A legnagyobb brit vállalatok zöme semmiféle készenléti tervet nem dolgozott ki a Brexitre, a lehetőségre, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozik az Európai Unióból - állapította meg szombaton ismertetett felmérésében a Financial Times
Az unió félreérti a helyzetet, és hónapok óta terméketlen viták zajlanak az Európai Unióban a bevándorlással kapcsolatban a migrációs válság megoldását illetően - hangsúlyozta Szijjártó Péter az uniós külügy- és védelmi miniszterek amszterdami informális találkozójának zárónapján, szombaton az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
A Boston Celtics - Avery Bradley utolsó pillanatban szerzett hárompontosának köszönhetően - legyőzte a Cleveland csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kiállt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) törvényesen és tisztességesen dolgozó munkatársai mellett, miután minősíthetetlen hangvételű, alaptalan támadás érte a tárca intézményét.
Orbán Viktornak egyébként semmi baja sem volt Czunyiné munkájával, ragaszkodott ahhoz, hogy az államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon.
A Fővárosi Nagycirkuszban tanácskoztak a magyar utazó cirkuszok vezetői, akik többek között arról egyeztettek, hogy a cirkuszművészet hogyan kerülhetne fel a szellemi kulturális örökségek UNESCO-listájára.
A legnagyobb brit vállalatok zöme semmiféle készenléti tervet nem dolgozott ki a Brexitre, a lehetőségre, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozik az Európai Unióból - állapította meg szombaton ismertetett felmérésében a Financial Times.
Kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosítása kapcsán. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig mintegy 40 fogyasztói kérelem érkezett eddig - tudta meg az MTI az MNB felügyeleti szóvivőjétől.
Meghalt a 27 éves Raphael Schumacher olasz színész, aki színpadi felakasztása után kómába esett egy héttel ezelőtt - közölték pénteken az olasz hatóságok.
Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten. Balog Zoltán jelezte: a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti majd.
A parlamenti pártok közleményben reagáltak Czunyiné Bertalan Judit távozására. Reakcióikból kitűnik, hogy szerintük a személycsere nem old meg semmit, a KLIK-et fel kellene számolni, és önálló oktatási minisztériumra van szükség.
A szabadkai önkormányzat emlékülését követően szombaton eltemették Kasza József vajdasági magyar politikust, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, egykori szerbiai miniszterelnök-helyettest és szabadkai polgármestert
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosításánál. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig mintegy 40 fogyasztói kérelem érkezett eddig.
A legnagyobb brit vállalatok zöme semmiféle készenléti tervet nem dolgozott ki a Brexitre, a lehetőségre, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozik az Európai...
Hatéves csúcsra emelkedett 2014-ben Magyarország energiafüggősége, a felhasznált energiahordozók 61,1 százaléka külföldi forrásból származott - derül ki az Eurostat napokban közölt összesítéséből....
Módosította a "műhold" felbocsátásának lehetséges időpontjait Észak-Korea, szombati tájékoztatása szerint arra február 7. és 14. között kerül sor - közölte a japán és a dél-koreai kormány.
Jobbik: nem elégséges Czunyiné Bertalan Judit menesztése A Jobbik bár szükséges lépésnek tartja a közoktatásért felelős államtitkár menesztését, ugyanakkor úgy gondolja, Czunyiné Bertalan Judit távozása nem oldja meg a problémákat, ha a személycserét nem kísérik szakmai változtatások is, a párt "valódi nemzeti konzultációt" indít az oktatásról
Az adóhatóság részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az Uber-sofőrök számára, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy tevékenységük adóköteles, ismerteti, hogyan teljesíthetik kötelezettségeiket, továbbá, hogy a különféle adófajták közül melyik, hogyan érinti őket.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - szögezte le szombaton a szíriai külügyminiszter.
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett lesiklóversenyét Garmisch-Partenkirchenben, ahol Miklós Edit hetedikként zárt.
Vásárszövetségbe tömörülnek hajdú-bihari és partiumi települések; az erről szóló szándéknyilatkozatot szombaton Derecskén, az első hajdú-bihari téli vásár megnyitóján írták alá a települések vezetői
A megnőtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további, a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett lesiklóversenyét Garmisch-Partenkirchenben, ahol Miklós Edit hetedikként zárt.
A megnőtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további, a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szombaton egy budapesti konferencián.
Póta Georgina hat szettben alulmaradt a kínai születésű, török színekben versenyző Hu Melekkel szemben a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon, így a folytatásban az 5-8. helyért küzdhet.