Az MSZP felülvizsgálati kérelmet nyújt be hétfőn a Kúriához a párt által kezdeményezett, a vasárnapi zárva tartás eltörléséről szóló népszavazás ügyében hozott nemzeti választási bizottsági döntés miatt.
Hatalmas érdeklődés mellett indult el a jegyértékesítés hétfőn délelőtt a Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre - tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az MTI-t. Az igénylés a vártnak a többszöröse volt, emiatt akadozott az internetes értékesítés.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meg fogja tenni a szükséges lépéseket azokkal az atlétákkal szemben, akikről bebizonyosodik, hogy doppingoltak – reagált Thomas Bach, a NOB elnöke a vasárnap kirobbant legújabb atlétikai doppingbotrányra.
A babakötvényekből eddig 17 milliárd forintnyit vásároltak a megtakarítók, emellett 800 milliárd forint lakossági állampapír és egymilliárdnyi euró kötvény van a magánbefektetők birtokában - mondta Balatoni Ildikó, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese hétfőn délelőtt az M1 aktuális csatornán.
Az eurózóna csak egy transzfer-unióra emlékeztet, semmint egy érett gazdasági és pénzügyi unióra. Az átalakítás valódi (valuta) unióvá nagyon nehéz faladat, de nemcsak a számos elvi és technikai...
A nemzetközi szövetség (AIBA) döntése miatt a magyar ökölvívó-válogatott a legjobbja, Harcsa Zoltán nélkül vesz részt a vasárnap kezdődő szófiai Európa-bajnokságon, amely kvalifikációs viadal az októberi világbajnokságra.
Mórahalom térségében elkezdődött a határzár építése. Katonák acélkarókat vernek le az ideiglenes biztonsági határzár építésén a magyar-szerb határon, amelyek a NATO-drótból épített háromszintes gúlák tartására szolgálnak.
Ha ma valaki magyar nyelven közvetlen uniós forráshoz szeretne jutni, a most elindult weboldalon három kattintással eléri – mondja Kiss Antal, az Magyar Fejlesztési Központ vezetője. Egy magyar pályázati sikersztorikat bemutató blog is indult ugyanazon a napon. Forrás: GazdaságTV.hu
Imperial Beach – Amikor a hullám csóválja! Kutya melegben pattantak szörfdeszkára a vízimádó ebek a világ talán legállatibb szörfbajnokságán a kaliforniai tengerparton.
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet tizenegy tagját vette őrizetbe az olasz rendőrség hétfőn. Leleplezték azt is, hogy miként tartotta a kapcsolatot embereivel az 1993 óta körözött maffiavezér, Matteo Messina Denaro.
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál egyetlen másodpercet sem vesztegetnek el a nyári átigazolási időszakban. A párizsi együttes szinte biztos, hogy lecsap a Manchester United ászára, Ángel Di Maríára, ám a hírek szerint nem ő lesz az egyetlen klasszis érkező.
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, csapatkapitánya, Szakály Péter sérülése miatt nem tud elutazni a norvég Rosenborg elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára. A Loki 3–2-es hátrányt szedett össze az első, debreceni mérkőzésen.
Nyíregyháza - Sokat látott keresztapaként mozgatta a szálakat éveken keresztül egy nyíregyházi ügyvéd, aki igyekezett ellehetetleníteni a rá vadászó nyomozók és hatóságok munkáját.
Emlékeznek még az előző generációs Audi Q7 6-literes, V12-es dízelmotorral szerelt változatára? A hatalmas monstrum 500 lóerőt és 1000 Nm-es csúcsnyomatékot bocsátott a sofőr rendelkezésére, és 5,5 másodperc alatt katapultált 100 km/h-ra, mégsem viselhette a négykarikások sportos autóinak járó S jelzőt. Az új generáció azonban megkapja majd ezt a kiváltságot, pedig teljesítménye nem éri majd el az…
Zalaegerszeg - Az ügyészség nem emel vádat az MSZP korábbi miniszterével, Suchman Tamással szemben a saját szocialista párttársai ellen elkövetett erőszakos fellépése miatt.
Az előterjesztés elkészült, a kormány várhatóan az augusztus végi kormányülésen tárgyalja majd a gépjármű-devizahitelekkel kapcsolatos kérdéseket, köztük a forintosítást.
Nem kapott támogatást egyebek mellett a Toldiról, Bethlenről, Munkácsyról, Tisza Istvánról, Mátyás király fekete seregéről szóló filmpályázat sem - mondta Dúró Dóra.
Tavaly Marcaliban ráborította az aláírásgyűjtő pultot a helyi szocialistára, Harján Dávidra, és a barátnőjét is meg akarta ütni. Most csak pártfogói felügyelet alá helyezik.