2015. július 9. csütörtök

júl. 9
10:43
Óvatosan mozgolódik a forint (Portfolio)
Április közepe óta már 7,5 százalékkal gyengült a forint az euró ellenében, méghozzá annak ellenére, hogy maga az euró is gyengült az elmúlt időszak görög eseményeire. Csütörtökön így már 318 körüli...
júl. 9
10:44
Horror: a korábbi Ronald McDonald rajta maradt a szerepen (444.hu)
Joe Maggard, a 9 hivatalos Ronald McDonald közül a 8., aki 1995 és 2007 között szolgált, egy guardianes dokumentumfilmben boldogan mesélt azokról az időkről. De az is kiderült, hogy annyira beleélte magát a szerepbe, hogy a bohóc felülkerekedett benne. Itt … Folytatás
júl. 9
10:45
John Lennon szelleme kísérti McCartney-t (BorsOnline)
Nagy port kavart az Egyesült Királysában Sir Paul McCartney kijelentése, mely szerint John Lennont felértékelte a halála és valójában közel sem volt annyira zseniális dalszerző, mint azt mindenki gondolja.
júl. 9
10:45
Távoznia kell: Vida Ildikó ideje lejárt! (Blikk)
Varga Mihály pénzügyminiszterrel készített interjút a Figyelő, mely során szó esett a görög helyzetről, Vida Ildikóról, Indiáról, és a bankokról is – írja az index.hu.
júl. 9
10:45
Örülhetnek a szállodások (Portfolio)
2015 májusában többen töltötték idejüket a magyar szálláshelyeken, a vendégforgalom 3,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ebben elsősorban a belföldi turistáknak volt nagy szerepe, akik 6,1...
júl. 9
10:45
Ruszinkó Ádám: biztató eredmények a turizmusban (Infostart)
Biztatóak a turizmus eredményei, az ágazatban évek óta dinamikus bővülés tapasztalható - kommentálta a legfrissebb adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
júl. 9
10:45
Amputálták két petárdázó amerikaifutball-játékos ujját is (Infostart)
Petárdázás miatt két profi amerikaifutball-játékosnak is amputálni kellett az ujját. Az NFL-es New York Giants-ben szereplő Jason Pierre-Paul és a Tampa Bay Buccaneersben játszó C.J. Wilson is komoly sérüléseket szenvedett.
júl. 9
10:45
Javultak a fogyasztói várakozások (Kreatív Online)
A vásárlási hajlandóság picit nőtt a Gfk szerint.
júl. 9
10:45
Visszakerült a helyére a Limpiászi kereszt Lillafüreden (Blikk)
júl. 9
10:45
Ne késlekedjen a viharkárok bejelentésével! Sok vitás eset lehet (Adózóna)
Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, az igényeket azonban legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd.
júl. 9
10:47
Csúnyán megjárta a viharral Hajdú Péter - Fotó! (Blikk)
Budapest – Hatalmas károkat okozott a szerda esti vihar, az időjárás nem válogat, hírességek éppúgy pórul járnak, mint bárki más. Hajdú Péter ezúttal a kerítése miatt bosszankodhatott, amire egy hatalmas fa dőlt rá.
júl. 9
10:48
Több mint négyszáz fogyasztónál nincs áram Fejérben (Metropol)
Fejér megye 12 településén van még áramkimaradás a kisfeszültségű hálózatokban a szerda délutáni vihar miatt, ez 431 fogyasztót érint csütörtök reggel.
júl. 9
10:48
"Feléledő" fekete lyukat figyeltek meg (hirado.hu)
A fekete lyuk a 42 millió fényévre lévő NGC 660 polárgyűrűs galaxis szívében található.
júl. 9
10:48
A kis- és középvállalkozások mától pályázhatnak kapacitásbővítésre (ProfitLine)
Mától nyújthatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások konkrét fejlesztési elképzeléseiket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent két, a versenyképességet javító, kapacitásbővítést támogató felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
júl. 9
10:48
Orrszarvúra hajazó dinoszauruszfajt fedeztek fel a tudósok (ATV)
Nemrég egy olyan dinoszauruszfajt fedeztek fel a tudósok, amelynek az orrán is van szarva. A neve Wendiceratops pinhornensis.
júl. 9
10:48
Európa Liga: Íme, a három legérdekesebb EL-meccs (Agroinform)
Alábbi cikkünkből kiderül, hogy mely három találkozó tűnik a legérdekesebbnek csütörtökön az Európa Ligából.
júl. 9
10:50
Több mint hétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (hirado.hu)
A 764 migráns között 59 gyermek volt.
júl. 9
10:50
Magyarországot közvetlenül nem érinti a Déli Folyosó bővítésének leállítása (ProfitLine)
Közvetlenül, rövid távon nem érinti Magyarországot az, hogy a Gazprom leállította a tervezett Török Áramlathoz csatlakozó oroszországi vezetékrendszer, a Déli Folyosó bővítését - mondta Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
júl. 9
10:52
Cél a nemzetiségek megmaradása, mondta Soltész (hirado.hu)
2016-ban a nemzetiségi terület támogatására több mint nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre, kétmilliárd forinttal több, mint az idén.
júl. 9
10:57
New York órákig zárva volt, vajon véletlen? (Privátbankár)
Fordult a szokásos napi menet: most az akadozó kereskedésű Amerikában szórták ki a papírokat, Kínában vették. Európa, sőt még a BÉT is emelkedik, az olaj, az arany és az ezüst is gyógyul a nagy esés után. A görög ügyben hétvégéig nyugalom van, a komoly döntés napja vasárnap lesz.
júl. 9
11:03
Nem volt véletlen Rékasi motorbalesete (Blikk)
Budapest – Nem a véletlennek köszönhető Rékasi Károly (52) balesete! – legalábbis ezt állítja a Story magazin, amely szerint a színész figyelmezető intést kapott a sorstól múlt kedden, amikor is balesetezett motorjával.
júl. 9
11:03
Megverte alkalmazottját a saját főnöke, mert felmondott - Videó! (Blikk)
New York - A felvételen egy kávéházi menedzser látható, amint kissé egyoldalú verekedésbe kezd alkalmazottjával, aki az információk szerint éppen akkor közölte felmondását munkaideje közben - írja a mirror.co.uk.
júl. 9
11:03
Lottónyertes: miskolci lenne az ötmilliárd tulajdonosa? (BorsOnline)
Úgy tűnik, egyre több infó derül ki a rejtélyes lottómilliárdosról.
júl. 9
11:03
Palócz Éva: Görögországot nem lehet kitenni az eurózónából (Infostart)
A görögök maguknak köszönhetik jelenlegi helyzetüket, és a megoldási kísérletekben is megmutatkozik az, ami bajba sodorta őket: a fegyelmezetlenség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palócz Éva, a Kopint Tárki Zrt. vezérigazgatója. Úgy véli, a kedvező nemzetközi gazdasági környezetben jók a magyar gazdaság növekedési esélyei is.
júl. 9
11:03
Ételek és gépek szürreális montázsai (Kreatív Online)
Láttak már paradicsomos húsgombócot cipelő ipari targoncát? Ha nem, most mutatunk egyet.
júl. 9
11:03
Űrmegfigyelő központot kezdett működtetni Dél-Korea (Blikk)
júl. 9
11:03
Olasz, főzött, vizes, bio, esetleg fűszeres... hogyan készül a fagylalt? (Édenkert)
A jeges édességet már több, mint 5000 éve nyalja az emberiség. Amit otthon készítünk, annak receptje gyors és egyszerű. De hogyan és mióta készítik a "nagyok"?
júl. 9
11:05
Fehér virágot visz édesapja sírjára Bajor Marci (Blikk)
Budapest – Mindig ugyanazt a fehér virágot viszin édesapja sírjára Bajor Marci. A Story magazinnak adott interjújában a fiú elárulta nagy szüksége volt az elmúlt egy évre, hogy feldogozhassa édesapja halálát. Szerencsére a barátai nagyon sokat segített neki.
júl. 9
11:05
Szörnypatkány! Valódi vagy kamu? - Videó! (Blikk)
Grimsby – Hatalmas méretű patkányt fogott egy férfi az Egyesült Királyság egyik kikötőjében.
júl. 9
11:06
Biztató eredmények vannak a turizmus területén (hirado.hu)
Az ágazatban évek óta dinamikus bővülés tapasztalható.
júl. 9
11:06
Varga: átalakítások, személyi változások lesznek a NAV-nál (ATV)
Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mostani vezetését, ezért szükség lehet személyi változásokra is - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában.
júl. 9
11:07
Nem minden sonka magyar, ami annak látszik (Blikk)
Magyarország - A boltokban kapható sonkáknak csak a fele magyar, a joghurtoknál még kisebb a magyar termékek aránya.
júl. 9
11:08
12 milliárd eurós az athéni kormány javaslatcsomagja (hirado.hu)
Idén ismét 3 százalékkal csökken Görögországban a hazai össztermék.
júl. 9
11:08
Balázs: nagy tétekben megy a játszma most Európában (ATV)
Nagy erőpróba a kialakult helyzet Görögországnak és az uniónak, azon belül is az euróövezetnek – ezt Balázs Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 9
11:10
Óriási meglepetést okozott egy 11 éves beteg kislánynak Taylor Swift (hirado.hu)
Az énekesnő híres nagylelkűségéről, így ez alkalommal is mélyen a zsebébe nyúlt.
júl. 9
11:12
Az egyetemisták több mint a fele menne külföldre dolgozni (HR Portál)
A magyar egyetemisták átlagosan 50 ezer forintból élnek havonta, élelmiszerre, utazásra költenek a legtöbbet. Elhelyezkedési esélyeiket pozitíva értékelik, 63 százalék kipróbálná magát külföldön, 52 százalék akár több évig is, 37 százalék végleg le is telepedne, írja a Magyar Nemzet az Aktív Fiatalok Kutatócsoport felmérése alapján.
júl. 9
11:15
Ez az összeomlás már nem csak a kínaiaknak fáj (Portfolio)
Néhány hét leforgása alatt jelentős zuhanást szenvedettek el a kínai részvénypiacok, aminek a hatására egyre többen tartanak attól, hogy a kínai pénzügyi rendszer egésze kerül nehéz helyzetbe, ami...
júl. 9
11:15
Gyertyafényes vacsora keretében adta át Rogán Cecília a róla készült titkos és vaskos szexi albumot Rogán Antalnak (444.hu)
Mert egy házasságban sohasem hunyhat ki a tűz.
júl. 9
11:15
Miriuta újra Romániában vállal munkát (Sport365)
Miriuta László lesz a Szuperkupa-győztes Targu Mures edzője, ezt maga az érintett erősítette meg a román Digisport csatornának.
júl. 9
11:17
Schobert Norbert le akarja védetni az alkoholmentes vbk és alkoholmentes fröccs kifejezéseket :DDDDD (444.hu)
Miféle hátborzongató dologra készül a jó öreg guru?
júl. 9
11:17
FIFA-világranglista: nagyot javítottunk, óriási meglepetések a top 10-ben (Sport365)
A Copa Américán a döntőben vereséget szenvedő Argentína vette át az első helyet a FIFA legfrissebb világranglistáján, amire hét éve nem volt példa, a spanyolok már a tízben sincsenek.
júl. 9
11:21
Mikrobuszt toltak, amikor beléjük rohant a kocsi (BorsOnline)
Öten sérültek meg egy balesetben a 76-os főúton. A férfiak épp egy mikrobuszt toltak, amikor a járműbe hátulról egy személyautó belerohant.
júl. 9
11:21
Háromhavi jutalmat kapott a vitorlázó polgármester (Blikk)
Budaörs - Háromhavi jutalmat szavaztatott meg saját magának Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, majd elment a Kékszalag vitorlás versenyre írja a Hír24.
júl. 9
11:21
Kislánya miatt nem költözik össze párjával Dobó Kata (Blikk)
Budapest – Kislánya miatt nem költözik össze szerelmével Dobó Kata (41) – írja a Story magazin.
júl. 9
11:21
Csokis rudacskák (Mindmegette)
175 g vaj 60 g kristálycukor 175 g finomliszt pár csepp vaníliaesszencia 90 g főzőcsokoládé
júl. 9
11:21
Varga: meggyengült a bizalom a NAV iránt - hetilapszemle (Infostart)
Meggyengült a közbizalom a NAV iránt, így személyi változások várhatók - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban. A Heti Válasz pedig a nyaralóknak segít: megnézte, melyik mobilszolgáltató kínálja a legkedvezőbb roaming-tarifákat.
júl. 9
11:21
Elfogták a nigériai merényletek kitervelőjét (Infostart)
A nigériai hadsereg őrizetbe vette azoknak a robbantásos merényleteknek a megszervezőjét, amelyeket a héten követtek el Jos és Zaria városokban, és amelyekben 69 ember életét vesztette - jelentette be csütörtökön a nigériai védelmi minisztérium.
júl. 9
11:21
3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban (Blikk)
júl. 9
11:21
3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban (ProfitLine)
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,9, a belföldi vendégeké 6,1 százalékkal nőtt májusban, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 9
11:23
Hurrá, idén repülünk a Borssal! (BorsOnline)
Fortuna ezúttal egy székesfehérvári családra mosolygott, akiknek ölükbe hullott a szerencse. Egyhetes egyiptomi nyaralást nyertek Handlerék.

Keresés