Csaknem hárommilliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul egy bűnszervezet, amely szlovák-magyar céghálózaton keresztül kereskedett legálisan és illegálisan elektronikai és háztartási gépekkel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium átvilágította az államadósságunk ellen felállított alapot, majd arra jutott, hogy annak semmi értelme és inkább meg kéne szüntetni. Ez a véleményük egyáltalán nem...
Az elektromos autók, valamint a hálózatról tölthető hibrid modellek részesedése folyamatosan növekszik, de egyelőre közel sem óriási. Az Amerikai Egyesült Államokban 2015 első negyedévében érkezik történelmi mérföldkőhöz a technológia: az eladott autók egy százalékát dughatjuk konnektorba.
Nagy erőfeszítéseket tesznek hétfőn az amúgy is nehéz időket élő Malaysia Airlines szakemberei a maláj légitársaság honlapjának helyreállítására, miután megtámadta azt egy hackercsapat, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet támogatójának mondja magát.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 106,7 pontra nőtt januárban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a decemberben mért 105,5 pontról, ami 6 havi csúcsnak számít - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet. Hat havi csökkenés után most már harmadik hónapja emelkedik a mutató.
Folyamatosan növekvő árbevételük mellett is veszteségesek egyes, hazánkban is jelen lévő nemzetközi áruházláncok és nem fizetnek társasági nyereségadót Magyarországon.
A 37 éves férfi Karintiában túrázott, és vasárnap veszett nyoma a Bad Kleinkirchheimnál lévő 2305 méteres Moschelitzen megmászása közben. Késő délutánig nem érkezett vissza, így a szállásadója szólt a rendőröknek. Hegyi mentők és keresőkutyák már korán átvizsgálták a környéket, de még … Folytatás
Az Európai Bizottság kimagaslónak minősítette a SmartVineyard szőlővédelmi döntéstámogató rendszer skálázására épülő, növénybetegségek táv-diagnosztikáját megcélzó projektet és annak 1 millió eurós finanszírozása mellett döntött.
Új üzleti stratégiával készül az elkövetkező évtized kihívásaira a Volkswagen konszern - számolt be vasárnap a német Automobilwoche hírportál egy, a birtokába került belső körlevélre hivatkozva. ...
Egy friss, hazai kutatás a tehetséget és a tehetséghez kapcsolható tényezőket járja körül. Vizsgálja a megkülönböztető jegyeket, felismerhetőséget, a szükséges lépések és a tudatosság szerepét. A kérdőívet a 2015 első felében Százados Miklós rendezésében bemutatásra kerülő Lámpagyújtogatók című „kultúr sci-fi” filmben 42 hazai ismert és elismert személlyel készült mélyinterjúk során feltett…
Zavaros győzelmet tudhat magáénak a magyar csapat a 2014-es Játék határok nélkülben. Egyes értelmezők szerint ugyanis nem is a hazai csapat vitte a pálmát.
A Birdman színészgárdája kapta vasárnap a hollywoodi színészcéhtől a legjobb filmes szereposztásnak járó díjat. A produkció főszerepét alakító Michael Keaton elől azonban Eddie Redmayne, A mindenség elméletének sztárja vitte el a legjobb színész trófeáját.
Ha az Európai Unió bővítése után Németországnak, Angliának vagy bármely más országnak munkaerő-problémái vannak, ezt elsősorban a közös piacon belülről kell megoldani.
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap este.
A héten teljes gőzzel beindul a jelentései szezon, főleg a technológia szektor körül lesznek izgalmak, hiszen olyan óriáscégek jelentenek a következő napokban, mint az Apple, a Facebook, vagy a...
Ezen a hétvégén több honfitársunk került bajba az osztrák hegyekben. Egy snowboardost a hegyimentők hoztak le késő este Zell am See mellett, két iskolás egymásnak ütközött a sípályán Gerlitzen terepén, egy magyar túrázó pedig eltűnt, őt még most is keresik Bad Kleinkirchheim mellett.
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen