Emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között, és nem működik a gazdaság és az üzleti élet sem – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Soha nem látott mértékűnek nevezte a környezet- és természetvédelmi fejlesztéseket V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton, a Vas megyei Szőcén tartott sajtótájékoztatóján.
Simon Krisztián nem kapott játéklehetőséget az 1860 Münchenben, amely hazai pályán 1–0-ra kikapott a Freiburgtól a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 2. fordulójának szombati játéknapján.
Hatalmas területen ég az aljnövényzet Túrkeve és Ecsegfalva között, hat tűzoltóság szakemberei dolgoznak a lángok eloltásán - közölte szombaton az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az MTI információi szerint a tűz 30-40 hektárnyi területet érint.
Szombaton nyolc mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB II 1. fordulójában. Az NB I-ből kiesett Dunaújváros Siófokon lép pályára, míg a Gyirmót a Szeged 2011 ellen szerezheti meg első pontjait. Az újonc Kisvárda a Csákvárt fogadja, a Budaörs pedig Csákváron játszik a Balmazújvárossal. Az Ajka a Sopronnal, a Soroksár a Szolnokkal találkozik, este pedig a Mezőkövesd a Vácot látja vendégül. Kövesse a…
Brüsszel több romániai Wizzair bázisrepülőtér esetében úgy véli: az ott leszálló légitársaságok - legfőképp a lila-mályva diszkont-légitársaság - indokolatlan előnyt élveznek versenytársaikkal szemben.
Nincs dugó, szmog és zaj – egyebek között ezek is jellemzik Szakály Dániel tervét a városok jövőbeli járművéről. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett formatervező egy környezetbarát közlekedési rendszert tervezett.
Kézdivásárhely – Hazaköltözött a szülői házba László Attila (18). A tehetséges fiatal énekes azért döntött így, mert minél több időt szeretne a családja és a régi gyerekkori cimborái között tölteni. Elmondása szerint csak az őszi iskolakezdésre jön vissza Magyarországra.
2005-től hivatalban lévő Angela Merkel 2017-ben ismét indulni fog a választásokon, és így a negyedik ciklusát szeretné kitölteni - értesült a Der Spiegel. A német magazin értesülése szerint a...
Újpest FC–Békéscsaba találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a labdarúgó NB I 3. fordulójának mérkőzését a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Nagyon erős, "intenzív" színészként jellemezte a hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt pályatársa, Benedek Miklós Jászai Mari-díjas színész, rendező.
Lucca kénytelen volt elismerni, hogy ez az utolsó címlapsztori még a saját mércéjével mérve is elég ütősre sikerült.De ez nem különösebben izgatta. Lusta mosollyal az ajkán ült a családi szállodalánc frissen felvett ügyvezető igazgatója előtt, akit az apja a jelek szerint nemcsak a cég irányítójának, hanem végrehajtónak is szánt.
Soha nem látott mértékűnek nevezte a természetvédelmi fejlesztéseket V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton, a Vas megyei Szőcén tartott sajtótájékoztatóján.
Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja, közlekedéspolitikai szakszóvivője szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.
A magyar küldöttség tagjai két bronzérmet szereztek a Tbilisziben szombaton záruló 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utolsó versenynapján.
Puskás Akadémia–Paksi FC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a labdarúgó NB I 3. fordulójának mérkőzését a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megrendüléssel értesült arról, hogy hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze. A Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészt a tárca saját halottjának tekinti.
Haladás–MTK találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Zalacsány – Szerencsésen megúsztak egy balesetet az idén 45 éves Apostol együttes tagjai. Éppen fellépésre siettek, amikor a kocsijukba hátulról beleszáguldott egy figyelmetlen autós. Meződi József, a zenekar frontembere vezette az autót – a Volvóról az ütközés után leszakadt néhány alkatrész.
A Vad angyal dögös sztárja negyvenhez közel is büszkén vállalja korát, és nem akar kés alá feküdni. Inkább gyereket nevel, saját ruhamárkáját népszerűsíti és most is forgat.
A szerdán elfogott, cigarettacsempészet támogatásával gyanúsított pénzügyőrök közül kilencet előzetes letartóztatásba helyezett, nyolcnak pedig a házi őrizetét rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság....
DVTK–Videoton FC (Tv: Duna World) találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
„Elszámolható-e – bármilyen formában – a személyesen közreműködő tagnak juttatott, munkavégzéshez szükséges hallókészülék ára? Amennyiben a készüléket a gazdasági társaság vásárolja meg, elszámolható-e a társasági adóban, keletkezik-e a magánszemélynek bevétele utána (ha igen, akkor milyen jogcímen), illetve az áfatartalma levonásba helyezhető-e?” – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő…
A szakhatóságok megállapították, hogy a Velencei-tó partján három szabadstrandnak – természetes fürdőhelynek – nincs engedélye, ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala felfüggesztette ennek a három fürdőhelynek a „működtetését” – közölte a kormányhivatal szombaton az MTI-vel.
A kormányváltás óta folyamatos vasúthálózati fejlesztések zajlanak, új járműpark épült, az új uniós ciklusban pedig 1000 milliárd forint jut vasút-korszerűsítésre - reagált közleményben a Fidesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának pénteki, az elmúlt időszak vasúti korszerűsítéseiről tartott sajtótájékoztatójára.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Horvátország egyébként sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, a romló államháztartási és államadósság-dinamikával indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentett lépése a devizában, illetve hazai valutában kibocsátott hosszú futamidejű horvát szuverén adósságállomány…
Nemcsak Magyarországon, hanem Kazanyban, a vizes világbajnokság helyszínén is óriási kedvenc Hosszú Katinka, aki hét egyéni számot vállalt a csúcsviadalon, melynek vasárnap kezdődnek meg úszóküzdelmei 50 méteres medencében.
A magyar küldöttség tagjai két bronzérmet szereztek a Tbilisziben szombaton záruló 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utolsó versenynapján.