Január végén ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul, amellyel sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt - mondta Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági főosztályának helyettes vezetője az MTI-nek.
Az autóiparban könnyen elmosódhat a határ a funkcionalitás és személyes adatok védelme között - figyelmeztet az BMW. A technológiai, valamint a reklámcégek ugyanis egyre nagyobb nyomást gyakorolnak...
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) első- és másodfokú tűzvizsgálati eljárásában is építőipari tevékenységnek minősítette azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje - közölte az FKI szóvivője vasárnap.
Vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak - jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szakmai igazgatója vasárnap a II. Bországgyűlés című rendezvényen Ópusztaszeren.
Győr — „Kiházasították" Gyurta Dánielt (25) az internetes közösségi oldalak követői. Legalábbis sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az olimpiai bajnok úszó életében elérkezett a nagy nap, s kimondta a boldogító igent szerelmének, Borkai Petrának (22).
Ha a tél hátralévő részében és kora tavasszal nem sújtja kemény fagy a szőlőket, idén vidám szüret várható, bőségesen lesz bor - jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban vasárnap rendezett második Bországgyűlésen
A tavaly novemberi kudarc után vasárnap ismét megkezdődtek az iráni atomprogramról szóló nagyhatalmi tárgyalások Genfben, amelyek célja, hogy márciusra tető alá hozzanak egy keretegyezményt Teherán vitatott nukleáris tevékenységének korlátozásáról.
Németországban terrortámadás veszélye miatt lemondták a Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom Drezdában hétfőre meghirdetett felvonulását.
New York – Irina Sejk (29) törte meg a csendet, az orosz szupermodell beszélt – szóvivőjén keresztül – először arról, hogy valóban szakított kedvesével, a világ legjobb futballistájának járó Aranylabdát egy hete harmadik alkalommal is kiérdemlő Cristiano Ronaldóval (29).
241 felsőoktatási tankönyvvel bővült a Digitális Tankönyvtár, Magyarország egyik legnagyobb elektronikus könyvtára. A több ezer felsőoktatási tananyagot biztosító portál szolgáltatásait bárki igénybe veheti ingyenesen, a www.tankonyvtar.hu oldalon
Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő. Továbbra is többfelé 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén lehet kisebb lehűlés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
Visszaesett az olasz kormányt vezető balközép Demokrata Párt (PD) támogatottsága, miközben az ellenzéki Északi Liga megkétszerezte erejét - derült ki az olasz pártokról vasárnap közölt felmérésekből. A PD az egyik vezető politikusát is elveszítette.
Ki ne hallott volna már arról, mennyire káros és veszélyes a magas koleszterinszint, különösen az LDL, vagyis a rossz koleszterin szintje? A páciensek többségének koleszterincsökkentő gyógyszert javasolnak, ám ezek sokszor számos mellékhatással bírnak. Van remény ugyanakkor más megoldásra is, ha figyelemmel kísérjük szervezetünk vitaminszükségletét. A kérdéskört illetően szakértőnk, dr. Bezzegh…
A PM a rászoruló idősek támogatását követeli a kormánytól, valamint azt, hogy a kabinet vonja vissza a házi segítségnyújtás feltételeinek szigorításáról szóló döntését. A párt vasárnapi közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy "a Fidesz-KDNP megint a leggyengébbeket üti".
Budapest – Aggódnak rajongói Keleti Györgyiért (41). Az egykori modell nagyon vékony, és kezd úgy kinézni, mint az élő Barbie babaként elhíresült ukrán lány, Valeria Lukyanova.
Rekordszámú, másfél millió látogató volt kíváncsi a spanyol szürrealista festőművész, Salvador Dalí nagyszabású retrospektív tárlatára Rio de Janeiróban és Sao Paulóban - közölték a szervezők a hétvégén.
Ingyenes belépéssel, épületsétával és tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket január 22-én, a magyar kultúra napján a budapesti Néprajzi Múzeumban
A görög rendőrség zsarolással, megvesztegetéssel és az ellenlábasok elleni pokolgépes merényletek elkövetésével vádolt, kiterjedt bűnszövetkezetet göngyölített fel, amelynek tagjai voltak rendőrök és politikusok is, köztük Akisz Cohacopulosz volt védelmi miniszter is - jelentette vasárnapra virradóra a görög média a rendőrségre hivatkozva.
Orbán Viktor szerint a devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, ebben az ügyben a kormány közvetítő lehet. A miniszterelnök a Kossuth Rádió...
Budapest – Rozsos István (71) Liszt-díjas operaénekes bravúros beugrását jutalmazta viharos tapssal az Erkel Színház közönsége szombat este, amikor a Turandot című Puccini-operában beállt szmokingban a korhű kosztümökben játszó kollégái közé.