Csökkent az álláskeresők száma tavaly november-decemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján, decemberben 391 ezren kerestek állást, ami 11 éve a legalacsonyabb szám.
Tegnap minden úgy alakult a devizapiacon, ahogy arra a többség számított: az európai QE az euró további jelentős gyengülését hozta, eközben a forint korrigálni tudott vele szemben, míg a dollárhoz...
Az Open Faces freeride versenysorozatot 2015-ben 7 helyszínen rendezik meg, ebből a második lesz most hétvégén, január 23-25. között a magyar határtól nem messze található Hochkar síterepén. Az Open Faces ez már a harmadik évadja, de idén jár először a verseny Alsó-Ausztriában.
1990. január 23. kedd: A Parlamentben bejelentette lemondását Horváth István belügyminiszter, akinek a távozását az utóbbi időben több párt is követelte a titkos lehallgatások folytatódása, az úgynevezett Dunagate-botrány kapcsán. Elnapolták a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének kongresszusát, miután a szerb befolyás ellen fellépő szlovén küldöttek kivonultak a hét vége óta folyó drámai…
Az Európai Központi Bankról (EKB), az európai uniós és az olaszországi reformokról, valamint nemzetközi kérdésekről is szó esett a Firenzében tartott két napos olasz-német csúcson - hangzott el Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár közös pénteki sajtótájékoztatóján.
New Hampshire államban találtak négy elhunyt mackót, akik a vadászok által csaliként kirakott csokoládé miatt haltak meg. A két medvebocs és két felnőtt nőstény tetemére egy 40 kilogrammos csokicsali mellett találtak rá. A csokicsalit betiltották. (MTI)
Biztatónak nevezte a mezőgazdaság kilátásait az idei és a következő évekre Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Harkányban pénteken.
Az előző napi hóesés következtében péntek reggelre hatalmas dugók alakultak ki Moszkvában, az orosz fővárosban gyakorlatilag leállt a közúti közlekedés - jelentette az NTV orosz televízió.
A Keleti Partnerség Program keretében Kárpátaljának nyújtandó támogatásról írt alá megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ungváron Volodimir Csubirko megyei tanácsi elnökkel
A több mint háromezer éves halotti maszk akkor sérült meg, amikor takarítók egy csoportja a felbecsülhetetlen értékű régészeti lelet mellett serénykedett.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, a Milan február elején hivatalosan is bemutatja a csapat saját stadionjának terveit. A portellói stadion jóval kisebb lesz, mint a San Siro.
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Zámbó Krisztiánt idézem: ”elsőre drágának tűnhet de higgyétek el, hogy ha hasonló méretű képet néztek bármilyen festőtől akkor ez az ár nem drága. Főleg ha azt nézzük, hogy ki van rajta és mennyire … Folytatás
A Keleti Partnerség Program keretében Volodimir Csubirko megyei tanácsi elnökkel állapodtak meg. A magyar külügyminiszter felmérte a kárpátaljai magyarság helyzetét, különös tekintettek az újabb katonai mozgósításra. (MTI)
Van magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
A párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét, Amédy Coulibalyt péntek reggel eltemették egy névtelen sírba a Párizs közeli Thiais-ben - erősítették meg rendőri források a Le Parisien című fővárosi napilap honlapjának értesülését.
Jogellenesen költi az adófizetők pénzét a Nemzeti Bank elnöke – erről Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bejelentett eszközvásárlási programja hozzájárul ahhoz, hogy Európa, főleg az eurózóna gazdasága növekedési fázisba kerüljön, az európai piacok bővülése a magyar gazdaság, exportteljesítmény szempontjából is előnyökkel jár - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány - ígéretéhez híven - jogszabályban rögzítette a szakszervezetek elvárásait a sztrájkbizottsági megállapodás alapján, a gyakorlatban azonban ez nem mindig valósult meg.
A párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét, Amédy Coulibalyt péntek reggel eltemették egy névtelen sírba a Párizs közeli Thiais-ben - erősítették meg rendőri források a Le Parisien című fővárosi napilap honlapjának értesülését
Egyes londoni pénzügyi elemzők szerint jelentősen javíthatja a közép-európai EU-gazdaságok növekedési kilátásait az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa és az energiahordozók alacsony ára
Jelentősen javíthatja a közép-európai EU-gazdaságok növekedési kilátásait az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa és az energiahordozók alacsony ára.
A takarmányozásra használt import szójára is kiterjesztené egyebek mellett a kormányzat a génmódosítási tilalmat. A tudományos akadémia InfoRádió által felkeresett tagja szerint azonban Magyarország versenyhátrányba kerülhet a szomszédos országokkal szemben a GMO-mentességgel.
Február 9-re halasztotta el az ítélet kihirdetését pénteken a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatos, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank állam ellen indított perében.
Két nappal a görög parlamenti választások előtt egyre jelentősebbnek tűnik az ellenzéki radikális baloldali tömörülés, a Sziriza előnye – derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.
Több közösségi oldalon is azon pörögnek a szélsőséges böszörmények, hogy milyen jó, hogy meghalt Abdullah király, a szaúd-arábiai uralkodó. Több dzsihádista szerint az elhunyt uralkodó az amerikaiakat szolgálva összeesküvést szőtt a Nyugattal a böszörmények ellen. (MTI)
Egy új választási rendszer előkészítéséről is konzultálni akar Klaus Iohannis román államfő a parlamenti pártokkal, miután sikerült pártközi megállapodást elfogadtatnia a védelmi költségvetés növeléséről - derült ki az elnök egy televíziós interjújából, amelyet pénteken ismertettek a román lapok.
Ács polgármesterét, Lakatos Bélát igazoltatták a készenlétis rendőrök csütörtökön. Eközben hangzottak el olyanok, hogy ”kisebbségi vezeti az autót, kisebbségi igazoltatása van folyamatban.” Ács polgármestere fel is jelentette a rendőröket, de az ORFK Sajtóosztálya szerint már az első cikk után rendőri intézkedés elleni … Folytatás