A központi költségvetés adósságának már 10 százaléka van lakossági állampapírban – írja a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján elérhető adatokra hivatkozva.
Újabb hazai pálya kezdheti meg az idei szezont. Az utóbbi napok havazása után ma délben a Budapesthez közeli Dobogókő sípályáján is lehet már síelni. A nyitás napján a délutáni jegy 2000 forintba kerül. Síkölcsönző és oktatás szombattól lesz elérhető.
A tervek szerint év közepére készül el a fényeslitkei ipari parkban 957 millió forintból épülő gázátfejtő telep - közölte a beruházó Alveare Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Egyre többen kötnek utasbiztosítást mielőtt elhagyják az országot, de még mindig ők vannak kisebbségben. A Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai szerint a magyarok 60-65%-a még mindig biztosítás nélkül utazik külföldre. A téli, aktív kikapcsolódás sokkal több veszélyt rejt magában, mint más időszak, egy kéztörés is milliós nagyságrendű tétel lehet, ha nincs érvényes utasbiztosítása a…
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a kormányzat szándéka szerint a közpénzből felújított kórházakban az OEP-kassza terhére csak állami szereplők nyújthatnak szolgáltatást. A Népszabadság a február 1-jétől ENSZ-főtitkárhelyettes Pásztor Jánossal készített interjút.
Összehangolt terrortámadásokat követtek el elsősorban rendőrségi és katonai célpontok ellen fegyveresek a Sínai-félsziget északi részén csütörtökön, az akcióban több tucatnyian meghaltak és megsebesültek.
A novemberi hónap után tavaly decemberben ismét csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya. Ez nem váratlan fejlemény, hiszen a kormány az év végén - a szokásoknak megfelelően - plusz pénzt...
A miniszterelnök szerint az, hogy Angela Merkel Magyarországra látogat, felhívja a figyelmet a két ország közötti barátságra és stratégiai együttműködésre.
Éjszaka 6-10 centiméternyi hó hullott Szentendre, Vác, Tárnok, valamint Piliscsaba és Katalinpuszta térségében, utóbbi két helyen a sózás ellenére sorra akadtak el a kamionok - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője péntek reggel az MTI-vel.
A Google az amerikai tőzsdék zárása után tette közzé gyorsjelentését, mellyel kellemetlen meglepetést okozott a befektetőknek. Bár még mindig van növekedés a cégben, az elemzők még erősebb negyedévre...
Hihetetlennek tűnik, de igaz. Az agrárium, a turizmus és a kereskedelem idénymunkásainak számottevő részét bejelentik az adóhivatalnak - írja a Magyar Nemzet.
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást.
Bulgária csütörtökön kiadta azt a francia állampolgárságú férfit hazájának, aki kapcsolatban állt Chérif Kouachival, a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni, 12 áldozattal járó merénylet egyik elkövetőjével. A férfi ellen francia vizsgálóbírók eljárást indítottak terrorizmus gyanújával, és elrendelték legalább négy hónapig tartó fogva tartását - közölték párizsi igazságügyi források.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt Angela Merkel német kancellár hétfői érkezése kapcsán a német-magyar kapcsolatokról, a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozásról, a...
A donyecki szakadárok bejelentették pénteken, hogy körbevettek Debalceve város környékén mintegy tízezer ukrán katonát; felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert, és cserében életben maradhatnak. Kijev cáfol.
A reklámok megrendelői 2014-ben átlagosan havi 28,4 millió forintot fizettek be, és 29 adózó nyújtott be ezzel kapcsolatos bevallást egy átlagos hónapban – tudta meg a Napi Gazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).
A Politico befolyásos amerikai online hírmagazin csütörtöki írásában biztosra veszi, hogy Hillary Clinton 2016-ban ringbe száll az Egyesült Államok elnöki posztjáért, és vezető demokrata párti tisztviselőkre hivatkozva azt írta, a volt first lady valószínűleg csak júliusban indítja el hivatalosan választási kampányát
Összehangolt terrortámadásokat követtek el elsősorban rendőrségi és katonai célpontok ellen fegyveresek a Sínai-félsziget északi részén csütörtökön, az akcióban több tucatnyian meghaltak és megsebesültek
Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatásáról is szólt, hangsúlyozva, hogy nincs problémás terület a magyar-német kétoldalú…
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya, az Anszár Beit al-Makdisz jelentkezett a Sínai-félszigeten elkövetett összehangolt csütörtöki terrortámadás végrehajtójaként
Lelőttek három amerikai katonai kiképzőt csütörtökön a kabuli repülőtéren, a támadó valószínűleg az afgán biztonsági erők egyik tagja volt, tette után tűzharcban lelőtték őt is - közölte a washingtoni védelmi minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselője
Budapest – Itt az újabb riasztás! A viharos szél, havazás, hófúvás és a sok eső miatt is több megyére adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az esti és éjszakai havazás után az ország egy részén most eső esik, az utak nehezen járhatóak, a közlekedés lassú.
Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatásáról is szólt, hangsúlyozva, hogy nincs problémás terület a magyar-német kétoldalú…
Lázár János rövid időn belül a második olyan nyilatkozatát tette, ami a magyar egészségügyet érinti. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen elmondta, hogy mi lenne a...
Dacolva a kilátásba helyezett elnöki vétóval, csütörtökön az amerikai szenátus is megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését.
Csütörtökön erősödéssel zárták a kereskedést az amerikai részvénypiacok, amit a munkaerőpiacról érkező kedvező hírek fűtöttek. Ázsiában ugyanakkor nem volt egységes az irány, a japán piacok erősödtek...
A rubel összeomlása és a Krím tavaly márciusi elfoglalása egy csapásra megváltoztatta a politikai hangulatot. Mind Minszk, mind Asztana közelebb húzódott a Nyugathoz és Kijevhez. Oroszország nagyhatalmi státuszának restaurációja helyett azt látjuk, hogy az EGU államai inkább Pekingtől válnak egyre inkább függővé, amely viszont megkéri az árát a segítségnyújtásnak.
Teljes útzár van a 2-es főúton Nógrád megyében, Drégelypalánknál, ahol két elakadt kamion műszaki mentését végzik - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.