A Germanwings légitársaságnak, amelynek kedden lezuhant egy utasszállítója, négy hónapja is volt egy balesetveszélyes repülése, amely tragédiával végződhetett volna – mondta a Kossuth Rádióban Érsek M
Lengyel, cseh, román és litván kollégáik mellett magyar fuvarozók is részt vettek azon a tiltakozáson Brüsszelben, az Európai Parlament épületénél, amellyel az áruszállítók a Németországban az év eleje óta hatályos, Franciaországban pedig bevezetni tervezett minimálbér-szabályozás ellen emelték fel szavukat
A csokoládék és a kalácsok a húsvét kedvelt édességei. A Szamos Marcipán vezető tanácsadója az InfoRádióban elmondta, legalább 35 százalék csokoládét kell tartalmaznia egy jó minőségű terméknek.
A 2024-es bostoni kandidálásért felelős csoport népszavazást kezdeményez Massachussets államban, és annak kimenetele alapján dönt arról, hogy bead-e végső pályázatot az olimpia megrendezésére.
A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) részvényenként 1200 forint osztalékot fizet az idén, erről dönött a társaság szerdai közgyűlése - közölte az áramszolgáltató társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A túlzottan magas kivitelezési árak miatt az Európai Bizottság a napokban elutasította az M4-es autópálya építésének magyar kérelmét - írja az Index. A portál úgy tudja, Brüsszelben a kartellezés...
Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta, hogy az Európai Unió 1,8 milliárd eurós kölcsönt biztosítson Ukrajnának az ukrán fizetési mérlegben rövid távon jelentkező hiány áthidalására
A berhuházás dokumentációja sem tetszett Brüsszelnek. Nem is adnak pénzt az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti alig 30 kilométeres, de 110 milliárdos szakaszára.
Az ukrán kormányerők egyik ellenőrzőpontját próbálta kikerülni, hogy illegálisan átjusson a front túloldalára, a szakadárok kezén lévő Horlivkába. A busz 26 utast szállított. A helyi rendőrség három halottról és hat sebesültről, a Donyeck megyei közigazgatás négy halottról és 11 sebesültről számolt … Folytatás
Az anya dohányzásának káros hatásai tükröződhetnek a méhben lévő magzat arcán - mutatták ki négydimenziós ultrahangfelvételek elemzésével brit kutatók.
Nem igaz Heltai Lászlónak, az LMP szakszóvivőjének az az állítása, amely szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 20 milliárd forintot vett ki a Quaestortól - közölte szerda délután a szaktárca az MTI-vel.
Babos Tímea egy sima és egy szoros játszmában kikapott Nicole Vaidisovától az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyének nyitófordulójában.
A végére pedig egy beteg szám, beteg klippel. Na, jó, egyáltalán nem durva, de én szeretem. Köszönjük a mai figyelmet, a kattokat és kommenteket. Szép álmokat, jó éjszakát, holnap újra lesz nap, de még milyen. Akkora csütörtök, mint a ház.