával. Bár csak lazának akarhatott tűnni sima galléros ingben, a sajtó persze hamar kiszúrta, hogy az valószínűleg a luxuskörülményeket biztosító The Sebonack Golf Club-hoz tartozó Hamptons márkájú póló. Ilyesmit amúgy lehet kapni az e-Bayen … Folytatás