2015. március 15. vasárnap

márc. 15
10:18
Elképesztő magasságban a tőzsdeindex – magasról lehet nagyobbat esni? (Privátbankár)
A német DAX index hetek óta újabb és újabb történelmi rekordot ér el, már csak egy hajszál választja el az újabb, 12 000 pontos kerek határtól. A szakértők ugyan szkeptikusak és kritikusak, de egyik sem merne szembeszállni vele. A BUX csak módjával, lassan növögetett a hét nagy részében.
márc. 15
10:21
Hanghibákkal indult a köztévé új hírcsatornájának első híradója (444.hu)
A reggel 6 órai híradóban nem jött hang az első bejátszáshoz, helyette a műsorvezetőt lehetett hallani, hogy kérjen-e elnézést a hibáért. Megesik az ilyesmi, gyerekcipő, ugye. Hogy egészen pontosan mi is volt a tévében, azt az Indexen lehet elolvasni.
márc. 15
10:23
Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják (444.hu)
márc. 15
10:25
A március 15-i kormányrendezvényen „Orbán geci” feliratú táblával jelent meg két ember (444.hu)
Ami ezután történt, arra nincsenek szavak.
márc. 15
10:30
30 éve jegyezték be az első domain nevet (Gondola)
Március 15. nem csak a magyar történelem egyik fontos dátuma, de az internet szempontjából is mérföldkőnek számít
márc. 15
10:30
Rendőrök vittek kórházba egy beteg férfit (Blikk)
márc. 15
10:32
Hamilton rajt-cél győzelmet aratott (Gondola)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamiltonnak, a Mercedes brit pilótájának a rajt-cél győzelmével zárult a vasárnapi Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj
márc. 15
10:32
Másfél kiló drogot foglaltak le a soproni rendőrök (Blikk)
márc. 15
10:33
Á, egyáltalán nem a CBA-előny miatt lett a vasárnapi zár! (Kripto Akadémia)
"Mivel a piacon lévő üzletről van szó, így az a szabályozás szerint nyitva tarthat".
márc. 15
10:33
Karját törte edzés közben a snowboardos Gyarmati Panka (Sport365)
A világbajnoki 6. magyar sportolót a snowboard világkupa utolsó fordulójának otthont adó csehországi Spindleruvban, edzés közben érte baleset.
márc. 15
10:34
Közvetlen légi összeköttetés Budapest és Peking között (Gondola)
Újra közvetlen légi összeköttetés lesz május 1-jétől Kína és Magyarország, tehát Peking és Budapest között.
márc. 15
10:35
Kubába utazik az EU fődiplomatája (Kripto Akadémia)
A karibi szigetország nagyon érdekes időszak előtt áll.
márc. 15
10:36
Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt (Gondola)
Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából.
márc. 15
10:37
Maradnak az amerikaiak Afganisztánban? (Kripto Akadémia)
Az afgán elnök a további csapatkivonás lassítását kéri.
márc. 15
10:39
Állásteremtést ígér a spanyol kormányfő (Kripto Akadémia)
Az országban véget érhet a kétpárti váltógazdálkodás.
márc. 15
10:41
Hillary magánleveleit is vizsgálnák (Kripto Akadémia)
A Bengáziban levő amerikai konzulátus elleni, 2012-es véres támadás ügyében vizsgálódó bizottság kutakodik.
márc. 15
10:42
Incidens a Nemzeti Múzeumnál (Infostart)
Ellenzéki tüntetők jelentek meg a Nemzeti Múzeumnál, aki "Orbán takarodj" kiáltásokkal vonultak a központi ünnepség helyszínére. Az InfoRádió tudósítója arról számolt be, hogy kisebb dulakodás is kialakult a múzeumnál várakozók és az újonnan érkezők között.
márc. 15
10:48
Nyugaton futó záporok lehetnek (Gondola)
Csütörtökön a változóan felhős ég mellett az ország nagy részén hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk
márc. 15
10:48
Kartörés vetett véget a hódeszkás Gyarmati Panka szezonjának (Blikk)
márc. 15
10:51
Netanjahu-Herzog tévévita - videóláncon (Kripto Akadémia)
A középpontban, Izrael folyamatos fenyegetettsége miatt nem a gazdasági, hanem a biztonsági kérdések álltak.
márc. 15
10:54
Hétfőtől ezt az alagutat fogják lezárni Budán (Privátbankár)
A Lánchíd budai hídfőjénél átépül a villamosalagút – írja a BKV. Villamospótlók közlekednek várhatóan decemberig, később azonban jönnek az új, modern „CAF-villamosok”.
márc. 15
10:54
A kurdok szerint az ISIS klórgázt vetett volna be a harcosaik ellen (444.hu)
Eddig nem volt bizonyíték arra, hogy a terrorszervezet vegyi fegyvereket is használna.
márc. 15
10:56
Legalább az ünnepen eggyé válik ez a sokat szenvedett nemzet (444.hu)
(Forrás: Algebraicvarietyshow Tumblr, bővebben itt)
márc. 15
11:00
Hobbiból lopott kórházi eszközöket a takarító (ATV)
Különös hobbija volt a gyöngyösi kórház egyik takarítójának, akiről kiderült, hogy munkája közben rendszeresen szedegetett össze különböző kórházi eszközöket. Akkor bukott le, amikor egy régi szemvizsgáló eszközt akart elvinni. A 35 éves férfi olyan szenvedélyesen kötődik az egészségügyhöz, hogy szülei lakásában a szobáját orvosi rendelőként alakította ki. Ehhez szedett össze mindent, amit csak…
márc. 15
11:09
„Orbán geci” felirattal érkeztek a Múzeum kertbe (Alternatív Energia)
Odalett az áhítatos hangulat.
márc. 15
11:18
Orbán Viktor: a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége (Infostart)
A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
márc. 15
11:21
A kínai kormányfő Mianmarnak: Peking meg tudja védeni a határövezetben lakókat (ProfitLine)
Kínának felelőssége, hogy biztosítsa a kínai-mianmari országhatár térségében a stabilitást, és ehhez rendelkezik is a megfelelő eszközökkel - érzékeltette Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakát lezáró vasárnapi sajtótájékoztatóján.
márc. 15
11:21
Női kézilabda BL: Franciaországba látogat a Győr (Agroinform)
A héten már a második tét nélküli találkozójára készül a Győr, de a zöld-fehérek ezúttal győztesen hagynák el a pályát.
márc. 15
11:24
Lassítható az idősek mentális hanyatlása (Gondola)
A demencia által veszélyeztetett idősebb emberek egészséges étrenddel, mozgással és agytornával képesek lelassítani kognitív képességeik hanyatlását, különösen a gondolkodási folyamatok irányításának és szervezésének képességét - állapították meg svéd és finn kutatók
márc. 15
11:24
Pénzt vettek el a férfitől (Blikk)
márc. 15
11:26
Mandiner címlap idézetek - Március 15. (Gondola)
márc. 15
11:27
Tálib merényletek keresztény templomok ellen (Kripto Akadémia)
Tíz ember meghalt, több mint ötvenen megsebesültek.
márc. 15
11:27
A legamerikaibb dolog, amit csinálni lehet: lövöldözz kedvedre, miközben sütöd a bacont a fegyvered csövén (444.hu)
Nyugi, orosz fegyverekkel is remekül működik.
márc. 15
11:28
Incidens a Nemzeti Múzeumnál (Gondola)
márc. 15
11:29
Bergamóban első díjat nyert az Utóélet (Kripto Akadémia)
Zomborácz Virág filmje korábban számos nemzetközi sikert ért el.
márc. 15
11:30
Ön mit szólna 70 éves nyugdíjkorhatárhoz? Már ezt is tervezik (Privátbankár)
A férfiak köztudottan korábban halnak világszerte, az egyik ország, ahol a legtovább élnek, Ausztrália. Csakhogy a hosszú élet másfelől finanszírozási gondokat okoz, így felmerült, hogy a nyugdíjkorhatárt fel kéne emelni, mégpedig 65-ről 70 évre. Negyven év múlva negyvenezer száz éves emberük lesz… És nálunk?
márc. 15
11:30
Buda-Cash: diplomata keveredett a botrányba (Gondola)
Visszavonták a Buda-Cash ügy miatt Elek István tiszteletbeli monacói konzuli címét.
márc. 15
11:36
Tarlós István: a célok eléréséért ma is küzdeni kell (Infostart)
Tarlós István szerint úgy, ahogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, ma is küzdeni kell a célok elérésért, és ezek összefogással érhetőek el.
márc. 15
11:39
Ritkán látni ekkora gólt az NB I-ben (Sport365)
Az Újpest macedón játékosa Enisz Bardhi, a Paks elleni bajnokin szerzett hatalmas gólt szabadrúgásból.
márc. 15
11:42
Fucsovics kikapott az elődöntőben (Blikk)
márc. 15
11:45
Orbán: ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni (Alternatív Energia)
Ma megint jócskán megmerítkezhetünk a miniszterelnök szavaiban.
márc. 15
11:48
Balhé volt! Kormányellenes tüntetők dulakodtak Tarlós beszéde alatt (Blikk)
Budapest - Miért is lenne nyugodt a március 15-i megemlékezés, ha balhé is kerekedhet belőle?
márc. 15
11:54
Merre mozdulhat az olaj ára? (Infostart)
A kőolaj ára emelkedni fog, miután az utóbbi időben hordónként 60 dollár körül stabilizálódott, mert nő a kereslet - mondta a szaúd-arábiai olajipari minisztérium tanácsadója, Ibrahim al-Muhanna vasárnap egy dohai energiaügyi tanácskozáson.
márc. 15
11:54
Elhunyt Valentyin Raszputyin (Infostart)
Életének 78. évében szombat éjszaka elhunyt Valentyin Raszputyin, az orosz falusi próza klasszikusa.
márc. 15
11:54
Elhunyt Valentyin Raszputyin, az orosz falusi próza klasszikusa (ATV)
Életének 78. évében szombat éjszaka elhunyt Valentyin Raszputyin, az orosz falusi próza klasszikusa.
márc. 15
12:00
Elhunyt Valentyin Raszputyin (Blikk)
márc. 15
12:00
A Nemzeti Múzeum előtti állami ünnepség öt képen elmesélve (444.hu)
Fogyatkozó tömeg, szájkarate, nemzetiszín esernyő és geci a megemlékezésen.
márc. 15
12:03
Tiltakozók jelentek meg a Múzeumkert közelében (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor az ünnepi beszédben ismét megfújta a harci kürtöt.
márc. 15
12:05
A szabadság napja (Kripto Akadémia)
Ünneplünk, tüntetünk, ez már csak így megy nálunk.
márc. 15
12:06
Fenyegetőző üzemmódban működnek görögök (Privátbankár)
A német kormányban egyesek arra törekszenek, hogy kiszorítsák Görögországot az euróövezetből, ez azonban dominóhatást válthat ki - figyelmeztetett a görög védelmi miniszter. Görögország bedőlése menekültáradatot hozna Európának, és egyébként az Oroszország elleni szankciók miatt járna nekik egy kis pénz is.

Keresés