Újabb, immáron a tizenkettedik orosz humanitárius segélykonvoj lépte át az ukrán határt szombaton, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyébe vigye szállítmányát - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Egy bosznia-hercegovinai fegyverkereskedő feljelentést tett az ország jelenlegi és korábbi kereskedelmi miniszterei ellen, amiért azok állítása szerint orosz közbelépésre meggátolták, hogy végrehajtson egy Ukrajnával kötött üzletet
Időben odaért a tűzifa a településekre, január elejéig a megrendelt szociális célú tűzifa 40,5 százalékát szállították le az igénylő önkormányzatoknak - írja a Magyar Nemzet szombati számában
Az olaszok 40,1 százaléka örömmel venné, ha az ország kilépne az euróövezetből, míg egy éve csak 25,7 százalékuknak volt az a véleménye, hogy Olaszország jobban boldogulna a közös valuta nélkül
Tavaly decemberben éves szinten, reálértéken számolva 4 százalékkal, nominális értéken 3,5 százalékkal nőtt a német kiskereskedelmi forgalom a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentésének előzetes adatai szerint.
"Szeretjük Venezuelát, mert úgy fogadja a külföldieket, mintha közülünk valók lennének" - így szól az dél-amerikai ország legújabb, turistacsalogató üzenete. Hogy mégis mi ezzel a baj? Hogy az egyik képen egy mindezt egy politikai fogollyal illusztrálták.
Tizenkét kilogrammos daganatot távolítottak el egy 78 éves, veserákos férfi testéből az Országos Onkológiai Intézetben. Az életmentő műtét jól sikerül, a beteg otthonában lábadozik - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.
A teljes gyorsforgalmi útszakaszokon a kormány be akarja vezetni a fizetős rendszert – ezt Csepreghy Nándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Eredetileg péntekre tervezték soron következő ülésüket. Várhatóan szombaton találkoznak Minszkben a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott összekötő csoport tagjai, akik eredetileg péntekre tervezték soron következő ülésüket
Február elsejétől nem lesz deviza alapú lakáshitel, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Budapest — Hónapokig lehallgathatták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Gattyán Györgyöt (44), akinek most több ingatlanját és vagyontárgyát zár alá helyezték.
Február elsejétől nem lesz deviza alapú lakáshitel, és más típusú devizahitel Magyarországon, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági...
Tizenkét kilogrammos daganatot távolítottak el egy 78 éves, veserákos férfi testéből az Országos Onkológiai Intézetben. Az életmentő műtét jól sikerül, a beteg otthonában lábadozik - közölte az intézmény.
Hét tévhit és igazság a görög gazdaságról című írásában meglehetősen kemény kritikával illeti a New Yorki Egyetem professzora azokat a nézeteket, amelyek a Sziriza programjának kiindulópontját...
Történelmi fordulónapnak nevezte február elsejét Varga Mihály: megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is. Egyelőre fenntartják a lakásértékesítési kvótarendszert és a kilakoltatási moratóriumot is.
Egy hókotró gázolt halálra egy gyalogos nőt a Veszprém megyei Gyulafirátót térségében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton hajnalban.
A Magyar Nemzet forrásai szerint Hiszékeny Dezső volt angyalföldi MSZP-s alpolgármester személyesen mutatta meg az ügyben eljáró fedett nyomozónak a XIII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló üzlethelyiséget. Az MSZP-s politikust társával együtt hivatali vesztegetéssel vádol az ügyészség.