Magyarország csak a 33. helyen áll abban a rangsorban, amelyet a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőjének végeztével az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) készített el a klubcsapatok szereplése alapján.
Miskolc - Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt keres a rendőrség egy nőt, akinek halott csecsemőjét Miskolc egyik utcájában találták meg - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Mint megírtuk, Lengyelországból érdeklődnek a Videoton egyik legértékesebb futballistájának számító Gyurcsó Ádám iránt. A 24 éves, 12-szeres válogatott szélső a Lech Poznan elleni Európa-liga-mérkőzést követően nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban az NSO Tv-nek.
A KSH adatai alapján az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent a tankönyvek ára, azonban a tanévkezdés során a könyvbeszerzés mellett jelentkező, akár több tízezer forintot is elérő egyéb kiadás különösen a többgyermekes családok számára jelenthet óriási terhet. A Nézőpont Intézet kutatása szerint előfordul az is, hogy a szülők inkább más költségen spórolnak, csak hogy a gyermek(ek)nek minden…
Bár továbbra is gyatra a hitelezés, és nagy a szakadék az egyes bankok között, kezd értelmezhető szintre kerülni a szektor profitabilitása. Az MNB ma közzétett friss adatai szerint 78,1 milliárd...
Az elérhetetlen kft-t papíron egy ukrán férfi vezeti. Érdekesség, hogy az ukrán ügyvezető magyar kézbesítési megbízottja korábban állami támogatásokat is kapott.
Az Alfa Romeo nagy visszatérését jelentő Giulia végleges verzióját már bemutatták, ám néhány simítás még hátravan a sorozatgyártásig. Ennek részeként a legendás zöld pokolban is bevetették a hátsókerékhajtású, prémium középkategóriás szedán csúcsverzióját: a Giulia QV a Nordschleifét 7 perc 43 másodperc alatt hódította meg.
Az állami földek egy részének, 300-380 ezer hektárnyi földterület értékesítésébe kezdhet a kormány - dőlt el a legutóbbi kormányülésen. A költségvetés több száz milliárd forintos bevétellel...
Idén több mint 100 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük 33 ezer azonban nem jutott be egyetemre vagy főiskolára. Ők a fellebbezés és a pótfelvételi eredményeiben bízhattak egészen augusztus végéig, akiknek azonban így sem sikerült bebiztosítaniuk helyeiket az őszi félévre, még mindig beiratkozhatnak külföldi, de itthon végezhető főiskolai képzésekre.
Bár az ázsiai tőzsdéken ma is igen jó volt a hangulat, az elmúlt napok csapkodását követően a nyugat-európai tőzsdéken meglehetősen nyugodt hangulatban indult a kereskedés. Az irányadó indexek csupán...
2 db TV-paprika 4 db paradicsom 2 db chili 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 20 dkg csípős kolbász 10 dkg rizs 1 db tojás só őrölt fekete bors őrölt csípős pirospaprika 2 dl paradicsomlé 1 dl víz 1 db marhahúsleves kocka 1 gerezd fokhagyma 2 db nagyobb krumpli 1 dl tejföl petrezselyemlevél
Rövid távú hitelezési műveletek keretében a kínai jegybank 60 milliárd jüant pumpál a bankrendszerbe. A kínai jegybank pénteki közleménye szerint a hét napos hitel átlagos kamata 2,35%. A Reuters...
A forint az egyik legkevésbé sérülékeny fizetőeszköz a feltörekvő piaci devizák között, és a visegrádi négyek devizái a jövőben is felülteljesítők lehetnek – derül ki az ING MTI-hez eljuttatott elemzéséből, amely a hét eleji piaci esés hatásait járta körbe. Az ING elemzői négy makrogazdasági kockázat – a Fed kamatemelési ciklusának kezdete, az olajárak változása, a ...
Minden állam önrendelkezésből fakadó legalapvetőbb joga és kötelezettsége határainak védelme, ezért a magyar és az uniós állampolgárok védelme érdekében minden megengedett módon fel kell lépni a nemzeti és európai normákat megszegőkkel szemben - jelentette ki az igazságügyi miniszter az MTI-nek pénteken Szegeden.
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második győzelme után kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság pénteki napján. A 78 kilós Joó Abigél viszont kikapott második meccsén, így helyezetlenül zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.
A Videoton kettős vereséggel búcsúzott el az Európa-ligától a playoffkörben, miután a Lech Poznan idegenben és hazai pályán is legyőzte a székesfehérvári együttest. Magyar csapat így nem került a főtáblára a lengyeleknél azonban három magyar légiós is szerepel. Maciej Skorza vezetőedző után ezért Piotr Rutkowskit, a Lech alelnökét is megkérdeztük róluk.
A Fiat Chrysler Automobiles csoporthoz tartozó Ferrarinak hamarosan új vezérigazgatója lehet. A jelenleg 68 éves vezérigazgató nyugdíjazása miatt, a Fiat csoport vezére Sergio Marchionne veheti át a Ferrari vezetését is.
A milliomosok száma ráadásul úgy emelkedett 41 százalékkal az elmúlt években, hogy a háztartások átlagos jövedelme mindössze két százalékkal nőtt 2011 óta.
Hetvenegy holttest is lehet az Ausztriában talált magyar rendszámú teherautóban, amely sajtóértesülés szerint egy zűrös cégé volt. A Hvg.hu most azt írja, talán megvannak az embercsempészek, akik hagyták megfulladni a menekülteket.