Orvosi vizsgálattal megkezdte az évet az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata. A keretből több légiós a katari vébén vesz részt, míg a hazai legjobbak néhány nap pluszpihenőt kaptak, mert a múlt héten a válogatottban szerepeltek.
Az enyhe télben virágzik a védett illatos hunyor (Helleborus odorus) a Mecsekben, Pécs közelében. A boglárkafélék családjába tartozó, mérgező növény rendszerint márciusban és áprilisban virágzik.
Legalább hat, más forrás szerint tíz civil meghalt, többen pedig megsebesültek, amikor tüzérségi lövedék csapódott be kedden a kelet-ukrajnai Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében egy ellenőrző pontnál
Még nincs döntés a díjköteles szakaszok körének esetleges változtatásáról, arról a kormány dönthet a próbaüzem után - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére
Egyiptom főmuftija figyelmeztette kedden a Charlie Hedbo szerkesztőségét, hogy ne jelentessenek meg újabb karikatúrát Mohamed prófétáról, mert az „rasszista cselekedet lenne, növelné a gyűlöletet és felfordulást okozhatna a muszlimok között világszerte”.
Jól teljesítettek ma a nyugat-európai részvénypiacok, az amerikai tőzsdék nyitása idején újabb lendületet vett az erősödés. A befektetők részben az Alcoa tegnap piaczárást követően közzétett várt...
Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
Magyarország szeretné, ha Oroszország több gázt tárolna a nagy kapacitású magyar gáztározókban, növelve ezáltal az ellátás biztonságát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Reuters hírügynökségnek.
Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
A lengyeleknek csak négy százaléka tesz félre pénzt nyugdíjas éveire a TNS piackutató cég által a lengyel alapkezelői kamara, az IZFiA megbízásából végzett felmérés tanúsága szerint.
Két újabb túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint.
Nem. Az EU ugyan előírja az elemek újrafelhasználását, de ebből nem következik sem az adó, sem pedig az, hogy drágább legyen mint az akkumulátorok terhe. Egy átlagos családi ház esetén 30-40 ezer forinttal nőnek a költségek.
Elutasította a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj újbóli bebörtönzésére vonatkozó ügyészi kérelmet a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) kedden - jelentette honlapján a B92 szerbiai televízió.
Zürich — A pódiumra lépve kisfia és édesanyja tekintetét kereste, addig egy szót sem ejtett ki a száján Cristiano Ronaldo (29), a Real Madrid világklasszis portugál labdarúgója.
A rotátor-köpeny egy csoport lapos ín együttese, melyek a vállízületet elölről, hátulról, és az ízület tetejét is körülölelik, akárcsak a mandzsetta az ing ujját. Ezek az ínak egyenként is kapcsolatban állnak, rövid, de fontos szerepet betöltő izmokkal, melyek a lapockától erednek.
Budapest — Balla Eszter (34) határtalanul boldog. Harmadik gyermekével várandós, így a következő hónapokban hiányozni fog a Madách Színház színpadáról.
Budapest — Kitart Tóth Andi (16) mellett festőművész hódolója. Az X-Faktor tinédzser győztesébe még a show alatt zúgott bele Attila, aki szinte minden héten azért utazott Székesfehérvárról a fővárosba, hogy – akár csak egy percre is, de – lássa a fiatal lányt.
Tavasszal fogadhatja el az Országgyűlés a magáncsőd intézményéről szóló szabályozást - mondta az InfoRádiónak Trócsányi László igazságügyi miniszter. A bajba jutott hitelesek megsegítését célzó intézkedés részleteiről azonban még folyik az egyeztetés.
Számos európai lap leközölte kedden a Charlie Hebdo új számának címlapjára kerülő karikatúrát a terrortámadás célpontjává vált szatirikus lap melletti szolidaritásból.
Magyarország egy rendkívül szigorú, a gazdasági bevándorlást megakadályozó új szabályrendszer létrehozásában érdekelt - mondta a kormányszóvivő a migrációról nyilatkozva kedden újságíróknak
A vendéglátóipar a legkockázatosabb szektor Magyarországon, ebben a legnagyobb a cégek bedőlésének valószínűsége a tavalyi adatok alapján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, amitől a visszaélések hatékonyabb kiszűrésért reméli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).