Új vámkódex lép hatályba május elsején az Európai Unióban: a vámeljárások 2020-ig teljesen elektronikussá válnak, emellett magyar javaslatra a fuvarozóknak a jövőben a Dunán sem kell vámbiztosítékot letenniük - írja szombati számában a Magyar Idők.
Kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosítása kapcsán. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig...
A Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at - közölték a csoport hazai piacon tevékenykedő biztosítócégeinek vezetői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.
Szinte már mindenki kész tényként kezeli, hogy a portugál José Mourinho lesz a Manchester United következő menedzsere Louis van Gaal után, a spanyol Marca pedig már a napot is tudja, mikor iktatják be Josét.
A szombat estére tervezett bokszmeccs előtti mérlegelésen lövöldözés tört ki, egy halott és két sérült biztosan van. Az eseményen Kovács „Kokó” István is jelen volt.
Felfüggeszti az emberi erőforrások minisztere által, a pedagógustiltakozások nyomására összehívott köznevelési kerekasztal elleni bojkottot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), s részt vesz a jövő keddi tárgyaláson - közölte Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Népszabadsággal és a Népszavával.
Felfüggeszti az emberi erőforrások minisztere által a pedagógustiltakozások nyomására összehívott köznevelési kerekasztal elleni bojkottot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és részt vesz a jövő keddi tárgyaláson – közölte Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Népszabadsággal és a Népszavával
Készül azoknak az egészségügyi feladatoknak a listája, amelyeket a jövőben orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elvégezhetnek - közölte Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja egy közelmúltbeli konferencián a szombati Népszabadság tudósítása szerint.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kiállt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) "törvényesen és tisztességesen dolgozó" munkatársai mellett, miután "minősíthetetlen hangvételű, alaptalan támadás" érte a tárca intézményét
Lázár János a "megdöbbentő", és a "vállalhatatlan" jelzőkkel minősítette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tevékenységét. Fazekas Sándor szakminiszter megvédte az intézményt.
John Kerry amerikai külügyminiszter felszólította pénteken Oroszországot, hogy szüntesse be a "sok nő és gyerek halálát okozó" szíriai bombázásait, tartson tűzszünetet.
Az internetes támadások második leggyakoribb célpontja a közigazgatás, ezért fontos, hogy a közigazgatási rendszer legkisebb eleme is megfelelően felkészült legyen informatikailag - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa. Krasznay Csaba hozzátette: Magyarország felkészültsége a nem uniós szomszédok miatt is különösen fontos.
Távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit. Utódja Palkovics László eddigi felsőoktatási államtitkár lesz. Czunyiné a digitális tartalomfejlesztésért felel, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Madarász Péter is ott lesz február 9-én a köznevelési kerekasztal alakuló ülésén, ahová Rétvári Bence államtitkár hívta meg - írta az Észak-Magyarország szombaton.
Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Tádzskisztán hitelkeret megnyitásáról tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal, hogy enyhítse az orosz gazdasági válság következményeit - jelentette pénteken kormánykörökre hivatkozva a tadzsik Khovar hírügynökség.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár távozik a posztjáról. Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár veheti át a helyét. Egy ideje már sejteni lehetett, hogy nem túl stabil a helyzete, a pedagógus tüntetések pedig beverték az utolsó szeget is.
Országos akcióvá szélesedett a héten a miskolci középiskolai tanárok tiltakozása, de a problémák és a köznevelési törvény elleni tiltakozások nem ma kezdődtek.
A megnőtt terrorkockázat miatt további intézkedésekre van szükség - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Migrációkutató Intézet A migráció biztonságpolitikai kockázatai és kezelésének lehetőségei című konferenciáján. Simicskó István honvédelmi miniszter pedig beszédében úgy fogalmazott: olyan döntésekre van szükség, amelyek valódi mozgásteret adnak a kormánynak, hogy meg tudják…
Czunyiné Bertalan Judit a digitális tartalomfejlesztésért felel majd kormánybiztosként, utóda Palkovics László felsőoktatási államtitkár lesz - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár távozik a posztjáról. Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár veheti át a helyét. Egy ideje már sejteni lehetett, hogy nem túl stabil a helyzete, a pedagógus tüntetések pedig beverték az utolsó szeget is. Jön a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezése.
Czunyiné Bertalan Judit távozik a köznevelési államtitkári posztjáról, a helyére Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár került - értesült az Index. Balog Zoltán szombati...
Az Év nemzetközi törvényhozója díjat (International Legislator Award) adták át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az amerikai székhelyű vadászati világszervezet (SCI) Las Vegas-i konvencióján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.
Legalább öt halálos áldozata és többtucat sérültje van a 6,4-es erősségű, szombat hajnali tajvani földrengésnek, köztük egy tíznapos csecsemő - jelentette a helyi média.