Dmitrij Peszkov munkája az, hogy a korrupt ellenzéket támadja. Most viszont az lesz a dolga, hogy elmagyarázza, miért volt rajta egy 400 ezer eurós karóra.
A görög tőzsdét végül sikerült nagy nehezen megnyitni. Sok tényező miatt nem tud úgy működni a piac, ahogy június 26 előtt, miután az ország helyzete sokat romlott azzal, hogy nem egyezett meg hitelezőivel még a második mentőcsomag lejárta előtt. A bankrészvényeknél külön kérdések is felmerülnek a várható feltőkésítések miatt.
A kánikula sem riasztja vissza a rendszeres sportolókat a mozgástól. Ki a tűző napon, ki légkondicionált edzőteremben, ki otthon égeti a kalóriákat. Balog Tamás fitnesztanácsadó segít abban, mit, hogyan, hol és mikor sportoljunk a melegben.
Lezuhant egy forgalmas piacra hétfőn a kormányerők egyik harci repülőgépe hétfőn Észak-Szíriában, aminek következtében sok civil életét vesztette - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport.
A Mediaworks vezetése 2015. augusztus 3. napjától a Nemzeti Sport általános főszerkesztő-helyettesét, Murányi Andrást nevezte ki a Népszabadság főszerkesztőjének.
A Magyar Nemzeti Bank törekszik a világ élvonalába tartozó, illetve a regionálisan vezető pénzügyi intézményekkel kialakított kapcsolatok erősítésére, nemzetközi együttműködési háló kialakítására.
A szépségkirálynők meztelen képeiből óriási botrány szokott lenni, már, ha a választás előtt készülnek, utána meg sorban állnak a magazinok az aktképekért. Ez utóbbi történt Olivia Culpoval, a 2012-es Miss Universe választás győztesével is.
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet tizenegy tagját vette őrizetbe az olasz rendőrség hétfőn. Leleplezték azt is, hogy miként tartotta a kapcsolatot embereivel az 1993 óta körözött maffiavezér, Matteo Messina Denaro.
Az Audi modellpalettája konkurensei kínálatához hasonlóan hihetetlen tempóban bővül, olyannyira, hogy az ősszel esedékes frankfurti seregszemlén egy újabb crossover érkezése kavarja fel az állóvizet a négykarikások standján. Noha az ingolstadtiak hivatalosan még nem nyilatkoztak az ügyben, biztos forrásból szivárgott ki az újdonság híre.
A boltos problémázik, ha túl nagy címletet adunk, vagy a pénz picit sérült, esetleg ragasztott. A Pénzcentrum összefoglalja, milyen bankjegyet fogadhatnak el a boltokban, és melyek azok, amiket nem kötelesek.
Alapvetően az elektromos autók, valamint az okostelefonok és az egyéb modern elektronikai eszközök terjedése miatt nőtt meg szerte a világban az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtároló képességű lítium iránti kereslet – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a lítium ára…
A felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak a Buda-Cash károsultak - közölte hétfőn a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN).
Mint megírtuk, hétfőn, tíz órától megkezdődött a jegyárusítás a szeptember 4-i (20.45, Üllői út) Magyarország–Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. Az érdeklődés hatalmas volt, a szurkolóknak azonban rossz esetben órákat kellett várakozniuk arra, hogy megvehessék a belépőket. Az MLSZ online jegyértékesítő rendszere a hatalmas túlterhelés miatt összeomlott, a szövetség elnézést kért a…
Bár a legtöbb embert befolyásoló rész, a jelzálogalapú devizahitelek rendezésén már többé-kevésbé túljutottunk, százezrek vannak, akiknek csak most kezdődik a banki elszámolás.
Jól sikerült a Honda Motor második negyedéve, az adózott eredmény jelentős mértékben emelkedett a legutóbbi negyedévben, sőt az elemzői várakozásokat is felülteljesítette. A vállalat kiemelkedően jól...
Több mint 20 százalékos zuhanással nyitott újra öthetes zárás után az athéni tőzsde, miközben a beszerzésimenedzser-index soha nem látott mélypontra jutott az össztermék (GDP) mintegy 15 százalékos hazai zsugorodását jelezve.
Az exportáló kkv-k száma már egy ideje szépen növekszik, a kedvező pénzügyi konstrukciók pedig néhány éven belül megsokszorozhatják az ilyen vállalkozásokat.
Júniushoz képest visszaesett a beszerzésimenedzser-index, így most a stagnálást jelentő 50,0 ponton áll. A nyári pangás a GKI Gazdaságkutató előrejelzésére is rányomhatta bélyegét.
Alig mozdult el 14 havi csúcsértékéről az euróövezeti beszerzési menedzser index, ezen belül pedig Németország is a várakozásoknál kedvezőbb eredményt ért el.
A Mediaworks vezetése hétfőtől Murányi Andrást nevezte ki a Népszabadság főszerkesztőjének - közölte az a társaság. Korábban a szakember testvére is a lap élén állt. Az új főszerkesztő azt mondta az InfoRádiónak: először a szerkesztőséggel osztja meg programjának részleteit, augusztusban.
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet tizenegy tagját vette őrizetbe az olasz rendőrség hétfőn. Leleplezték azt is, hogy miként tartotta a kapcsolatot embereivel az 1993 óta körözött maffiavezér, Matteo Messina Denaro.