Habony Árpád, Vida Ildikó és Heim Péter nem rendelkezik diplomata-útlevéllel, Giró-Szász Andrásnak pedig 2014 végéig volt érvényes útlevele – ez derül ki abból a nyilatkozatból, amit az LMP közérdekű adatigénylésével kapcsolatos jogerős bírósági ítélet nyomán küldött meg a párt részére a Külügyminisztérium.
Piruett és megkerülős csel egyben: ezt mutatta be magas művészi fokon Marco Fabián, a Chivas Guadalajara közönségkedvence a Toluca ellen, hétfőn, a mexikói bajnokság legutóbbi fordulójában.
Lezuhant egy német utasszállító Dél-Franciaországban kedden délben. A Lufthansa szerint kedden hét, és a napokban ennél jóval több Germanwings-járatot töröltek amiatt, hogy a legénység nem akarta felvenni a munkát.
Kifejezetten nem igaz, hogy Magyarország ellenezné az alternatív üzemanyag-szállítók bevonását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.
A tanárok után az iskolák nem pedagógusként dolgozó és diplomával nem rendelkező alkalmazottainak helyzetén is javítani kíván a szaktárca - írta a Magyar Nemzet
Ebben az évben a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből elvileg a tervek szerint 213 ezer ember átlagos havi foglalkoztatása valósul meg, amely szintén több mint egy éve. Közben a kormány azzal dicsekszik, hogy egyre erősebb a magyar gazdaság, és növekedési pályán van az ország. A kettő között a Policy Agenda szerint ellentét van.
A fehérneműgyártó cég egy új vállalati stratégia részeként több gyárának bezárását fontolgatja és leépítéseket tervez. A dunaújvárosi gyárból 170 dolgozót éküldenek el. A felsőőri elbocsátások érintetteinek segítésére egy legalább kétszázezer euró értékű munkaerőalapot hoztak létre.
A Quaestor új vezérigazgatójáról tegnap írtunk, a Magyar Nemzet szerint kedd este már a rendőrök is felkeresték. Érdekesség: Tarsoly Csabát még mindig nem hallgaták ki a kékek.
Ma ott folytatta az euró árfolyama, ahol tegnap abbahagyta, kilenc óra körül 298 forint alá süllyedt egy euró ára. A BUX index szerény pluszban nyitott, majd mínuszra váltott, elöl az OTP és a Telekom, gyengélkedik a Mol és a Richter.
Nemcsak otthonokban, de szállodákban, bankokban is megtalálhatók azok az internetre csatlakoztatható biztonsági kamerák, melyek fölött az irányítás – egy magyar etikus hacker felfedezésének köszönhetően – könnyedén átvehető. A biztonsági rés világszerte százezer helyszínt érinthet, kihasználásával pedig az a furcsa helyzet áll elő, hogy helyettünk a betörők figyelnek meg minket, sőt egy vírus…
A köznevelési államtitkár szerint a kilenc évfolyamos iskola ügyében szakmai és elemző munka folyik. Czunyiné Bertalan Judit az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt azt mondta: az Akadémiát is felkérték módszertani munkára.
Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke az EU-ból való kilépésről rendezne népszavazást Franciaországban, ha megnyerné a két év múlva esedékes elnökválasztást.
A keddi zárószintek közelében indult a kereskedés az európai részvénypiacokon. A befektetők most Görögország és a trojka közti tárgyalásokra figyelnek, Athénnak egyre égetőbb szüksége van az újabb...
Az elmúlt évben a biztosítási szektor szinte minden területén növekedési számokat lehetett látni, a teljes piac biztosítási díjbevétele tavaly 2013-hoz képest 4,2%-kal, 844 milliárd forintra nőtt, de...
Idén a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből elvileg 213 ezer ember átlagos havi foglalkoztatását lehet fedezni. Mire elég valójában a pénz? A számok azt mutatják, az önkormányzatoknak mintegy 50 milliárddal is be kellene szállni a programba.
Elsősorban az anyagiak miatt dolgoznak betegen is a magyarok és az oroszok. Az indiaiak a munka, az amerikaiak a főnök miatt nem mennek betegszabadságra - derül ki egy felmérésből.
Beválasztották a világszinten kiemelkedő teljesítményt nyújtó női vezetők közé a Focus Consulting Kft. ügyvezető-tulajdonosát. Bíró Tímea 18 évvel ezelőtt indította el vállalkozását és nem félt a kudarctól vagy éppen attól, hogy nőként nem fog helyt állni. Céljaira fókuszált és tört előre. A korábban versenysporttal foglalkozó vezető arra inspirálja a hölgyeket, hogy merjenek nagyot álmodni, mert…
Az amerikai Madison Chock, Evan Bates kettős vezet a jégtáncosok rövidprogramja után a sanghaji műkorcsolya-világbajnokságon. A Moscheni Carolina, Lukács Ádám duó szerdán a 19. lett, így szerepelhet a pénteki kűrben.
A Dimenzió Kölcsönös Biztosítónál Halasztott kezdetű nyugdíj kiegészítő biztosításom van, ami 2018-ban éri el a 10 évet amikortól megszüntethetem a biztosítást és felvehetem az addig összerakott pénzemet. Most hogy rehabilitációs ellátást kapok elküldtem a papírokat a megszüntetésről de visszaírtak hogy a rokkantsági ellátás nem minősül a nyugdíjkorhatár betöltésének ezért nem fizetik ki a pénzt…
A Donyeck megyével szomszédos kelet-ukrajnai terület 52 éves vezetője azért került a belpolitikai viharok középpontjába, mert múlt csütörtök éjjel álarcos fegyveresek hatoltak be az UkrTransNafta fővárosi székházába, válaszul arra, hogy menesztették a vállalat Kolomojszkij emberének számító igazgatóját
Én pedig cserébe bejelentem, hogy amennyiben ennek bármilyen szinten köze van a futballhoz, netán Sopron is kap egy új stadiont, brutális performansszal reagálok. (Kisalföld)
A Népszabadság írta meg, hogy a csaló brókercég csődje után meghalt Szilágyi András, a külügyminisztérium beruházási főosztályvezetője, aki a kollégái pletykái szerint öngyilkos lett.
Még mindig nem tudni, hogy mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget – Hatalmas pénzeket oszt a kormány fejlesztésekre – kiakadt a roamingdíjakon az EU biztos.
Szerda délelőtt mindössze 297 forintot kellett adni 1 egységnyi kontinentális valutáért, ami a legalacsonyabb árfolyam tavaly január 2. óta. Matolcsy te szemét, én három hete voltam síelni :-(
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben, 107,9 pontra nőtt márciusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató szezonálisan kiigazított értéke a februárban mért 106,8 pontról, ami 8 havi csúcsnak számít - közölte az ifo német gazdaságkutató intézet.
Három magyar, Gonda Ivett, Lipcsei Claudia és Kotsis Edina vesz részt a csütörtökön kezdődő oroszországi tekvondó Európa-bajnokságon, melyen csak olimpiai súlycsoportokban rendeznek küzdelmeket.
Teljesen új modellként, de az XE hangulatát elhozva érkezett meg a Jaguar XF új generációja. A típus óriási fejlődésen ment keresztül: az érzelmes helyett inkább határozott formák mögött a kor legfejlettebb technológiája rejlik.
Feleségem közalkalmazott. Gyed után részmunkaidőben történő munkavégzésre kért engedélyt, melyet meg is kapott. A részmunkaidőre vonatkozó engedély a fizetés nélküli szabadságot követő első munkanaptól érvényes. Az előző évekből felgyülemlett szabadságot is ugyanettől a dátumtól kezdődően vette ki, azaz az előző évekről felgyülemlett szabadsága után is a részmunkaidőre járó (kevesebb) illetményt…