A két korábbi rivális, Gary Neville, a Manchester United és Jamie Carragher, a Liverpool egykori labdarúgója a FIFA16 legújabb promóciós videójában egy csapatban rúgja a bőrt, mindenekelőtt azonban a program által felkínált játékosokból össze kellett állítaniuk a saját gárdájukat. Már az első választás sem ment gond nélkül, de amikor a középpályások között feltűnt Steven Gerrard neve, végképp…
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint stagnált júniusban az elmúlt év azonos időszakához képest a globális légiáru-forgalom: 1,2 százalékos bővülést mértek, amely egyben csökkenő ütemű növekedést is jelent.
Mint beszámoltunk róla, Cseh László világbajnok lett 200 méteres pillangóúszásban a Kazanyban zajló vizes világbajnokságon. A magyar klasszis az NSO Tv helyszíni tudósítójának beszélt a versenyről és az esélyesség terhéről.
Miközben a KSH első negyedéves számai még kifejezetten biztató képet mutatnak a hazai ingatlanpiacról, addig valójában éppen most értünk el a fordulóponthoz.
Az olasz parti őrség információi szerint eddig mintegy négyszáz embert sikerült kimenteni a Földközi-tengerből, miután Líbia partjainál felborult egy bevándorlókkal teli bárka, amelyen egyes információk szerint akár hétszázan is utazhattak.
A Balog Gábor, Horváth Dávid, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna összeállítású magyar vegyes váltó a helyen végzett az úszótörténelem első 4x100-as vegyes vegyes váltójában a Kazanyban zajló vizes világbajnokságon.
A hangsebesség több mint négyszeresét is elérné, és alig 1 óra alatt repülne Londonból New Yorkba a Concorde 2.0. Az Airbus szabadalmát most fogadta el az illetékes amerikai hivatal.
Az autóipari szereplők már azóta próbálgatják kitolni saját, és sokszor a józanész határait, amióta létezik autógyártás. Ennek bizonygatására pedig a különböző koncepció- és tanulmányautók elkészítése a legjobb módszer, mellyel nem csak átültethetik a gyakorlatba, hanem be is mutathatják a nagyközönségnek sokszor világmegváltónak hitt terveiket. Az persze már más kérdés, hogy mindebből mi valósul…
Az iraki nukleáris program korlátozásáról megkötött megállapodás nem oldja meg az iszlám köztársasággal kapcsolatos összes problémát, de megakadályozza, hogy Teherán nukleáris fegyverhez juthasson - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök a washingtoni Amerikai Egyetemen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egy, a tartásra vonatkozó szavazat kivételével egyetértettek az alapkamat 15 bázispontos csökkentésével és egyúttal a kamatcsökkentési ciklus lezárásáról döntöttek a testület legutóbbi kamatdöntő ülésén. Ennek eredményeként újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkent alapkamat – derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített…
Nagy szerepe volt az edzőváltásnak abban, hogy Cseh László tíz év után újra világbajnoki aranyérmet nyert: a 29 éves úszó szerdán a kazanyi vizes vb-n 200 méter pillangón diadalmaskodott.
Az összesített adatok szerint 2011-ben 205 ezer, 2012-ben 300 ezer, 2013-ban 639 ezer, 2014-ben 810 ezer, 2015 első félévében pedig 606 ezer hazai és külföldi játékos látogatta a játékkaszinókat.
Torlódásokra kell számítani szerdától novemberig az M1-es M7-es autópálya bevezető szakaszán a 18-as és 12-es kilométer között. Beton terelőfalat és acél szalagkorlátot építenek, illetve korszerűsítik a fényvédelmet - mondta el az InfoRádiónak Marczin Bence, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
A Demokratikus Koalíciónak (DK) elege van abból, hogy a Quaestor-ügyben a Fidesz és a kormány csak hitegeti az embereket, és arra szólítja fel a kabinetet, számoljon be arról, milyen szerepet játszott a brókerbotrányban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta a DK alelnöke szerdán az MTI-nek.
A mobiltávközlési iparág cégei várhatóan 2020-ra jelennek meg a mindennapi életet forradalmasító szupertelefonjaikkal a piacon, a Huawei kínai távközlésiberendezés-gyártó vállalat szintén dolgozik már szuperkészüléke kifejlesztésén - jelentette be a Huawei regionális fogyasztói üzletágának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Gerzsei Attila, a Samsung Electronics Magyar Zrt. Smart& Premium Megoldások üzletágának vezetője látja el a CECED Magyarország Elektronikaikészülék-gyártó Érdekérvényesítő és –képviselő Egyesülés igazgatói tisztségét 2015. augusztus 1-től.
Vizsgálja az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azoknak az eszközöknek a biztonságosságát, amelyeken Hillary Clinton magán elektronikus leveleit tárolták abban az időben, amikor az Egyesült Államok külügyminisztere volt - írta szerdai számában a The Washington Post című napilap.
Tudjuk jól, hogy a Mazda MX-5 a vegytiszta vezetési élményről, nem pedig a bivalyerős motorokról és az ülésbepréselő gyorsulásról szól, így a gyáriak mindeddig ódzkodtak a különféle sportváltozatok piacra dobásáról. Néhány eltökélt tuningműhely azért rendszerint az összes szériát ’feltöltötte’, bőven 200 lóerő feletti teljesítményt kihozva a kis japán roadsterből, de különösképp izmos gyári…
Már gyűjtik a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat, miközben repkednek a pro-kontra érvek a nyugdíjkorhatár csökkentéséről. Míg a keményen dolgozókat valóban megilletné a kedvezményes korhatár, addig az elöregedő európai társadalmak, a szűkös költségvetés azt sejteti, hogy fatális hiba lenne az általános módosítás. Dr. Farkas András…
A Balog Gábor, Horváth Dávid, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna összetételű 4x100 méteres vegyes vegyesváltó a nyolcadik helyen végzett a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szerdai napján.
Egy erős, szervezett csapat ellen kell kiharcolnia a továbbjutást a Videotonnak a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező szerdai játéknapján – mondta Bernard Casoni, a székesfehérváriak vezetőedzője a BATE elleni mérkőzés előtt. Továbbjut a magyar csapat? Tartson velünk, kövessük együtt a visszavágót!
Wichita - Könnyek között búcsúztatták tegnap a baseball-pályán halálos balesetet szenvedett kilenc éves Kaiser Carlile-t, akit egy félelmetes erővel meglendített ütővel vágtak fejbe véletlenül a szombati meccsen.
Minden, a falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges fejlesztést megkap a Baranya megyei Martonfa, amelynek közelében hozzák létre az ideiglenes befogadóállomást - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán.
Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti emelkedés után mínuszba fordult, amiben a...
Egyre több hazai és külföldi játékos látogatja a hazai kaszinókat, amelyeknek az összesített játékbevétele és játékadója évről évre dinamikusan nő - derül ki Tállai András államtitkár Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Cristiano Ronaldót sokszor kritizálják azzal, hogy túl sokat foglalkozik a külsejével, ő azonban elengedi a füle mellett ezeket a hangokat. Olyannyira, hogy legutóbbi hajvágása alkalmával a rajongói segítségét kérte, hogy a lehető legjobban nézzen ki.
Ha szimpatizálnak vele, ha nem, ha szeretik, ha nem, egyvalamit kétségtelenül nem lehet elvenni a Lamborghini legfrissebb modelljétől, a Huracan-tól: kétségtelenül ő a szuperautók belépő kategóriájának utolsó ’klasszikus mohikánja’, ugyanis egyedül a kis Lamborghini, valamint (fél)testvérmodellje, az Audi R8 büszkélkedhet fenséges szívómotorral motorházteteje alatt.