Az ellenzéki párt szerint a magyar-szerb határon épülő kerítéssel Magyarország nyugatabbra lévő határaira akarja terelni a migránsok áradatát a kormány, ezért lehet szükség Baranyában és Zalában új befogadóállomások építésére.
Júliusban a befektetők 6,7 milliárd forintos napi átlagforgalmat bonyolítottak le a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacán; ez mintegy 30 százalékkal haladta meg a tavaly júliusi értéket – közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a tőzsdetagok részvénypiaci rangsorát ezúttal is a Concorde Értékpapír Zrt. vezette, melyet a második helyen az Erste Befektetési Zrt., ...
A budapesti Szent János Kórház felújítására akkor is szükség van, ha nem ott alakítják ki az új budai kórházat - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, mielőtt aláírta azt az aláírásgyűjtési ívet, amellyel civilek azt kezdeményezik, hogy az intézmény területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház.
A felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak a Buda-Cash károsultak - közölte hétfőn a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN).
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány a hónap végén dönthet majd a gépjármű-devizahitelek forintosításáról. Varga Mihály az InfoRádiónak azt mondta: várhatóan két javaslatot terjeszt a kabinet elé.
Stansted – Úristen, mi történt? E szörnyű kérdést tette fel magának a Ryanair járatának szinte minden utasa, méghozzá pont akkor, amikor a lengyelországi Gdnaskból indult gép landolt az angliai Stansted repülőterén.
A GVH vizsgálatot indított a Baby Paradise Kft. és az Angelstore Kft. légzésfigyelő készülékeivel kapcsolatban, az ügy az érintett cégek kötelezettségvállalásával zárult.
Nem valószínű, hogy a görögök újra az EKB-hoz fordulnának a szükséghitel megemeléséért a következő hetekben, mivel a bankrendszer likviditása jelentősen javult - értesült a Reuters. A hírügynökség...
Öt hét zárva tartást követően ma kinyitott a görög a tőzsde, és bár lehet már kereskedni, egyes korlátozások továbbra is érvényben maradtak. A részvények shortolása továbbra is tilos, és a...
Orosz és francia kutatók szerint Nostradamus nem csak az ukrán és a szíriai konfliktust, hanem az állításuk szerint közelgő 3. világháborút is megjövendölte. Persze, Nostradamus valójában meglehetősen homályosan fogalmazott és gyakorlatilag bármit rá lehet fogni a szövegeire, de azért az ördög nem alszik, főleg, ha tekintetbe vesszük a világban zajló történéseket.
"Fapadossá" vált a Vatikán a Corriere della Sera című olasz lap hétfői cikke szerint, az olasz napilap kiszámolta, milyen takarékosságra kényszerülnek a római bíborosok Ferenc pápa megválasztása óta.
Konfliktusok helyett stabilitást kell teremtenie az iráni atomprogramról Teherán és a nagyhatalmak között létrejött megállapodásnak - mondta a katari külügyminiszter hétfőn, amikor amerikai kollégájával, John Kerryvel találkozott Dohában.
Madrid - Bőröndben fulladt meg egy marokkói férfi, akit testvére Spanyolországba próbált becsempészni - adta hírül hétfőn a spanyol belügyminisztérium.
Országszerte összesen 4491 határsértőt fogtak el a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.
Karbantartási munkák miatt hétfőről keddre, keddről szerdára és szerdáról csütörtökre virradó éjszaka éjfél és hajnal 4 óra között pótlóbusz közlekedik az éjszakai 6-os villamos helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Az előterjesztés elkészült, a kormány várhatóan az augusztus végi kormányülésen tárgyalja majd a gépjármű-devizahitelekkel kapcsolatos kérdéseket, köztük a forintosítást - válaszolta kérdésre a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, az új fővárosi központi kórházról szóló aláírásgyűjtési ív aláírását követően.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír-piacokon annak ellenére, hogy egy röviddel korábban ismertetett adat szerint lassult a lakossági kiadásnövekedés júniusban az Egyesült Államokban májushoz képest. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,07 százalék, az S&P-500 index 0,05 százalék, a Nasdaq Composite index 0,13 százalék nyereséget mutatott. Pénteken az…
Közeleg a nyár vége, a bankok ajánlataikban akciókkal, ajándékokkal igyekeznek meggyőzni a fiatalokat: náluk vezessék számláikat. Van ajánlat arra is, hogy pénzt kapjunk vissza a Szigeten történő tombolás után - persze azért az új számlanyitó felnőttek is találnak új akciókat.