Németországban terrortámadás veszélye miatt lemondták a Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom Drezdában hétfőre meghirdetett felvonulását.
Ezrek tüntettek vasárnap Pakisztánban a Charlie Hebdo francia szatirikus lap újabb Mohamed-karikatúrája miatt, a szaúdi Dzsiddában felemelte szavát ellene az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), az iráni fővárosban pedig hétfőre hirdettek demonstrációt a francia nagykövetség elé.
Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnök azzal vádolta Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlegi államfőt, hogy az irányítása alatt tevékenykedő fegyveresek lőttek agyon tüntetőket a 2011-es felkelés idején.
Eveline Widmer-Schlumpf svájci pénzügyminiszter szerint a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése után az euró árfolyama 1,10 svájci frank körül stabilizálódhat, olyan szinten, amelyet képesek lesznek elviselni az exportorientált vállalatok is.
Móricgát — Három kérdés, három jó válasz és egy SMS – ugye milyen pofonegyszerű nettó kétszázezret nyerni a Blikk-kel? Ha valaki, hát Dobi László aztán pontosan tudja ezt.
Az Együtt, a PM és a Magyar Liberális Párt egyaránt tiltakozott amiatt, hogy a miniszterelnök vasárnap kijelentette: abszurd, hogy Magyarország esetében az Európai Unión belüli kivándorlásról beszélnek.
Nehéz napok várnak a szerbiai énekesekre, mert a szerb adóhivatal egyre jobban érdeklődik fellépéseikből származó jövedelmük iránt, pontosabban aziránt, hogy egyáltalán fizetnek-e jövedelemadót.
Másodszor is bajnok lett a Videoton labdarúgócsapata az OTP Bank Ligában. Tudja, hogy hívták a csapatot korábban és mi köze mindennek a vadásztölténygyártáshoz? Az inforadio.hu végigtekintett a magyar labdarúgás 118 éves történetén.
A brit zsidóság jelentős része félelemben él az antiszemita erőszak fellángolása miatt, ezért a brit kormánynak meg kell kétszereznie az antiszemitizmus kiirtására tett erőfeszítéseit - mondta vasárnap a brit belügyminiszter.
Los Angeles — Volt szerelmét és lelki társát gyászolja Britney Spears (33), akit ismerősei szerint rettenetesen megrázott egykori kedvese elvesztése. John Sundahlt (†44) Afganisztánban érte a halál egy bevetés közben, a holttestét a napokban szállították haza Los Angelesbe.
Lehet-e egyidejűleg ugyanazzal a munkavállalóval munkaviszonyra irányuló, illetve megbízási szerződést is kötni ugyanazon intézményben, kétféle feladat ellátására? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
Hétfőn 16 órakor lejár a jelöltbejelentési határidő a Veszprém megyei 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben február 22-én rendezendő időközi parlamenti képviselő-választásra.
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő. Továbbra is többfelé 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén lehet kisebb lehűlés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
Sikeres koncertet adott a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában vasárnap az orosz Alekszandrov katonaegyüttes, amely a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos más európai fővárosban is fellép idén.
Palesztin tüntetők tojásokkal és cipőkkel dobálták meg Rámalláhban vasárnap John Baird kanadai külügyminisztert - közölte a ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
München — Egy büszke édesanya életének talán legszebb pillanatait élte át Hűvösvölgyi Ildikó (61), aki egészen a német nagyvárosig utazott, hogy színpadon láthassa lányát.
Az Arsenal meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a címvédő Manchester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
Legkevesebb öt fegyveres, köztük magas rangú vezetők halálát okozó légicsapásokat hajtott végre Izrael vasárnap délután Szíriában a libanoni siíta Hezbollah szervezet katonai konvoja ellen - közölte libanoni értesülésekre hivatkozva az izraeli tízes tévécsatorna vasárnap este.
Legkevesebb öt fegyveres, köztük magas rangú vezetők halálát okozó légicsapásokat hajtott végre Izrael vasárnap délután Szíriában a libanoni siíta Hezbollah szervezet katonai konvoja ellen - közölte libanoni értesülésekre hivatkozva az izraeli tízes tévécsatorna vasárnap este.