Életének 86. évében csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze - tájékoztatta az MTI-t pénteken a művész családja.
A jövőben törvény szabályozza a tibeti autonóm területen az égbe temetést, a tibetiek és mongolok hagyományos temetkezési formáját - számolt be a Hszinhua hírügynökség a lhászai törvényhozás éves ülésének pénteki zárónapjáról
Januárban 52,2 pontra nőtt a tavaly decemberi 51,4 pontról az eurózóna szolgáltató szektorának és feldolgozóiparának gazdasági teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) - közölte a Markit Economics piackutató intézet pénteken.
Az amerikai Starbucks kávézólánc nyeresége éves szinten 82 százalékkal nőtt 2014 utolsó negyedévében, elérve a 983 millió dollárt. A részvényenkénti nyereség 0,71 dollárról 1,30 dollárra emelkedett, a korrigált, egyszeri tételek nélküli részvényenkénti nyereség 0,80 dollár lett.
Visszafogottan optimisták a hazai nagyvállalatok Elsősorban saját helyzetükben számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezetben viszont inkább stagnálásra.
Oroszország hat Európai Uniós országnak, köztük Magyarországnak engedélyezné elsőként a sertéshús exportját azután, hogy Moszkva feloldja a tavaly bevezetett két behozatali tilalmat.
Tegnap minden úgy alakult a devizapiacon, ahogy arra a többség számított: az európai QE az euró további jelentős gyengülését hozta, eközben a forint korrigálni tudott vele szemben, míg a dollárhoz...
A kijevi kormány szerint a tűzszünetet megszegve támadásba kezdtek a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár fegyveresek, miután az ukrán hadsereg több hónapja tartó harcok után egyes hírek szerint feladta csütörtökön a donyecki repülőtér termináljának egy részét.
Hajból készült "láthatatlan" kipával rukkolt elő egy izraeli fodrász, remélve, hogy találmánya védelmet nyújthat viselőinek az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.
Az önkormányzatokon kívül állami vállalatok is felvevői a közfoglalkoztatottaknak. A közútkezelő 1560, az MTVA 220 főt foglalkoztatott 2014-ben. A cégeknél folytatnák a programokat 2015-ben is, írja a Világgazdaság Online.
Az MSZP ismét azt kérdezi a Legfőbb Ügyészségtől: milyen korrupciógyanús ügyekben kérte az Európai Unió csalásellenes hivatala a magyar ügyészség vizsgálatát, indult-e eljárás ezekben az ügyekben. A szocialista Lukács Zoltán pénteken közölte: Rogán Antalnak is ki kell állnia, és el kell mondania, mi történt az általa vezetett V. kerületben éveken keresztül.
Az MSZP ismét azt kérdezi a Legfőbb Ügyészségtől: milyen korrupciógyanús ügyekben kérte az Európai Unió csalásellenes hivatala a magyar ügyészség vizsgálatát, indult-e eljárás ezekben az ügyekben. A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Rogán Antalt a Fidesz frakcióvezetőjét, volt V. kerületi polgármestert, hogy a Budapest Szíve projekt ügyében indított uniós vizsgálat miatt mondjon le a…
A munkáltatóknak nemcsak lehetőségük, hanem adott esetben kötelességük is, hogy kiszűrjék az alkoholos állapotban munkára jelentkező dolgozókat. Volt, akinek a szabadidejében elfogyasztott két üveg sör okozta a vesztét, hiába volt csak minimális szintű alkohol a szervezetében. Cikkünkben bírósági ítéleteken keresztül mutatjuk be az egyes eseteket.
Moszkva feloldja a tavaly bevezetett importtilalmat, első körben hat országnak, köztük Magyarországnak engednék a hússzállítást. Jövő héten érkezhetnek az orosz hatóság ellenőrei a magyar üzemekbe, hogy ellenőrizzék, megfelelnek-e az oroszországi állategészségügyi előírások legszigorúbb, négyes fokozatának. (MTI)
Biztatónak nevezte a mezőgazdaság kilátásait az idei és a következő évekre Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Harkányban.
Jelentősen zuhan az új megbetegedések száma, Libériában például múlt héten már csak nyolc új esetet regisztráltak. Óvatosan lehetünk már optimisták, de azért messze még a járvány vége.
A nemzetgazdasági miniszter sikeres vállalkozásokat díjazott; úgy látja, talán még sosem indult ilyen rosszul az év az európai gazdaságok számára, de javul a helyzet.
A francia alkotmánytanács pénteken jóváhagyta azt a döntést, amelynek értelmében egy terrorizmusért elítélt marokkói-francia kettős állampolgárságú férfit megfosztottak francia állampolgárságától.
Van magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
A több mint háromezer éves halotti maszk akkor sérült meg, amikor takarítók egy csoportja a felbecsülhetetlen értékű régészeti lelet mellett serénykedett.
Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte az MTI-vel Keresztes Imre főügyész.
Könnyedén jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe Rafael Nadal: a korábbi világelső spanyol játékos pénteken három játszmában nyert az izraeli Dudi Sela ellen.
Világszerte tisztelettel adóztak pénteken az előző éjjel, kilencvenéves korában elhunyt Abdalláh bin Abdel-Azíz szaúdi királynak, aki tízévi uralkodása alatt fenntartotta az első számú olajhatalom stabilitását, megkímélve azt más arab országok viharaitól.
A híradót készítő hat nagy tévécsatornán nagyobb arányban jelent meg az ellenzék, mint a kormányoldal 2014 utolsó negyedévében. A magyar tartalmú politikai hírek ötöde a kormányról szólt, az MSZP pedig többet szerepelt, mint a Fidesz - olvasható a Nézőpont Intézet kvantitatív kutatásának összegzésében, amelyet pénteken küldtek meg az MTI-nek.
Szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest Szíve belvárosi felújítási projekt közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
A Keleti Partnerség Program keretében Kárpátaljának nyújtandó támogatásról írt alá megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ungváron Volodimir Csubirko megyei tanácsi elnökkel