A magyar küldöttség tagjai két bronzérmet szereztek a Tbilisziben szombaton záruló 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utolsó versenynapján.
A szakhatóságok megállapították, hogy a Velencei-tó partján három szabadstrandnak - természetes fürdőhelynek - nincs engedélye, ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala felfüggesztette ennek a három fürdőhelynek a "működtetését" - közölte a kormányhivatal szombaton az MTI-vel.
Spanyol lapértesülések szerint megvan Rafa Benítez első áldozata a Real Madridnál: a katalán Sport úgy tudja, hogy még a nyáron búcsút inthet a spanyol fővárosnak Lucas Silva.
Egészen gyönyörű gólt szerzett Sam Johnson, a Djurgarden játékosa a Häcken elleni svéd bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A libériai játékos duplázott a találkozón. Az egyik góljánál mintha Lionel Messi bújt volna a bőrébe...
Úgy néz ki, megvan az Ebola ellenszere, a bejelentést komoly szervezetek, a Guineát képviselő illetékes hatóságok, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Orvosok Határok Nélkül (MFS) és a Norvég Közegészségügyi Intézet tették meg.
A tavaly februárban csődvédelmet kért, korábban legnagyobb bitcoin-tőzsde, a MtGox akkori vezetője volt Mark Karpeles. Most azzal vádolják a félmilliárd dollárnyi kriptopénz ellopásával járó ügyben nyomozó japán hatóságok, hogy Karpeles saját számlára is lophatott, nagyjából egymillió dollár körüli összegről hamisított … Folytatás
Személyi orvosa szerint Hillary Clinton egészséges, "alkalmas (az elnöki) szolgáltra", és nincsenek visszamaradt következményei a 2012-ben, a külügyminisztersége alatt elszenvedett agyrázkódásának.
A magyar női vízilabda-válogatott nem került a legjobb nyolc közé a kazanyi vizes vb-n, miután a negyeddöntőbe jutásért 12–7-re kikapott az olimpiai bajnok Egyesült Államoktól. Az eredmény kicsit még hízelgő is számunkra, ugyanis az utolsó negyedben, 11–3 után már nem erőltették meg túlzottan magukat az amerikaiak.
Budapest – Gondoltad volna, hogy a vagány macsó, az egykori nőcsábász, Árpa Attila (43) valójában egy érzelmes férfi? Pedig így van! A népszerű színész, filmes azért nem szokott beszélni a nevelt lányáról, Nikiről (17), mert ezt a szerethetőbb énjét szeretné titokban tartani. Most azonban lehullt a lepel: Árpa őszintén beszélt a „fogadott lányáról" és a saját gyermekéről, Amiráról (8) is.
A Mercedes-Benz Arena 40 122 nézője maradandó élményben részesült szombat délután: a legutóbbi német bajnokságban nagy nehézségek árán bennmaradó VfB Stuttgart 4–2-re legyőzte vendégét, a Manchester Cityt a két labdarúgócsapat felkészülési mérkőzésén.
Nemcsak Magyarországon, hanem Kazanyban, a vizes világbajnokság helyszínén is óriási kedvenc Hosszú Katinka, aki hét egyéni számot vállalt a csúcsviadalon, melynek vasárnap kezdődnek meg úszóküzdelmei 50 méteres medencében.
Mintegy 2000 tudós a mesterséges intelligenciával rendelkező fegyverek betiltását követelő nyílt levelet fogalmazott meg. Az aláírók között van Stephen Hawking asztrofizikus, Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója és Noam Chomsky amerikai nyelvész is - mondta az InfoRádiónak Jelasity Márk, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportjának…
Emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között, és nem működik a gazdaság és az üzleti élet sem - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női vízilabda-válogatott a kazanyi vizes világbajnokságon, miután a szombati összecsapáson 12-7-re kikapott az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő csapatától.
Budapest – Több tízmillió forintba került a soroksári kocogó nő gyilkosai után folytatott hajsza, amely azonban eddig nem vezetett eredményre – tudta meg a Blikk. Információink szerint a romagyilkosságok után erre a nyomozásra fordította a legtöbb pénzt a rendőrség.
Az elmúlt három évtized nagy együttesei akarják méltón búcsúztatni a Petőfi Csarnokot, de ez is magyarosra sikerült - a pénz miatt dúl a közleményháború.
A német Focus magazin szombati, "A menetrend nem tartható, Berlin veszélyben látja Athén mentőcsomagját" című cikke megkongatta a vészharangokat. Ezek szerint ugyanis a német döntéshozók attól...
Mitől zsűri a zsűri? Mit kell tudni egy zsűritagnak, ha a YouTube-on szeretné megállni a helyét? Bemutatjuk a legfontosabb típusokat, felfedünk néhány kulisszatitkot. Ne feledd, a KiMitTube 2.0 nemcsak versenyzőket, de egy zsűritagot is vár közületek. Jelentkezzetek!
Augusztus elsején indul az elszámolás a forinthitelesekkel és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőkkel: a bankok szeptember 30-ig számolhatnak el érintett ügyfeleikkel.
Miután nagyon simán kikaptak 12-7-re az olimpiai címvédő amerikai csapattól Oroszországban. A Merész András vezette magyar csapat a 9-12. helyért játszhat tovább, hétfőn 11.10-től Kanada ellen. (MTI)
Egyelőre a lesajnált, kiesőjelöltnek titulált csapatokról szól a labdarúgó NB II 1. fordulója. Az előző bajnokságban az utolsó mérkőzés hosszabbításában szerzett góllal bennmaradó Csákvár úgy nyert 4–3-ra Kisvárdán, hogy az első öt perc után már kétgólos hátrányban volt. A több ifistával felálló Siófok négy gólt vágott a Dunaújvárosnak, míg a Szigetszentmiklós a ráadásban egyenlített a ZTE ellen.…
Nagy Ádám az előző heti remek játékával kiharcolta a kezdőcsapatbeli tagságot, Cristian Ramírez visszatért, így Leandro ismét belső védő lesz a Ferencvárosnál a Vasas elleni bajnokin, amely 20.30-tól kezdődik. Kimaradt így Varga Roland és Gyömbér Gábor. A hazaiaknál Kenesei Krisztián kezdőbe jelölése a meglepetés, valamint az, hogy Novák Csanád le tudott ülni a padra, mivel sérüléssel bajlódik.…
Szelim Szulejmán el-Haramot tűzharcban ölték meg az egyiptomi katonák. Az iszlamista által vezetett Vilájat Színáa nemrég fogadott hűséget az Iszlám Államnak.
Vasárnap többfelé záporok, zivatarok alakulnak ki, helyenként felhőszakadás és jégeső is lehet, A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 32 fok között valószínű.