Szélsőséges iszlamisták terrortámadásaitól tartanak a német hatóságok, a célpontok pályaudvarok lehetnek, és akár az iszlamofób Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom felvonulásain is merénylet történhet - írták szombaton német lapok
Szélsőséges iszlamisták terrortámadásaitól tartanak a német hatóságok, a célpontok pályaudvarok lehetnek, és akár az iszlamofób Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom felvonulásain is merénylet történhet - írták szombaton német lapok.
Katolikus szertartás mellett eltemették Lasztovicza Jenőt, a Veszprém megyei 3-as választókerület közelmúltban elhunyt Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjét szombaton. A politikust több százan kísérték utolsó útjára a tapolcai Új temetőben.
Elemzők becslése szerint 2018-ban 257 millió használt okostelefont adnak majd el, szemben a 2013-ban értékesített 53 millió készülékkel, ez pedig felveti azt a problémát, hogy mi történik a telefonokon tárolt személyes adatokkal.
Valósággal megrohamozták a látogatók azt a kiállítást, amely szombaton nyílt Berlinben az egykori hírhedt keletnémet kommunista állambiztonsági minisztériumról, a Stasiról
Rogán Antal most azt mondja, 500 milliárd forintot mentettek meg a devizahiteleseknek, hogy fixálták a svájci frank árfolyamát, de 2010 és 2014 között meg 1000 milliárdot vettek ki a hitelesek zsebéből azzal, hogy elgyengítették a forintot – ezt Bodnár Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Róbert tenyere a jéggel hűtött pohártól hűvös, a fagyos inger átszalad a nő testén, először lúdbőrössé teszi, majd miután tetőtől talpig megborzongatta, a mellbimbójában koncentrálódik.
Új termelésellenőrzési és -irányítási rendszert fejlesztett ki uniós és hazai támogatás segítségével csaknem 467 millió forintból nyíregyházi telephelyén a Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó (Gémtech) Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Legalább öt ember vesztette életét szombaton a Kelet-Ukrajnában zajló harcokban, a kormányerők három halottról és több sebesültről, az oroszbarát szeparatisták pedig két polgári áldozatról számoltak be.
Az ellenzéki párt szerint nem az ország gazdasági teljesítménye, hanem a kormány tudatos gazdaságpolitikai döntései miatt csökkennek a magyarországi reálbérek.
Katolikus szertartás mellett eltemették Lasztovicza Jenőt, a Veszprém megyei 3-as választókerület közelmúltban elhunyt Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjét szombaton. A politikust több százan kísérték utolsó útjára a tapolcai Új temetőben.
Katolikus szertartás mellett eltemették Lasztovicza Jenőt, a Veszprém megyei 3-as választókerület közelmúltban elhunyt Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjét szombaton
Legalább öt ember vesztette életét szombaton a Kelet-Ukrajnában zajló harcokban, a kormányerők három halottról és több sebesültről, az oroszbarát szeparatisták pedig két polgári áldozatról számoltak be.
Előzetes letartóztatásba került szombaton Zalaegerszegen három férfi, akiket öt társukkal együtt az egész Dunántúlra kiterjedő sorozatbetörések kapcsán vettek őrizetbe. Csütörtöki elfogásukkor egy rendőr hat célzott lövést adott le a gyanúsítottakért érkező és a rendőröket veszélyeztető autóra.