2015. március 25. szerda

márc. 25
12:02
Légi katasztrófa: szörnyű állapotban vannak a pilóták (Alternatív Energia)
Közülük sokan ismerték a lezuhant gép legénységét.
márc. 25
12:03
Quaestor-ügy: Még nem keresték meg Tarsoly Csabát a nyomozók (Infostart)
Semmiféle hatósági megkeresés nem érkezett Tarsoly Csaba irányába - nyilatkozta az InfoRádiónak a Quaestor cégcsoport korábbi vezérigazgatójának védője. Papp Gábor azt mondta, védence Magyarországon van és elérhető. Közben Tarsoly Csaba bejelentette: visszaveszi a a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit.
márc. 25
12:03
Újra vizsgálják a szekszárdi választási csalást (Metropol)
Polt Péter további nyomozásra utasította a tolnai ügyészséget.
márc. 25
12:03
Fontos információ az adózóknak, könyvelőknek (Adózóna)
A kormányzati portálon és az ügyfélkapun karbantartási szünet lesz – olvasható a NAV honlapján.
márc. 25
12:03
Gyurcsány mégsem vízumkéréssel, hanem ördögien furfangos tervvel tudná meg, szakított-e vele Putyin (444.hu)
Az egykori miniszterelnökkel kapcsolatban a múlt héten merült fel, hogy esetleg ki van tiltva Oroszországból. Gyurcsány erre azzal reagált, hogy majd szabályosan vízumot kér, és akkor kiderül, hogy tényleg PЗЯSФИД ИФИ GЯДTД lett-e, de most a HVG megtudta, hogy más a terv.
márc. 25
12:05
Megpattant a jemeni elnök (444.hu)
Here's who controls what in Yemen. pic.twitter.com/GRDwJw9Z9X — AJE News (@AJENews) 2015. március 23. Az amerikabarát jemeni elnök a januári puccskísérlet után tette át a székhelyét Ádenbe, de most onnan is menekülnie kellett, miután a siíta lázadók elfoglaltak egy légibázist … Folytatás
márc. 25
12:06
Huszonegy kölyökkutyát foglaltak le Letenyén (BorsOnline)
Szörnyű körülmények közt találtak rá az állatokra, ezért a határőrök elkobozták őket.
márc. 25
12:06
Kiakadt! Sírva őrjöngött Éden Beus - videó! (Blikk)
Costa Rica - Alig pár napja van az Éden Hotelben Bea, már kitört belőle a hiszti és a sírás.
márc. 25
12:08
El sem hinné, mit művelt az apa a beteg lányával (BorsOnline)
Az 55 éves férfi beteg vágyait próbálta kielégíteni saját, értelmi fogyatékos gyermekével, és hosszú éveken keresztül kegyetlenkedett vele.
márc. 25
12:12
A versenytársak segítenek a Germanwingsnek (Infostart)
Több tucat helyett csupán egy járatot kell törölni a Germanwings szerdai menetrendjéből, mert a versenytársak kisegítik a német légitársaságot.
márc. 25
12:12
A Louis Vuitton már nem luxusmárka (Kreatív Online)
A gazdagok szerint a "titkárnők márkája".
márc. 25
12:12
Három autó ütközött össze (Blikk)
márc. 25
12:12
Minden nő figyelje a tüneteket (Metropol)
Endometriózis - a betegség neve sok nő előtt idegenül cseng, pedig annak tüneteitől rengetegen szenvednek.
márc. 25
12:12
Jó hírek Vargától a Telekomnak (Portfolio)
Felülvizsgálhatja a kormány a távközléi szektor adóztatását, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Magyarország felülvizsgálhatja a távközlési szektorra kivetett különadókat, erre az...
márc. 25
12:12
Varga: marad növekedési pályán a magyar gazdaság (ATV)
A következő másfél-két évben a jelenlegi növekedési pályán marad a magyar gazdaság; a legutóbbi számítások szerint idén 2,8-2,9 százalékkal bővülhet a GDP – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
márc. 25
12:14
Új szerepet kaphat a Lipót (Portfolio)
Az Inforádió információi szerint, valószínűleg az OPNI adhat majd helyet az új budapesti kórháznak. Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell kidolgoznia a részleteket, a beruházás...
márc. 25
12:15
A pénzváltóknak is kötelező lenne az online pénztárgépek használata (ProfitLine)
A pénzváltók számára is kötelezően előírnák az online pénztárgépek használatát - nyilatkozta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 hírcsatornának.
márc. 25
12:17
Az NFM tovább szigorítana az árubemutatókra vonatkozó szabályokon (ProfitLine)
Tovább szigorítana az árubemutatókra vonatkozó szabályokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca ezért egyeztetést kezdeményezett a társhatóságok és civil szervezetek bevonásával - hangzott el a tárca és a KDNP közös sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
márc. 25
12:18
Kitart a németek optimizmusa (Privátbankár)
Kissé emelkedett az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.
márc. 25
12:18
Mi történik?! Újabb hármas karambol az M0-snál (Alternatív Energia)
A 6-os főút főváros felé vezető oldalát lezárták, hosszan torlódik a forgalom.
márc. 25
12:20
Brókerbotárny, fiktív kötvény: teljesíti a Beva az MNB kérését? (Privátbankár)
Az MNB kezdeményezi a Befektető-védelmi Alapnál (Beva), hogy kártalanítsa azokat az ügyfeleket is, akik fiktív kötvényt vásároltak. A Beva jogászai még vizsgálják az ügyet.
márc. 25
12:20
Nyomkövetővel (?) a lábán tört be a házba (Alternatív Energia)
A férfi végül zsákmány nélkül távozott, és eljárás is indult ellene.
márc. 25
12:21
Szigorítanák az árubemutatók szabályait (Infostart)
Tovább szigorítana az árubemutatókra vonatkozó szabályokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca ezért egyeztetést kezdeményezett a társhatóságok és civil szervezetek bevonásával - hangzott el a tárca és a KDNP közös sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
márc. 25
12:24
Hummusz fűszeres fenyőmaggal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 konzerv főtt csicseriborsó (400 g) 1/2 dl olívaolaj 1 citrom leve 3 gerezd zúzott fokhagyma 2 kávéskanál őrölt római kömény 3 evőkanál tahini (szezámmagpüré) 4 evőkanál joghurt 3 evőkanál fenyőmag 3 evőkanál vaj 2 kávéskanál pirospaprika
márc. 25
12:24
Nyomkövetővel a lábán tört be egy házi őrizetes férfi (Blikk)
Nyíregyháza - Nyomkövetővel a lábán tört be egy budapesti lakásba egy házi őrizetben lévő méhteleki férfi, akinek az elfogását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának ügyeletese szervezte meg Nyíregyházáról - közölték szerdán a rendőrség honlapján.
márc. 25
12:26
Tükörtojás süti (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 3 tojás 19 dkg cukor 19 dkg liszt 75 ml étolaj 75 ml meleg víz 6 gramm sütőpor A krémhez: 4 dl tej 1 csomag vaníliás cukor 4 evőkanál búzadara 20 dkg margarin 20 dkg porcukor 30 dkg túró 1 db citrom leve és reszelt héja A tetejére: 20 gr zselatin 1 doboz (740 gramm) félbevágott őszibarack barackbefőtt 5 dl befőttlé 1 evőkanál cukor
márc. 25
12:30
Háromnapos gyász Németországban (Gondola)
A törvényhozás alsóháza, a Bundestag szerdai ülésén is megemlékeznek az áldozatokról
márc. 25
12:30
A Cartoon Network 24 órás lesz (Kreatív Online)
A kiterjesztett műsorsáv miatt tartalma is bővül.
márc. 25
12:30
Újra nyomoznak a szekszárdi választás miatt (Blikk)
márc. 25
12:30
Tarsoly Csaba visszaveszi a Quaestor vezetését! (Blikk)
Budapest - Tarsoly Csaba visszaveszi a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit.
márc. 25
12:30
Száz embert vesz fel az EY Magyarország (HR Portál)
Az EY tanácsadó cég száz új munkatárssal bővíti létszámát hazánkban a nyáron kezdődő új pénzügyi évben. A most csatlakozó munkatársak idővel a cég külföldi irodáinál is kipróbálhatják majd magukat - közölték portálunkkal.
márc. 25
12:30
Varga szavaira felrobbant a Telekom (Portfolio)
Felülvizsgálhatja a kormány a távközlési szektor adóztatását, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A hírre nagyot emelkedett a Telekom árfolyama. Magyarország felülvizsgálhatja a...
márc. 25
12:30
Miami tenisztorna: Nehéz meccs vár Babosra (Agroinform)
Szerdán beindul a nagyüzem Miamiban, pályára lép többek között Babos Tímea és Viktorija Azarenka is.
márc. 25
12:32
Vasárnap jön a nyári időszámítás (Gondola)
29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat, ezzel egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást lehet megspórolni - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszer-irányító (Mavir) Zrt
márc. 25
12:34
Megtiltották az IS betűjelet az osztrák rendszámtáblákon (Gondola)
Helyhatósági illetékesekkel konzultálva, akik különösen határozottan szorgalmazták a betiltást, a "minisztérium javaslatot tett arra, hogy ne adjanak ki ilyen rendszámtáblákat a betűjel jelentése miatt" - közölte Andrea Heigl, a közlekedési tárca szóvivője
márc. 25
12:36
Önként kérték a pénztárgépet – így tisztítanák meg magukat a pénzváltók (Privátbankár)
A Pénzváltók Országos Egyesülete kérte, hogy kötelezően írják elő az üzletek számára a géphasználatot.
márc. 25
12:36
Quaestor - Tarsoly beismerte: hibát követett el (Alternatív Energia)
Miközben bejelentette visszaveszi vezetői tisztségeit, a kormányfő elismerte, ő rendelte el a KKM-pénz kivételét.
márc. 25
12:36
Simicskának csak a szar lottósorsolás maradt a köztévében (444.hu)
Borbás Marcsi, Bagi-Nacsi, Fábry Sándor. Hetente tízmilliók mennek el a kiszervezett, közszolgálatinak nehezen nevezhető hülyeségekre.
márc. 25
12:36
A versenytársak segítenek a Germanwingsnek (Gondola)
A Germanwings szóvivőjének tájékoztatása szerint nagyjából 40 járaton más légitársaság szállítja az utasokat szerdán
márc. 25
12:38
Paks II - Ki kell adni az adásvételi szerződést (Alternatív Energia)
Az MNV Zrt. korábban azzal utasította el az adatigénylést, hogy az üzleti titkokat tartalmaz.
márc. 25
12:38
Az ember, akinek egy nyomkövető sem tudta elvenni a kedvét a bűnözéstől (444.hu)
Nyomkövetővel a lábán tört be egy budapesti lakásba egy házi őrizetben lévő férfi. Annyira hülye volt, hogy fel is vette a mobiltelefonját, amikor az őrzésével megbízott rendőr hívta.
márc. 25
12:39
A pénzváltóknak is kötelezővé tennék az e-kasszák használatát (Infostart)
A pénzváltók számára is kötelezően előírnák az online pénztárgépek használatát - nyilatkozta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 hírcsatornának.
márc. 25
12:39
Nyomkövetővel a lábán ment betörni (Metropol)
Házi őrizetben volt, illetve lett volna. A betörésben nem tudott megszerezni semmit, utána pedig elfogták.
márc. 25
12:40
Kiderült, miért nem kellett William Gibson ötlete az X-akták egyik részéhez (444.hu)
A világhírű sci-fi-író sztorija egy elátkozott weboldalról szólt volna.
márc. 25
12:48
Újra vizsgálják a szekszárdi választási csalást (Infostart)
A Legfőbb Ügyészség felülvizsgálta az őszi önkormányzati választás rendje elleni bűntett miatt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatott nyomozás iratait és ez alapján Polt Péter további nyomozásra utasította a tolnai ügyészséget.
márc. 25
12:48
Az OPNI-ból épül meg az új budapesti kórház? (Gondola)
Valószínűleg az OPNI adhat majd helyet az új budapesti kórháznak – értesült az InfoRádió
márc. 25
12:48
Filmet rendez Bradley Cooper (Blikk)
márc. 25
12:48
A csehországi cégek egyharmadát külföldiek irányítják (ProfitLine)
Külföldi állampolgárok irányítják a több mint 250 embert foglalkoztató csehországi cégek egyharmadát - derült ki abból a felmérésből, amelyet az Anderson Willinger csoport készített az év elején Csehországban 350 nagy cég vezetői körében.
márc. 25
12:48
Kabaré: ismét Tarsoly a Quaestor élén (Portfolio)
Tarsoly Csaba visszaveszi a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit azt követően, hogy Tarsolyt március 16-án az üzleti világban nem ismert Orgován Béla váltotta. Ezzel tovább színesedik a...
márc. 25
12:48
Kész, vége! Újabb multi vonulhat ki Magyarországról (Pénzcentrum)
Első lépésként a dunaújvárosi gyár kapacitásának csökkentését tervezik....

Keresés