2015. augusztus 7. péntek

aug. 7
9:17
Menekülnek a befektetők a nyersanyagpiacról (Portfolio)
Nemcsak az olaj és az arany árának esése miatt volt kemény a július a befektetőknek, hanem azért is, mivel több árupiaci hedge fund is bejelentette: végleg bezárja kapuit. A lépést a rossz...
aug. 7
9:18
Megújul a hivatalos idő Észak-Koreában (Infostart)
Észak-Koreában megújul a hivatalos idő, 30 perccel visszaállítják az órákat a japán uralom alóli felszabadulás emlékére - adta hírül pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség a kommunista ország hírügynökségének jelentésére hivatkozva.
aug. 7
9:18
Tanévkezdés: megkezdődött a roham a boltokban (ATV)
Augusztus 27-én folyósítják a szeptemberi alanyi jogon járó családtámogatási formákat, hogy segítsék a családok felkészülését a tanévkezdésre. Az LMP-s Szél Bernadett szerint az intézkedés nyílt beismerése annak, hogy a kormány a gyermekellátásban eddig nem hozott érdemi intézkedéseket. A boltokban már megkezdődött a roham.
aug. 7
9:19
Marólúg ömlött ki egy hamburgi vegyi üzem területén (Blikk)
aug. 7
9:19
Jó a gyorsjelentés, mégis esik az Allianz (Portfolio)
Az elemzők által várt 1,78 milliárd eurót felülmúló, 2,02 milliárd eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben az Allianz. További jó hír a német biztosítótól, hogy eddigi becslésének felső...
aug. 7
9:30
A bíróság titkosította a Szita Bence-gyilkosság aktáit (444.hu)
30 évig nem lehet betekinteni az ügy aktáiba, ami kicsit érthetetlen.
aug. 7
9:32
A magyarországi muszlimok szerint egyre ellenségesebb velük a közvélemény (444.hu)
Kovács Miklós Ahmed imám szerint mostanában már az is előfordult, hogy a nők fejéről megpróbálták leszedni a fejkendőt az utcán.
aug. 7
9:33
Washingtonban Moszkvát gyanusítják (Gondola)
Oroszország állhat az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának nem titkosított számítógépes hálózata elleni júliusi hackertámadás mögött - közölte csütörtökön meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva az NBC amerikai televízió
aug. 7
9:33
A méhet röptében (Kreatív Online)
Fantasztikus lassított felvételek egy cider-reklámban.
aug. 7
9:33
Észak-Koreában 30 perccel visszaállítják az órákat (Blikk)
aug. 7
9:33
És igen! Sikerült! De miért titokban ment férjhez a sztár? (Spa Trend Online)
A vendégek meglepődtek, amikor a "szülinapi partin" megjelent egy pap.
aug. 7
9:33
Marólúg ömlött ki egy hamburgi vegyi üzemben (hirado.hu)
Egy szállodát kiürítettek.
aug. 7
9:33
Ismét árulkodtak az online pénztárgépek (Portfolio)
Az online kasszaadatok azt mutatják, hogy az elmúlt hetekben fokozatosan bővül a kereskedelmi forgalom, és a vasárnapi költés is kezd magához térni. A Napi Gazdaság friss adatokat közölt az online...
aug. 7
9:34
Kiscica 10: a háziállatok is vonulhassanak nyugdíjba tíz év szolgálat után! (444.hu)
Természetesen maga a népszavazás-kezdeményezés is irdatlan hülyeség, a lehető legklasszikusabb és legvulgárisabb, demagógiacsimborasszóra hágó politikaitőke-gyűjtögetési kísérlet: gátlástalan, buta és cinikus.
aug. 7
9:35
Trump nem támogatja a republikánusok elnökjelöltjét (Gondola)
Felhördülést keltett Donald Trump üzletember a Fehér Házért vetélkedő republikánus politikusok csütörtökön megrendezett első televíziós vitáján azzal, hogy a tíz résztvevő közül egyedüliként nem volt hajlandó vállalni, támogatni fogja a győztest, ha nem ő nyeri el pártjának hivatalos jelölését és nem kezd független kampányba az elnökségért
aug. 7
9:35
Pénteken reggelre erősödni tudott a forint (Blikk)
aug. 7
9:35
Tizenegy százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban (hirado.hu)
Továbbra is a járműgyártás, az autóipari export a fő húzóerő.
aug. 7
9:35
Eséssel nyitott Európa (Portfolio)
A befektetők ma a frissen érkező vállalati hírekre, valamint az Amerikából érkező átfogó munkaerő-piaci adatokra figyelnek. Európában eséssel nyitottak a tőzsdék, itthon egyelőre mérsékelt emelkedés...
aug. 7
9:36
Júliusban nőtt az ipari termelés (444.hu)
A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 6 százalékkal bővült a termelés az egy évvel korábbihoz, és 1,1 százalékkal a júniusihoz képest. A termelés javát továbbra is a járműgyártás, az autóipar adja. (KSH via MTI)
aug. 7
9:36
Több mint ezernégyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (Infostart)
Csongrád megye déli részén 57 csoportban 1414 határsértőt - köztük 252 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve csütörtökön - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
aug. 7
9:36
Demokrata szenátor is ellenzi az iráni egyezményt (ATV)
Az egyik vezető demokrata szenátor, Chuck Schumer bejelentette: szembe megy Obama elnökkel és ellenzi az iráni nukleáris egyezményt.
aug. 7
9:37
Légiós betegség halottai New Yorkban (Gondola)
Tízre emelkedett New Yorkban a légiósbetegség-járvány halálos áldozatainak száma, az amerikai nagyváros Bronx negyedének déli részén emellett mintegy száz fertőzöttről tudnak
aug. 7
9:37
Itt vannak Jennifer Aniston titkos menyegzőjének részletei (hirado.hu)
Folyamatosan szivárognak ki az exkluzív információk, melyek közül első eresztéseket most megosztjuk önökkel is.
aug. 7
9:38
Helyreállt a vonatközlekedés a Budapest-Székesfehárvár vonalon (Infostart)
Péntek hajnalra helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Székesfehérvár vonalon, miután csütörtökön késések voltak, mert zárlat volt a felsővezetékben a székesfehérvári állomáson - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
aug. 7
9:39
Erősödött a forint (Gondola)
Erősödött a forint árfolyama péntek kora reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben
aug. 7
9:41
Elhalasztják a sávszűkítéssel járó munkát az M7-esen (Gondola)
Elhalasztják augusztus 24-ig a sávszűkítéssel járó felújítási munkát az M7-es autópálya fővárosi bevezető szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt
aug. 7
9:42
Kik a legelégedettebbek lakóhelyükkel? (HR Portál)
Az észak-yorkshire-i Harrogate lakói a legboldogabbak Nagy-Britanniában, a kelet-londoni Barking és Dagenham kerületben a legrosszabb élni, a legudvariasabb település pedig egy walesi kisváros, Llandrindod Wells egy csütörtökön ismertetett felmérés eredményei szerint.
aug. 7
9:42
Tovább szedi áldozatait a legionella baktériumtörzs (ProfitLine)
Tízre emelkedett New Yorkban a légiósbetegség-járvány halálos áldozatainak száma, az amerikai nagyváros Bronx negyedének déli részén emellett mintegy száz fertőzöttről tudnak.
aug. 7
9:42
Horvát-szerb pólócsata jön a vb-aranyért (Sport365)
A horvát és a szerb válogatott vívja a férfi vízilabdatorna szombati döntőjét a kazanyi vizes világbajnokságon.
aug. 7
9:43
Tegnap ezernégyszáz határsértőt tartóztattak föl (Gondola)
Csongrád megye déli részén 57 csoportban 1414 határsértőt - köztük 252 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve csütörtökön - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője
aug. 7
9:44
Középvezetőből hegymászó, majd üvegműves (HR Portál)
Új életmódot keresett magának Baranyi Éva, amikor körülbelül 6 évvel ezelőtt belevágott az ólomüvegezésbe. Közgazdasági pályát hagyott hátra, és ma már semmi másra nem cserélné az óriás körzőt, és a sablonjait. Ékszereket, tiffany stílusú üveglámpákat gyárt, az új műhelyben oktatást is végez, de az igazi kihívás a számára a hatalmas méretű festett ólomüveg készítése. A HR Portálnak nemcsak a…
aug. 7
9:44
Pálinkamester képzés - idén is indul évfolyam a Corvinus Egyetemen (ProfitLine)
A korábbi évek sikerén felbuzdulva a 2015/2016-os tanévben új pálinkamester szakmérnök és szaktanácsadó évfolyamot indít a Corvinus Egyetem az Élelmiszertudományi Karon.
aug. 7
9:45
Balatoni szelfi - kicsit sok a nyaraló (Metropol)
Mármint a nyaralóként – gyakran erőn felül – fenntartott épület.
aug. 7
9:45
Tizenegy százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban (Gondola)
Az ipari termelés volumene 11,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,0 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken
aug. 7
9:47
Napi kétmilliárddal nőtt az átlagfogyasztás (Gondola)
Míg májusig másfél, addig július végére már kétmilliárd forinttal nőtt a napi átlagfogyasztás Magyarországon a kötelező vasárnapi pihenőnap márciusi bevezetése óta - írja a Napi Gazdaság
aug. 7
9:51
Csak észrevesszük végre azokat az új Suzukikat (Privátbankár)
Bár újra látunk kétszámjegyű növekedést is, az ipar teljesítménye azért nem ugrott ekkorát - mindenesetre szép számot közölt a KSH.
aug. 7
9:51
Így néznek ki az igazi nők! – fotó (BorsOnline)
Terhesség után is gyönyörűen – erről szól az a fotósorozat, melyet a 27 éves Lilana Taboas Cruz fotós készített kisgyerekes anyukákról.
aug. 7
9:51
Marólúg ömlött ki egy hamburgi vegyi üzem területén, egy szállodát kiürítettek (Infostart)
Marólúg ömlött ki egy hamburgi vegyi üzem területén, a baleset miatt egy közeli szállodát ki kellett üríteni - közölte pénteken a tűzoltóság szóvivője.
aug. 7
9:51
Ismét csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt
aug. 7
9:51
225 menedzserétől válik meg a McDonald's (Blikk)
aug. 7
9:51
A maláj gép rejtélye - Kutatást indítanak a franciák (Kripto Akadémia)
A családtagok, rokonok fájdalma nem szűnik.
aug. 7
9:51
300 milliárd forintnyi EU-pénzből újulhatnak meg a lakások (Portfolio)
A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban 150 milliárd forint vissza nem térítendő és ugyanennyi visszatérítendő támogatást oszthatnak ki lakások energiahatékonysági felújítására - írja a...
aug. 7
9:51
Egyre többet járunk a fővárosi fürdőkbe (Pénzcentrum)
A legtöbben a kánikulában a Palatinust és a Dagályt választják....
aug. 7
9:54
Vízilabda: Szoros meccsek várhatóak a női helyosztókon (Agroinform)
A végéhez ért a női vízilabda vb, pénteken már a helyosztókra kerül sor. Naná, hogy mind a négy meccsre van tippünk!
aug. 7
10:03
Altatógázzal ütötték ki a betörők Jenson Buttont és feleségét (444.hu)
A trükkös tolvajok háromszázezer fontnyi (~132 millió forintnyi) értéket vittek el az öntudatlan pár mellől.
aug. 7
10:09
Még mindig tekintélyes a magyar devizatartalék (Privátbankár)
Csak 146 millió euróval csökkent a jegybank devizatartaléka júliusban, még mindig 34 milliárd euró fölött járunk.
aug. 7
10:09
Gombos Edináék végleg elhagyták az országot (Blikk)
Budapest – Sok évig kacérkodtunk azzal, hogy külföldön is kipróbáljuk magunkat, de csak mostanra vált minden ideálissá ahhoz, hogy belevágjunk életünk legnagyobb kalandjába – vallja Gombos Edina a Best riportjában, ahol azt is elárulta, hogy a floridai világváros, Miami környékén fognak megtelepedni.
aug. 7
10:09
Saját lemezét viseli magán Robbie Williams (BorsOnline)
Egyedi ajándékkal lepik meg Robbie Williamst a Sziget Fesztiválon. Az énekes egyedi tervezésű szemüveget kap majd egy magyar tervezőtől.
aug. 7
10:09
Ezért fájhat a fejünk! (Blikk)
Nem várható fronthatás, de a melegfront jellegű tünetek fokozódni fognak. A nagy hőségben már nem csak az érzékenyeknél lehetnek erősek a panaszok. Fejfájás, migrén jelentkezhetnek, és várhatóan még több napig tarthatnak, közben erősödhetnek.
aug. 7
10:09
Vizes vb - Cseh fantasztikus országos csúccsal elődöntős 100 méter pillangón (Infostart)
Cseh László fantasztikus, 50.91 másodperces új országos csúccsal az első helyen jutott a 100 méter pillangó délutáni elődöntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.

Keresés