2016. február 6. szombat

febr. 6
8:12
Halálos áldozatai is vannak a tajvani földrengésnek (Gondola)
Legalább hét halálos áldozata és több mint 420 sérültje van a 6,4-es erősségű, szombat hajnali tajvani földrengésnek, köztük egy tíznapos csecsemő - jelentette a helyi média
febr. 6
8:12
Domingo a próbán is varázsolt (Alternatív Energia)
"Shakespeare és Verdi kombinációja csodálatos."
febr. 6
8:14
Kölnben ismét erőszakoskodtak (Gondola)
Indokolt volt a német rendőrség nagyszabású elővigyázatossági intézkedése a csütörtökön kezdődött kölni karnevál kapcsán, a migránsok megismételték szilveszteri akciójukat
febr. 6
8:14
A drótsövény ellen (Alternatív Energia)
Londonban már meg is alakult egy részvénytársaság, amely a drótsövény ellen védelmet nyújtó gyapjút gyártja
febr. 6
8:16
Erdogan szerint el kell számoltatni Moszkvát (Gondola)
A török elnök szerint el kell számoltatni Oroszországot a Szíriában megölt emberek ügyében, mert „Moszkva és Damaszkusz együtt 400 ezer ember haláláért felelős”
febr. 6
8:18
A milliárdosok, akiknek sokat köszönhetnek az netezők és a mobilozók (Portfolio)
Számos milliárdost adott a világnak a Szilícium-Völgy, a Microsoft egykori alapítója, Bill Gates például már évek óta dobogós a világ leggazdagabb embereinek a listáján. Bár ő már tevékenyen nem vesz...
febr. 6
8:21
Bundesliga: A szezon egyik legkeményebb meccse vár Dárdaiékra (Agroinform)
A Hertha a Bundesliga második helyezettjével, a Borussia Dortmunddal találkozik Berlinben.
febr. 6
8:24
Bemutatkozik a brit királyi postaszolgálat (Infostart)
Egy kevesek számára ismert földalatti vasutat is bemutat majd az új, jövőre megnyíló londoni Postamúzeum, amely a brit királyi postaszolgálat emlékeit tárja a látogatók elé.
febr. 6
8:24
Ban Ki Mun: még sosem volt akkora fenyegetés, mint amekkora az Iszlám Állam (Infostart)
A világon december közepéig már 34 szélsőséges csoport esküdött hűséget az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek, és számuk az idén tovább nőhet. Ezt az ENSZ-főtitkár jelentése tartalmazza.
febr. 6
8:24
Mennyivel teljesítenének jobban a diákok, ha a tanárok pisztollyal az oldalukon tanítanának? (444.hu)
Egy oklahomai kisvárosban felfegyverezték a tanárokat, hogy meg tudják védeni a diákokat az iskolai lövöldözőktől.
febr. 6
8:30
Az európai elitek az anarchiát ünneplik (Gondola)
A menekültáradatot és a terrorveszélyt jogilag szét kell választani, Európa óriási hibát követett el, az európai politikai elitek az anarchiát ünnepelték.
febr. 6
8:30
Kovács Zoltán kormányszóvivő beismerte: ő okozta a balesetet (Alternatív Energia)
febr. 6
8:30
A válságon csak mosolyognak: Így élnek az orosz gazdagok (ProfitLine)
Gazdasági szakemberek sokszor elmondják azt, hogy Oroszországban jelen pillanatban gazdasági válság van. Köszönhető ez az alacsony olajáraknak és az orosz-ukrán konflikutus miatti gazdasági szankcióknak is. Így hát nem csoda, hogy az orosz gazdasági teljesítőképesség botladozik, a rubel egyre jobban veszít értékéből.
febr. 6
8:36
Uberesek, figyelem! Így lehet legálisan autózni (Portfolio)
Az adóhatóság részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az Uber-sofőrök számára, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy tevékenységük adóköteles, ismerteti, hogyan teljesíthetik...
febr. 6
8:42
Régen a farsang volt az esküvői főszezon (Infostart)
A báli szezon hagyományosan a farsang ünnepköréhez kötődik, célja az ismerkedés, az eljegyzés volt - mondták az InfoRádiónak nyilatkozó néprajzkutatók.
febr. 6
8:42
Tuzson Bence: nem engedünk a biztonságból! (Infostart)
A magyar emberek mindennapi biztonságát a terrorveszély ellenére is meg kell őrizni - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
febr. 6
8:48
Milliárdos perekkel is számolhat a MasterCard (Gondola)
A magyar piac legjelentősebb kártyatársasága, a MasterCard jelenleg mérlegeli, hogy megfellebbezze-e a Gazdasági Versenyhivatal döntését, amely szerint a cég korábban visszaélt erőfölényével, és ezzel behozhatatlan versenyelőnyre tett szert
febr. 6
8:48
Nem csukhatja be a szemét, egy Földön élünk - UNICEF-videó, nézze meg (Alternatív Energia)
2015-ben világszerte 230 millió gyerek élt fegyveres konfliktusok sújtotta területen.
febr. 6
8:50
Orvosi feladatokat kapnának az egyetemet végzett ápolók (Gondola)
A szakember szerint minimális a három év múlva startra kész tervvel járó kockázat
febr. 6
8:52
Balhéra készülnek a bevándorlók Finnországban? (Gondola)
Mozgósították a rendőrséget Helsinkiben, attól félnek, hogy megismétlődik a molesztálási botrány, vagy valamilyen hasonló szombat este
febr. 6
8:54
NAV-navigáció segíti az Uber-sofőröket (Gondola)
Az adóhivatal részletesen ismerteti, hogyan teljesíthetik kötelezettségeiket, illetve a különféle adófajták közül melyik, hogyan érinti őket.
febr. 6
8:57
Terrorveszély: Csapdába csalták az ellenzéket? (ATV)
Azt még nem lehet tudni, hogy a terrorveszélyhelyzet alaptörvénybe való bevezetése körüli politikai purparlé a „gátlástalan Fidesz-diktatúrát” emlegető ellenzéknek vagy a kommunikációjában „terroristabarát baloldalt” sejtető kormánypártoknak hoz-e több támogatót. Az már azonban biztos, hogy az ellenzéki körökben felmerült annak a gyanúja, hogy a Fidesz a vita ürügyén akár előrehozott választásra…
febr. 6
8:57
Magyar útlevelekkel csempésztek embereket Isztambulból Nyugat-Európába (444.hu)
A bűnszervezet tagjai szegény magyar állampolgárokat utaztattak Törökországban, ott aztán megvették tőlük a papírjaikat, majd azokat szíreknek adták tovább.
febr. 6
8:59
Halálos áldozatokat követelt a földrengés Tajvanban (ATV)
Legalább 11 halálos áldozata (köztük egy tíznapos csecsemő) és több mint 460 sérültje van a 6,4-es erősségű, szombat hajnali tajvani földrengésnek - jelentette a helyi média.
febr. 6
9:00
Jeb Bush már az anyjával és a bátyjával kampányol (Infostart)
Kampánystratégiát váltott a volt amerikai elnök öccse, Jeb Bush korábbi floridai kormányzó, aki a republikánusok soraiban indul az elnökjelöltségért: miután eddig nem szerepelt túl jól sem a népszerűségi listákon, sem az iowai jelölőgyűlésen, most először fordult elő, hogy édesanyja is beszállt a kampányba, bátyja, a volt amerikai elnök pedig jelezte, hogy nyilvánosan is támogatja majd őt.
febr. 6
9:03
Leváltották a politikust a szexista megjegyzés miatt (ProfitLine)
Leváltotta pénteken a szerb parlament Branislav Gasic védelmi minisztert, akinek szexista megjegyzései miatt kellett távoznia.
febr. 6
9:06
MNB: kevés a panasz a forintosítás kapcsán (Gondola)
Kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosítása kapcsán. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig mintegy 40 fogyasztói kérelem érkezett eddig - tudta meg az MTI az MNB felügyeleti szóvivőjétől
febr. 6
9:06
A kormányszóvivő beismerte: ő okozta a balesetet (Spa Trend Online)
febr. 6
9:08
Fegyvereket foglaltak le egy garázsban Tatabányán (Gondola)
Egy tatabányai garázsban préselt robbanóanyagot, aknavetőket, tüzérségi lövedékeket és egyéb haditechnikai eszközöket találtak, a feltételezett tulajdonost a Tatabányai Járásbíróság jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte tegnap – tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője az MTI-t
febr. 6
9:08
A pokolba vezető rohanás - Frontális ütközés súlyos sérültekkel (fotó) (Spa Trend Online)
febr. 6
9:09
Jön a fővárosi dugódíj (Adózóna)
Már a budapesti dugódíj bevezetésére készül a Központi Statisztikai Hivatal – tudta meg a Napi.hu.
febr. 6
9:12
Az Eurojackpot nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Vajon szerencsét hoztak valakinek a kihúzott számok?...
febr. 6
9:15
Ápolók is végezhetnének orvosi feladatokat (ATV)
Készül azoknak az egészségügyi feladatoknak a listája, amelyeket a jövőben orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elvégezhetnek - közölte Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja egy közelmúltbeli konferencián a szombati Népszabadság tudósítása szerint.
febr. 6
9:15
Premier League: Ki lő gólt a Liverpool-Sunderland meccsen? (Agroinform)
A Liverpool és a Sunderland sincs formában, ráadásul a felek legutóbbi három egymás elleni meccsén csak két gól esett.
febr. 6
9:18
Kövér: minden körülmények között védjük meg értékeinket! (Infostart)
Harmadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált pénteken Budapesten. Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke beszédében elmondta, bízik abban, hogy a bál egyre inkább hagyománnyá válik, ami egyaránt jó Budapestnek és a székelyeknek, és ami lélekben mindenkit erősít.
febr. 6
9:21
Csúcsrangadó a PL-ben, pályán a Bayern és Dárdaiék is - mai program (Sport365)
Hatalmas rangadót rendeznek ma ebédidőben Angliában: az éllovas Leicester City a második helyezett Manchester City otthonába látogat.
febr. 6
9:23
Alvilági leszámolás a mérlegelésen – elmarad a dublini gála (Sport365)
Kovács Kokó István is a helyszínen volt, egy ember meghalt, elmarad a szombati bokszgála.
febr. 6
9:24
Tájékoztatót tett közzé a NAV Uber-sofőröknek (Spa Trend Online)
Az adóhatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a tevékenység adóköteles.
febr. 6
9:30
Tájékoztatja a NAV az Uber-sofőröket (Infostart)
Az adóhatóság részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az Uber-sofőrök számára, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy tevékenységük adóköteles, ismerteti, hogyan teljesíthetik kötelezettségeiket, továbbá, hogy a különféle adófajták közül melyik, hogyan érinti őket.
febr. 6
9:30
A milliárdosok, akiknek sokat köszönhetnek a netezők és a mobilozók (Portfolio)
Számos milliárdost adott a világnak a Szilícium-Völgy, a Microsoft egykori alapítója, Bill Gates például már évek óta dobogós a világ leggazdagabb embereinek a listáján. Bár ő már tevékenyen nem vesz...
febr. 6
9:30
A Fővárosi Állatkert egyik dolgozója meg akart nevelni egy diákot, ezért a jeges vízbe lökte (444.hu)
A fiú anyját később azzal biztatta, hogy a gyerekéből így akár még tisztességes felnőtt is lehet.
febr. 6
9:42
Amerikai elismerést kapott Semjén Zsolt (Gondola)
Az Év nemzetközi törvényhozója díjat (International Legislator Award) adták át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az amerikai székhelyű vadászati világszervezet (SCI) Las Vegas-i konvencióján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel
febr. 6
9:44
Becsődölt az egyik legnagyobb malomipari cég (Gondola)
A tatabányai székhelyű Sikér Zrt. csődvédelmet kért - írta szombati számában a 24 Óra
febr. 6
9:46
Ma van A Dal utolsó elődöntője (Gondola)
Este rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének harmadik elődöntőjét: a Duna és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című showból hatan jutnak tovább a középdöntőbe
febr. 6
9:51
Mourinho a Manchester United-del tárgyalt (ATV)
Angliában folytatódhat Mourinho és Guardiola párharca.
febr. 6
9:51
Az Autó Pult Év Autói 2015 – a teljes lista, egyben (Auto Pult)
Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk meg a legjobbakat, azonban olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve…
febr. 6
9:54
Halálos áldozatai is vannak a tajvani földrengésnek (Infostart)
Legalább 11 halálos áldozata (köztük egy tíznapos csecsemő) és több mint 460 sérültje van a 6,4-es erősségű, szombat hajnali tajvani földrengésnek - jelentette a helyi média.
febr. 6
10:00
Aggódik az ENSZ-főtitkár az IÁ terjedése miatt (Gondola)
Az IÁ olyan súlyos fenyegetés, amilyenre még nem volt példa, mert képes sok országban, számos csoportot rávenni a szövetségkötésre
febr. 6
10:00
Napi örömhír - Amerikai elismerést kapott Semjén Zsolt (Kripto Akadémia)
A szelídlelkű kereszténydemokrata valóban nagyon progresszív kedvelt hóbortját illetően.
febr. 6
10:02
Könnyítést hoznak az új vámszabályok (Gondola)
A május elsején életbe lépő új uniós vámszabályok közel félmillió magyar vállalkozás dolgát könnyíthetik meg.

Keresés