Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét, valamint második ezüstjét, míg Verrasztó Dávid egy harmadik hellyel gazdagodott az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.
Valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok vasárnap délelőtt a romániai parlamenti választásokon
Törökország egynapos nemzeti gyászt hirdetett vasárnapra, miután előző este egy kettős merényletben Isztambul szívében legalább 29 ember életét vesztette, 166 pedig megsebesült – írta az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap
Hihetetlenül hamar érezhetővé válnának a negatív következményei az erdélyi magyarok számára, ha jelöltjeik nem jutnának be a romániai törvényhozásba. Erről beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Önmagát tette nevetségessé a Mercedes azzal, hogy meggondolta magát Lewis Hamilton abu-dzabi ellenszegülése kapcsán – véli a korábbi versenyző, Marc Surer.
A legfrissebb adatok szerint 38-an haltak meg az isztambuli robbantásokban, közülük 30 rendőr és 7 civil. Egy áldozatot még nem azonosítottak. A sebesültek számát 155-re teszik.
Magyar idő szerint vasárnap reggel 6 órakor (helyi idő szerint 7 órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol képviselőket és szenátorokat választanak a kétkamarás bukaresti parlamentbe a következő négy évre.
Az idén, október végéig, 1,9 százalékkal nőtt a téli gumiabroncs-piac a tavalyi év azonos időszakához képest Magyarországon, közép-európai szinten 6,4 százalékos növekedést mértek.
Lényegesen erősebb tárgyalási pozícióval rendelkezhet az RMDSZ, ha 5 százalék fölötti eredménnyel jut be a romániai törvényhozásba, mintha csak az ennél alacsonyabb, alternatív küszöböt lépi át – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász.
Egy évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy felrobbanó Samsung-telefonoktól, az Uber önvezető autójától lesz hangos a sajtó, vagy hogy azt feltételezzük majd, hogy a Facebookon megjelenő hamis...
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisszekeresen polgármestert, a dél-baranyai Kovácshidán polgármestert és képviselőket is választanak.
Vasárnap hajnalban kivonultak Palmürából az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái, akik az orosz légierő könyörtelen támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a Szíria középső részén fekvő történelmi várost - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat.
A hazai vállalati döntéshozók jelentős része arra számít, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet kiegyensúlyozott marad vagy javulni fog a következő 12 hónapban. A magyarországi kilátásokat illetően szintén pozitívan vélekedtek, hiszen a megkérdezettek fele stabilnak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, minden harmadik válaszadó pedig javulásra számít – derült ki az EY Globális Tőkebizalmi…
Budapest - Egy autós a Móricz Zsigmond körtérnél hajtott egy villamosba, majd ugyanezt az autót megtalálták a rendőrök az 5-ös főút M0 felhajtójánál a szalagkorlátba csapódva.
Kivonult Palmürából az Iszlám Állam. A városból vasárnap hajnalban vonultak ki a dzsihadisták, akik egy nap után feladták a harcot az orosz légierő erőteljes támadásai miatt. Az ISIS tagjai emberhiányban voltak.
A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a 2017. január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Egyre kevesebben és kevesebbet sztrájkolnak Magyarországon, a legtöbb munkabeszüntetés 2006-ban és 2007-ben volt, a tendencia mögött - a vállalatoknál az érdekképviseleti jelenlét csökkenése mellett - a szakszervezetek szerint a sztrájktörvény számukra hátrányos megváltoztatása áll, de az is hozzájárul, hogy gyakran már a sztrájkbizottság megalakítása is eredményre vezet.
Ryan Gosling magyarországi tartózkodásával kapcsolatban szólalt meg egy interjúban, melyet Návai Anikó készített vele. Bevallotta, hogy nagyon megkedvelte az egyik bevásárlóközpontunkat.
Feltehetőleg pokolgép robbant a kairói kopt keresztény katedrális közelében, mintegy húszan életüket vesztették és 25-en megsebesültek - jelentette az egyiptomi állami televízió vasárnap.