Miami - Madonna jótékonysági estet rendezett, mely során nagyjából 7,5 millió dollárt sikerült összegyűjtenie a szegényeknek. A rendezvény folyamán az énekesnő komoly szavakkal illette Trumpot.
Láttad? Nem láttad? Legyen szó jó filmről vagy rosszról, előbb-utóbb úgyis mindegyik képernyőre kerül. A régi, bevált mozikon lehet nosztalgiázni, az újakon meg szórakozni vagy éppen bosszankodni. Persze nem könnyű a választás! Hogy ne kelljen a távkapcsolóval végignyomkodni az összes csatornát, a Tvr-hét szerkesztősége megkönnyíti a választását! Galériánkban néhány kihagyhatatlan ajánlat a 50.…
Székesfehérvár - Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor két autó ütközött a 62-es út seregélyesi elkerülő szakaszán - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Paolo Gentilonit hívatta magához Sergio Mattarella olasz államfő vasárnap fél egyre, ez azt jelenti, hogy az eddigi külügyminiszter kap miniszterelnöki és kormányalakítási felkérést
Az isztambuli halálos áldozatok és sérültek között nincs külföldi, így magyar állampolgár – mondta Menczer Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium sajtófőnöke az M1-en.
Összeütközött egy teherautó és több személygépjármű vasárnap hajnalban az M3-as autópályán Budapest irányában, és többen megsérültek - tudatta honlapján a rendőrség.
Költségvetési csalás ügyében nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka György ellen. Erre úgy derült fény, hogy Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke feljelentette Simonkát.
Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten Magyarországon, az építőipari termelés adatai mellett kiskereskedelmi statisztikát, valamint az ipari termelés részletes adatát közlik.
Az egyébként is pikáns mérkőzésnek külön érdekessége lesz, hogy mindkét válogatott kispadján olyan szakember ül, aki jobban ismeri az ellenfelet, mint a saját csapatát.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik az idős férfi megtalálása érdekében. A Debreceni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 84 éves Pál János eltűnése ügyében.
Kalifornia - Néhány biciklista egy dombról gurult éppen lefele, mikor eléjük fordult az autós. A videót készítő férfi ki tudott térni az autó elől, de az előtte felboruló társán ő is átesett.
Hemzsegnek az orosz kormány körül a hülyék. Egyikük, Mihail Kovalcsuk még a tudományos akadémiát is megpróbálja maga alá gyűrni. Ő momentán abban hisz, hogy a háttérhatalom éppen génmódosított szolganépek kifejlesztésén dolgozik.
Az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne, hiszen olyan károkat okoz, amelyeket csak hosszú évtizedek munkájával lehet helyrehozni - mondta Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap telefonon az MTI-nek.
A politikai stabilitás mindig is fontos volt az igazán gazdag emberek számára. Ha belegondolunk ez nem túl meglepő, hiszen a kiszámíthatóság az egyik legfontosabb szempont, ha új üzleten törjük a...
Az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel Bob Dylan köszönő levelét a Nobel-díj átadó ünnepségen. A dalszerző-zenész nem jelent meg a díjátadón. Tiszteletére Patti Smith énekelte el egyik dalát, de annyira izgult, hogy belesült az egyik versszakba.
Magyar idő szerint vasárnap reggel 6 órakor (helyi idő szerint 7 órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol képviselőket és szenátorokat választanak a kétkamarás bukaresti parlamentbe a következő négy évre.