A modern technológia pontosabb adatai segítségével Észtország 112 négyzetkilométerrel nagyobb lett, ebbe 834 sziget is beletartozik, ezeket a korábbi mérések kihagyták a számításból.
Legalábbis a most készült georadar felvételek szerint. Arról a legendás náci páncélvonatról van szó, amely 1945-ben tűnt el a környéken összerabolt kincsekkel a vagonokban.
London – Tőzsér Dániel (30) mégsem igazol a Ferencvárosba, a válogatott focista az angol bajnokság másodosztályában szereplő QP Rangershez szerződött. A most aláírt kétéves megállapodás egy esztendővel meghosszabbítható, ha a felek kölcsönösen elégedettek lesznek.
Új partnert talált és folytatja munkáját a finn Mikulások Irodája, amely nemrég súlyos pénzügyi válságba került - közölte az irodának otthont adó észak-finnországi város.
Budapest — Újabb mélyponton a magyar foci, már Liechtenstein is megelőz minket az európai szövetség (UEFA) koefficiensek (együtthatók) szerinti rangsorában!
A főváros X. kerületében, egy lakótelep szomszédságában van az egyik legfelkapottabb „menekült-elosztó”. Az arra elhaladó közel-keleti emberek tucatjait láthatja bolyongani vagy a fűben feküdni, esetleg a rendre 6-8 ott parkoló taxi sofőrjeivel alkudozni. A környékbeliek hetek óta szenvednek lakókörzetük megváltozott profiljától, a telepiszkított játszóterektől és a hajnalig tartó zajongástól. A…
Budapest — Thomas Doll (49) jubilál! A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szombaton (M4, 20.30), a Paks ellen 50. első osztályú mérkőzésén ül a fővárosi együttes kispadján.
A lengyel kulturális örökség legfőbb őre "99 százalékig" biztos abban, hogy létezik egy náci páncélozott vonat a föld alatt a délnyugat-lengyelországi Walbrzych térségében.
Az ország déli határán épülő kerítés nem akadályozza, csak felgyorsítja az átvándorlók áradatát, ami a kormány felelőssége - jelentette ki az MSZP elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Budapest — Kellemetlen helyzetbe került Völgyesi Gabi (38). A popkarrierje mellett jogászként is dolgozó énekesnőt az egyik potenciális ügyfele zaklatta levelekkel pusztán azért, mert nem akarta, illetve – idő híján – nem tudta elvállalni a jogi képviseletét.
Az iráni kormány közölte, hogy nem koncertezhet Teheránban a berlini Staatskapelle, amelynek vezetője az izraeli állampolgársággal is rendelkező Daniel Barenboim sztárkarmester és zongorista.
Ferenc pápa a szentszéki államtitkárságon keresztül válaszolt annak az olasz írónőnek a levelére, akinek műveit Luigi Brugnaro velencei polgármester nyáron a tiltott gyerekkönyvek listájára helyezte az általuk hirdetett genderelmélet miatt.
Ismeretlen tettesek az éjjel egy észak-németországi faluban megpróbáltak felgyújtani egy lakást, amelyben menekültek élnek, a támadásban nem sebesült meg senki. Pénteken nap közben egy Lübeckben történt incidensről is beszámolt a német rendőrség.
Bár az ázsiai tőzsdéken ma is igen jó volt a hangulat, az elmúlt napok csapkodását követően a nyugat-európai tőzsdéken a tegnapi zárószintek körül folyt a kereskedés. A hazai piacon ugyanakkor adták...
Viszonylag gyorsan kiheverte hajnali gyengélkedését a forint. Délután pedig a többi régiós devizával együtt menetelt, majd az esti órákban ismét egy kisebb gyengülés jött.Kissé gyengült a forint 2015...
Szigetszentmiklós — Úgy tűnik, minden megpróbáltatást kibír Simó Vivien és párja, Laci párkapcsolata! A Blikk megtudta: Rippel Feri exfelesége és az ő szerelme fél évvel ezelőtt költözött közös lakásba a gyerkőcökkel, ám az összecsiszolódás finoman szólva sem megy zökkenőmentesen.
Több adatból is látszik, hogy egyre népszerűbb a családok otthonteremtési kedvezménye. Az adóhivatal tapasztalatai szerint is élénk érdeklődés övezi a 2015. július 1-jén hatályba lépett lakásépítéshez, -vásárláshoz igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatást.
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz pártállami megfigyelésre készül: a Belügyminisztérium legújabb törvénytervezete szerint a kormány a teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és profilozását tervezi, lehetővé téve az állampolgárok telefonjainak valós idejű lehallgatását és internetforgalmuk megfigyelését.
Az Electrolux háztartási gépgyártó egyik észak-olasz üzeméből Magyarországra helyezik át a hűtűgépgyártás egy részét - jelentette a pénteki olasz sajtó. Az Electrolux vezetősége bejelentette,...